Ballagás 2014

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
Ballagás 2014
Ballagás 2014
Ballagás 2014
2014. május 27.

Május 29-én kezdődik a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának ballagási rendezvénysorozata.

Mint minden évben, idén is a szimbólikus kocogással veszi kezdetét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar ballagási rendezvénysorozata. A végzős szakok hallgatói 17:30-kor gyülekeznek Marosvásárhely különböző pontjain, majd 18 órakor elindul az első csapat a Deus Providebit Háztól. A csapatok stafétaszerűen adják tovább a "lángot", azaz a Sapientia zászlaját, majd együtt haladnak előre. A kocogás az egyetem gyors fejlődését szimbolizálja, ugyanis a kezdetekben a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara a Deus Providebit Házban működött, majd később, 2005-ben költözött ki a koronkai campusba.

Indulási pontok

  • Deus Providebit Ház: Automatika és alkalmazott informatika szak - indulás: 18:00

  • Pszeudoszféra: Informatika szak, Számítástechnika szak - előrelátható indulás 18:10

  • Poklos híd: Forditó és tolmács szak, Távközlés szak - előrelátható indulás 18:20

  • Fortuna megálló: Mechatronika szak, Gépészmérnöki szak - előrelátható indulás 18:30

  • Corina megálló: Kertészmérnöki szak, Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások szak - előrelátható indulás 18:40

  • OMV benzinkút: Kommunikáció és közkapcsolatok szak - előrelátható indulás 18:50

Feltételezett érkezési időpont: 19:00

A kocogás után tábortűz mellett gulyással várják a résztvevőket, majd 21 órától kezdődően úgynevezett placcos bulival folytatódik a szórakozás.

A ballagási rendezvénysorozat keretében első alkalommal szervezünk utolsó "osztályfőnöki "órát a végzős hallgatóinknak. Szombaton reggel 8:30-kor gyülekeznek, majd 9:45-kor bevonulnak az aulába, ahol megkezdődik a ballagási ünnepély.

 

 

Utolsó osztályfőnöki óra - terembeosztás

  • Szenátusi terem - Automatika és alkalmazott informatika szak, Számítástechnika szak
  • 415-ös terem - Informatika szak
  • 313-as terem - Távközlés szak
  • 307-es terem -  Kertészmérnöki szak
  • 240-es terem - Fordító és tolmács szak
  • 230-as terem - Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások szak
  • 207-es terem - Kommunikáció és közkapcsolatok szak
  • 114-es terem - Mechatronika szak, Gépészmérnöki szak

 

* A ballagási ünnepély a hallgatók és szakfelelősök bevonulásával veszi kezdetét. A rendezvény keretében beszédet mond:

  • Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke
  • Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora
  • Dr. Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja
  • Dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője
  • Dr. Kovács Lóránd, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője
  • Dr. Kátai Zoltán, a Matematika-Informatika Tanszék vezetője
  • Dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék képviselője
  • Dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője
  • Dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője
  • A ballagó diákok részéről Münzlinger Zoltán, III. éves Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgató
  • Moni Róbert, a Hallgatói Önkormányzat elnöke

 

A beszédek után következik az egyházi áldás, majd a szimbólikus búzakalász átadása. Végül a himnuszok eléneklése után kerül sor az utolsó kicsengetésre, valamint ballagó körmenetre az egyetem épületében.

Végül vasárnap kerül sor az egyetem aulájában a szintén már hagyománnyá vált kosaras bálra, amelyet szintén a végzős hallgatóink szerveztek a Hallgatói Önkormányzat tagjai. Idén a hangulatot Dj Döme és Dj Andriss biztosítják majd.

* A program megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

Tenderfelhívás számítás- és irodatechnikai eszközökre
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet számítás- és irodatechnikai eszközök beszerzésére.

Könyvtári nyitva tartás a 2014-es nyári vizsgaidőszakban
A nyári vizsgaidőszakban a könyvtár a következő program szerint működik:

II. helyezés a Digilent Design Contest versenyen
Fehér Áron, III éves Automatika éa alkalmazott informatika szakos hallgató II. helyezést ért el a Digilent Design Content verseny európai szakaszán a GFX – Processor című dolgozatával.

Kiváló Sapientiás programozói eredmények
Programozási verseny eredmények a 2013-2014-es tanévben

Pneumobil csapataink sikerei
Pneumobil verseny eredmények

Nyári vizsgabeosztás
Megjelent a 2013/2014-es tanév II. félévi vizsgabeosztása.

LinguaSap pótvizsgák
LinguaSap pótvizsgák 2014. május 29. (utolsó pótvizsgaalkalom)

ECN 2014 - eredmények
Véget ért a IX. Sapientia ECN - Nemzetközi programozói és matematika verseny. Alábbiakban megtalálhatók az eredmények.

Hogyan dobjuk el a szemetet tízféleképpen?
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Hallgatói Önkormányzata így kampányol a tisztaságért.

Határtalan Pszichológia - végleges program
Elkészült a Magyar Pszichológiai Társaság XXIII. Országos Tudományos Nagygyűlés programja, amelyet Marosvásárhelyen tartanak 2014. május 15-17. között a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán.

Meghosszabbítottuk az ERASMUS+ hallgatói mobilitási program határidejét
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Erasmus+ Program keretén belül hallgatói mobilitásban való részvételre a 2014/2015-ös tanévre.

Külföldi professzorok a Sapientián
Előadást és laborgyakorlatot tartanak jövő héten a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán a Dortmund-i Műszaki Egyetem munkatársai.

Sapientia ECN 2014
Immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Sapientia ECN nemzetközi programozói és matematika verseny 2014. május 10-én.

Véget értek a 2014-es Nyílt Napok
Az eddigi legmozgalmasabb Nyílt Napjainkat zártuk 2014. április 11-én.

TDK és ETDK 2014 - eredmények
Sikeresen zárult a XIII. Tudományos Diákköri Konferencia és az első Agrártudományi ETDK.

Kiváló Sapientiás programozói eredmény
A Morgan Stanley által szervezett programozói világverseny budapesti fordulóján második és harmadik, míg az európai összesítésben harmadik helyezést értek el a Sapientiás diákok.

Kari Tanács tag választása
Részleges választás egy Kari Tanács tag tisztségre az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéken.

TDK és ETDK 2014 - program
Tizenharmadik alkalommal szervezzük meg a Tudományos Diákköri Konferenciát és első alkalommal az ETDK Agrártudományok szekcióját 2014. április 11-12. között.

Pályázati felhívás: ERASMUS+ hallgatói mobilitási program
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Erasmus+ Program keretén belül hallgatói mobilitásban való részvételre a 2014/2015-ös tanévre.

Nyílt Napok 2014
Hétfőtől ismét megnyílnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának kapui!

A hétvégén zajlott a programozó táborunk
Húsz diák és hat tanár vett részt a Kiss Elemér Szakkollégium Matematika és Informatika Műhelyének IV. informatika feladatmegoldó táborában, amelyet a Hargitán szerveztek meg 2014. március 28–30. között.

Álláshirdetés - mezőgazdasági munkás (meghatározott időre)
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: mezőgazdasági munkás (meghatározott időre).

Kommunikációs Napok
Első alkalommal szerveznek Kommunikációs Napokat a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói!

Megjelent a Miújság.zip márciusi száma!
Megjelent a MIÚJSÁG.zip márciusi száma, amelyben csupa érdekes cikkeket zippelt össze nekünk a Miújság megújult csapata!

Felvételi Tájékoztató 2014
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben kiadja Felvételi Tájékoztató füzetét, mellyel a pályávalásztás előtt állókat szeretné segíteni.

Oktatási intézmények börzéje
Idén is részt veszünk az Oktatási intézmények börzéjén Marosvásárhelyen, amelyet 2014. március 28-30. között a Promenada Mall bevásárlóközpontban szerveznek.

Megszavazta új elnökségét a HÖK
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata tegnap Nyílt Gyűlés keretében szavazta meg új elnökségét.

Új média és ifjúsági hálózatok - program
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát.

HÖK elnökjelöltek
Jövő héten választ új elnökséget a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Hallgatói Önkormányzata.

Dr. Henk Tamás ad elő a Sapientián
Távközlési rendszerekről tart előadást Dr. Henk Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos tanácsadója.

"Vétkesek közt cinkos, aki néma"
Vétkesek közt cinkos, aki néma címmel a külföldi országokban munkát vállaló személyek kizsákmányolásáról tartanak előadást a Sapientián.

Hazaért a Transilvania 4Africa csapat a Budapest-Bamako Rallyról!
Életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal és díjjal tértek haza a Budapest-Bamako Rally erdélyi versenyzői.

Dr. Rimóczi Imre tart előadást a Sapientián
A Tömlősgombákról (Ascomycotina) és Bazidiumos gombákról (Basidiomycotina) tart előadást Dr. Rimóczi Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora.

Nőnapi gitárest
A Miújság.zip csapata közösen a Hallgatói Önkormányzattal idén is megszervezi a már hagyománnyá vált Nőnapi giterestet.

Programozó tábor a Hargitán
A Kiss Elemér Szakkollégium Matematika és Informatika Műhelye 2014. március 28–30. között informatika feladatmegoldó tábort szervez a Hargitán.

Könyvbemutató: Nyelvhasználat a romániai magyar audiovizuális médiában
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara szeretettel meghívja a Nyelvhasználat a romániai magyar audiovizuális médiában című könyvének bemutatójára.

Happy Sapientia
Tegnap este tettük közzé az interneten a Sapientia EMTE idei kampányfilmjét, amelyet a múlt héten forgattunk Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában.

Köszöntjük Karunk alapító dékánját!
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának alapító dékánja, Dr. Hollanda Dénes, emeritus professzor, betöltötte 75. életévét.

Ismét "zümmögött" az aulánk
Március 1-jén vendégül láttuk a Romániai Általános Iskolák II. Országos Magyar Nyelvű Matematika Verseny résztvevőit.

Nagy sikert aratott az első Sapi Humorest Turné!
A Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatai első alkalommal szervezték meg közösen a Sapi Humorest Turnét, amelynek három állomása volt.

TDK 2014
Tizenharmadik alkalommal szervezzük meg a Kari Műszaki és Humán Tudományos Diákköri Konferenciát 2014. április 11-12. között.

Részt vettünk az Informatikai Műhely alapításának X. évfordulóján
Az ELTE Eötvös József Collegiuma tudományos konferenciát szervezett Budapesten ez alkalomból.

Ösztöndíj Dániába 2014
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.

Elnököt választ a HÖK
Két éves mandátumának lejárta után leköszönt a HÖK elnöki tisztségét betöltő Lukács Andor, IV. éves Számítástechnika hallgató.

Corvinus Nyári Egyetem
Megnyílt az internetes jelentkezés a 2014-es Corvinus-i Nyári Egyetemre.

Sapientiás Humorest Turné indul!
A Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatai marosvásárhelyi kezdeményezéssel megszervezik az első Sapientiás Humorest Turnét!

Humanitárius tevékenységéért kapott díjat a Transilvania 4 Africa Team
Banjulban örömmel és hálával fogadták a csapat által szétosztott felszereléseket, ruhákat és tanszereket.

Bővült az egyetemen elérhető adatbázisok köre
A JSTOR Archívum és a Science Direct több tudományterületet is felölel, a folyóiratok mellett könyveket is tartalmaz. Használatukhoz jelszó nem szükséges.

ETDK a Sapientián
Az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományok szekcióját az idén először rendezzük meg az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán.

Rádió - műsor, műsoridő függvényében
Idén a Rádiós Konferencia keretében egyedi és pótolhatatlan hangrögzítő eszközök bemutatásával szervezünk kiállítást.

Idén is lesznek ingyenes érettségi felkészítők Marosvásárhelyen!
Minden szombaton reggel kilenc órától Román nyelv és irodalomból, míg 11 órától M1-es és M2-es típusú Matematikából tartunk felkészítőket a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán.

Volt hallgatónk kiadta első ebook verseskötetét
Pálffy Tamás Szabolcs, volt Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatónk, unitárius lelkész, kiadta első ebook verseskönyvét.

Villamosmérnöki és informatika szakos hallgatóknak szóló TDK lehetőség
Az Óbudai Egyetemen is szerveznek Tudományos Diákköri Konferenciát.

Hidvéghi Balázs tart előadást a Sapientián
„népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Kihívások a magyar nemzetpolitikában az ezredfordulón címmel tart előadást Hidvéghi Balázs.

Felhívás szakmai gyakorlatra
A Szent György Napok sajtóirodája ebben az évben is újságírókat keres csapatába.

Interaktív beszélgetések
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, 2014 február 17-én, 16 órakor, “Interaktív beszélgetést” kezdeményez a Sapientia EMTE hallgatóival.

XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK)
Idén május 15–18. között szervezik meg Kolozsváron a 34 szekcióban meghirdetett XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amelynek fővédnöke dr. Mezey Barna, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) rektora.

Bernády monodráma a Sapientián
Orbán Márton Bernády című monodrámáját adja elő Kozsik József holnap, 2014. február 18-án, 18 órától, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának aulájában. A belépés díjtalan. Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny a Sapientián
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán szervezték idén az immár hagyományossá vált Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjét 2014. január 11-én.

Szociális ösztöndíj a 2013/2014-es tanév II. félévére
A 2013/2014-es tanév II. félévére szociális ösztöndíjat igénylő hallgatók 2014. március 3.-ig, naponta 11-14 óra között nyújthatják be ösztöndíj pályázatukat.

Álláshirdetés: Hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző

Megjelent az Új média, médiakonvergencia, kulturális változások című konferenciakötet
A kötet szerkesztői Dr. Tőkés Gyöngyvér és Dr. Sántha Ágnes. A kiadvány teljes anyaga lapozható formában is elérhető.

Dr. Christian Mühlig tart előadást a Sapientián
Egyetemünkre látogat Dr. Christian Mühlig fizikus, a Leibniz - Institute of Photonic Technology kutatóintézet lézer diagnosztikai osztály egyik szakembere.

Pótvizsgabeosztás 2013/2014-es tanév I. félévére
A mellékelt linken megtalálhatjátok a 2013/2014-es tanév I. félévére összeállított pótvizsgabosztást. Sok sikert kívánunk Mindenkinek!

Sapientiás Sítábor
Sítábort szervez a Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat!

Velux bemutató
A Velux ösztöndíjprogramról tartanak bemutató előadást 2014. február 12-én, 14 órától a Sapientia marosvásárhelyi karán.

A Sapientia is felolvasott Marosvásárhelyért!
Tegnap, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Studium Alapítvány által szervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! rendezvényen a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának több oktatója és hallgatója is képviselte az egyetemet.

A Sapientia felolvas Marosvásárhelyért!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara is felolvas Marosvásárhelyért.

Óraadói állások 2013/2014-es tanév II. félévére
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2013/2014-es egyetemi év II. félévében:

Új média és ifjúsági hálózatok - felhívás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát.

Trendence Graduate Barometer 2014
Szeretnél közel 500€-tnyerni? Szeretnéd megtudni, hogyan gondolkodnak európai diáktársaid? Szeretnél véleményednek hangot adni, és legfőképpen szeretnéd, ha véleményed meghallgatásra is találna?

Egyetemi szenátusi tag választása
A Sapientia EMTE Szenátusa 2013. december 20-án elfogadta Dr. Dávid László egyetemi tanár szenátusi tagságról való lemondását, és elrendelte a részleges választások megszervezését a marosvásárhelyi karon.

Regisztráció és tárgyfelvételi időszak a 2013/2014-es tanév II. félévére
A regisztrációs és tárgyfelvételi időszak a 2013/2014-es tanév II. félévére a Neptun rendszerben 2014. január 14-20. között zajlik.

Ingyen letöltheő a Science folyóirat!
2014. január 3. és március 28. között a Sapientia gépeiről ingyenesen elérhető a Science folyóirat: http://www.sciencemag.org/

Álláshirdetés: tanszéki titkár (ATT)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke versenyvizsgát hirdet titkári állás betöltésére.

Menza nyitva tartása a vizsgaidőszakban
A Koronka Panzió által működtetett étkezdében a 2013/2014-es tanév I. félévi vizsgaidőszakában hétköznapokon 12-14 óra között lehet elfogyasztani az ebédet.

Könyvtári nyitva tartás vizsgaidőszakban
A könyvtár nyitva tartása a 2013/2014-es tanév I. félévi vizsgaidőszakában: 2014. január 6. - február 2. között.

Határtalan pszichológia - jelentkezés
Marosvásárhelyen tartja a Magyar Pszichológiai Társaság XXIII. Országos Tudományos Nagygyűlését Határtalan pszichológia címmel. Regisztrálni és prezentációra jelentkezni kivonattal lehet 2014. január 15-ig.

2013/2014-es tanév I. félévi vizsgabeosztása
A 2013/2014-es tanév I. félévi vizsgabeosztása itt található.

Könyvtári nyitva tartás a téli vakációban
Hétköznapokon: december 23.: 900-1400 december 24-26.: zárva december 27, 30.: 900-1400 december 31, január 1-2.: zárva január 3.: 900-1400...

Evoline ösztöndíjak nyertesei
December 17-én átadták az evoline érdemösztöndíjakat.

Tedd te is szebbé a kevésbé szerencsés gyerekek Karácsonyát!
Idén is szeretnénk megörvendeztetni a kevésbé szerencsés gyerekeket a Szeretet Ünnepe alkalmából, ezért gyűjtést szervezünk.

Karácsonyi jótékonysági ünnepély
Idén is megszervezzük a Karácsonyi Jótékonysági Ünnepélyt, amelyen a Sapientia kórus is fellép.

Híres magyar nők. Felső-Magyarország nagyasszonyai
Tircsné dr. Propper Valéria, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese Híres magyar nők. Felső-Magyarország nagyasszonyai címmel tart előadást.

AHEA ösztöndíj Sapientiásoknak
Az AHEA (American Hungarian Educators Association, illetve Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete) évi 1000 dollár értékű ösztöndíjjal támogatja az erdélyi fiatalokat.

Sapientiás Karácsonyi Kézműves Vásár
Először szervezünk Karácsonyi Kézműves Vásárt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán!

Díjözön a debreceni programozói versenyről
Kitűnően teljesítettek hallgatóink a DEIK Regionális Programozó Csapatversenyen.

CIE Matricon : lehetőség a jövő mérnökeinek
A Gépészmérnöki Tanszék meghívására Püspöki Attila, a CIE Automotive nemzetközi ipari csoporthoz tartozó CIE Matricon S.A. műszaki igazgatója cégbemutatót tart, valamint szakmai gyakorlat és elhelyezkedési lehetőségekről tájékoztat.

Evoline ösztöndíjak
Evoline tanulmányi és szociális érdemöszöndíjak a 2013-2014-es tanévre

Újabb e-könyv csomaghoz van ingyenes hozzáférésünk
2013. december 11-ig: a Taylor & Francis Kiadó e-könyveit lehet tanulmányozni az egyetem területén (hálózatán).

Erasmus pótpályáztatás decemberi határidővel
Az Erasmsus ösztöndíj keretén belül megmaradt helyeket újra meg lehet pályázni.

Kastélykertek látogatása
Külföldi tájépítész oktatónk dr. Fekete Albert és doktoráló segédei kíséretében november 23-án szakmai kirándulást szerveztünk, amelynek célja a marosvécsi, görgényszentimrei, gernyeszegi kastélykertek és a marossárpataki Teleki Kripta meglátogatása volt.

Pályázati kiírás tanársegédi állások betöltésére - Marosvásárhely 2013/2014/II.
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2013/2014-es egyetemi év második félévétől.

Varázsoljunk karácsonyi hangulatot a Sapientián!
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megszervezzük a karácsonyi barkácsdélutánt, amelynek keretében különféle dekorációkat készítünk, majd ezekkel fel is díszítjük az egyetemet.

Bentlakás építésről
Szigorúan tilos a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar bentlakásának munkatelepére való belépés!

Teljesítményforgácsolás – a jövő szerszámai
Teljesítményforgácsolás – a jövő szerszámai, címmel Fövényesi Erwin, igazgató úr és munkatársai a SECO-TOOLS Kft. szerszámfejlesztő cég részéről előadást tartanak.

Az inkák kincse Magyarországon
Az inkák kincse Magyarországon avagy az amaránt termesztés technológiájának és felhasználásának gépesítése címmel tart előadást dr. Sikolya László.

Mini Nyílt Nap
Pénteken, november 22-én mini Nyílt Napot szerveztünk a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomámnyegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudomámnyok Karán.

Mini kosárlabdamaraton
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara hagyományteremtő szándékkal megszervezi a „Mini maraton” kosárlabda tornát.

Innovatív tevékenységek
Az Innovatív tevékenységek nevű Automatizálás, Mechatronika és Robotika workshop 2013. november 21-én, 13 órától kezdődik a Marosvásárhelyi Ifjúsági Házban.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign