Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Marosvásárhelyi Kar – ms.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2020/21-es tanév

A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2020/2021-es tanév első és második félévében. 

Jelen pályázati felhívás célja a hallgatók egy félévre (5 hónap), valamint 1 hónapra terjedő részképzési mobilitásának támogatása a 2020/2021-es tanév I. és II. féléveiben, az intézményközi együttműködésekben résztvevő felsőoktatási intézményekben. Ezek jegyzéke jelen felhívás mellékletét képezi. 

A Sapientia EMTE a teljes szemeszteres részképzésekben részt vevő hallgatók partneregyetemen végzett tanulmányait (tantárgyak elismerése, tanegységek /kreditek/ beszámítása), a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, valamint a Sapientia EMTE hallgatói mobilitási szabályzata vonatkozó előírásainak megfelelően elismeri, a partner intézmény által kibocsátott igazolásoknak megfelelően. A teljes féléves részképzési lehetőséget elnyert hallgatóknak vállalniuk kell minimum 15 kredit megszerzését a partnerintézmény keretében.

Az 1 hónapos részképzés célja a hallgatók tudományos tevékenységének támogatása, a szakdolgozat, disszertáció, TDK dolgozat stb. előkészítésének elősegítése a partner intézmény valamely tanszékének keretében. A hallgatók 1 hónapos részképzésre való kiutazása a fogadó intézmény valamely oktatója által aláírt befogadó nyilatkozat nyomán lehetséges, amelynek egyeztetése a saját témavezető tanár vagy a felelős szakkoordinátor közreműködésével történik. A befogadó nyilatkozatnak tartalmaznia kell a tervezett tevékenység rövid leírását.

2. A pályázattal elnyerhető támogatás

• A 2020/2021-es tanévben elnyerhető támogatás havi 150.000 Ft ösztöndíjat, valamint a tandíj térítését tartalmazza, a partnerintézménnyel megkötött megállapodás szerint. 

• A megítélt ösztöndíj a partnerintézményhez kiküldött hallgatók teljes költségét hivatott fedezni, ide értve az utazási, a szállás, a kötelező egészségügyi biztosítási stb. díjakat és a megélhetési költségeket. Az ösztöndíj folyósítása két részletben történik: az ösztöndíj 80%-a a kiutazást megelőzően, 20%-a pedig az elszámolást követően.

• Amennyiben valamely partnerintézménnyel megkötött megállapodás egyéni tandíjbefizetést ír elő, a hallgató a tandíjnak megfelelő összeget is ösztöndíj formájában kapja kézhez, és a bizonylatolt tandíj befizetési kötelezettség őt terheli. Ellenkező esetben a tandíjbefizetés intézményi szinten kerül rendezésre.

3. Pályázati feltételek

A pályázó olyan alapképzésben vagy mesteri képzésben részt vevő hallgató lehet:

• aki aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel, vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint. Kizárólag azon a képzési cikluson belül megvalósuló mobilitásra lehet pályázni, amelyre a hallgató a pályázás pillanatában be van iratkozva.

• akinek a tervezett részképzési program beilleszkedik a tantervébe;

• aki eleget tesz a kari Erasmus Bizottság által meghatározott egyéb pályázati követelményeknek.

• 1 hónapos részképzés esetén a hallgató köteles – a témavezető tanára vagy a felelős szakkoordinátor közreműködésével és ellenjegyzésével – egyénileg beszerezni a fogadóintézmény által kiállított befogadó nyilatkozatot, amit a szerződéskötés időpontjáig kell benyújtania a kari Erasmus koordinátorhoz.

• Kiegészítő éves hallgató nem pályázhat Makovecz ösztöndíjra. Nem részesülhet Makovecz ösztöndíjban olyan hallgató, aki az adott félévben Erasmus+ mobilitási vagy más részképzési támogatást kap.  

• Azon partneregyetemeken megvalósuló részképzésre lehet pályázni a hallgató szakja szerinti tudományterületen, amelyekkel egyetemünknek van intézményközi megállapodása (ezek jegyzéke ITT található). 

• A pályázatokat a kari Erasmus Bizottság bírálja el. A Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. 

• Támogatási szerződés abban az esetben köthető a hallgatóval, ha a Makovecz Programra vonatkozó intézményi támogatási keretszerződés létrejött, és a hallgató a mobilitás félévét megelőző két félévben legalább 20-20 kreditet teljesített félévente a kötelező és kötelezően választandó tárgyakból. Ha a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a támogatási szerződés érvényét veszíti.

• A hallgató jogosult a mobilitás időtartama alatt mindazon anyagi juttatásokra, amelyek korábbi tanulmányi eredményei alapján vagy egyéb jogcímen megilletik (pl. tanulmányi ösztöndíj, szociális ösztöndíj), ugyanakkor köteles minden, a Sapientia EMTE-vel szembeni pénzügyi és egyéb tartozását (tandíj, egyéb adminisztratív díjak, könyvtári kölcsönzés stb.) kiutazása előtt rendezni.

4. A pályázathoz csatolandó kötelező és opcionális dokumentumok: 

1. Pályázati űrlap. A formanyomtatvány letölthető INNEN. Az elektronikusan kitöltött űrlapot pdf formátumban kérjük elküldeni, saját aláírással ellátva, vagy ha az aláírás elhelyezése nem oldható meg, akkor a kísérő e-mailbe a következő szöveget kérjük beírni: „Nyilatkozat / Alulírott ……. (vezetéknév, keresztnév), személyi szám ……, saját felelősségemre kijelentem, hogy a mellékelt pályázati űrlapon szolgáltatott adatok a valósággal megegyezőek. / Helység, dátum: ………… / Név: …………”. 

2. Szakkoordinátori vagy témavezetői ajánlás, email vagy szkennelt formában.

3. Érvényes személyi igazolvány szkennelt másolata; nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási/letelepedési engedély szkennelt másolata is.

4. Curriculum Vitae – Europass formátumban

5. Motivációs levél – magyar nyelven.

6. opcionális: Tudományos tevékenységre vonatkozó dokumentumok másolata: pl. TDK-n vagy más tanulmányi versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat, kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.

7. opcionális: Társadalmi tevékenységet igazoló dokumentumok másolata: pl. önkéntesség, Erasmus tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.

A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező. 

A pályázati anyagot online formában, emailen kell benyújtani a kar Erasmus koordinátorának, jól olvasható, lehetőség szerint A4-es méretű pdf formátumú dokumentumok révén. A 3. és 4. pontban megjelölt iratokat a pályázó aláírása nélkül is érvényesnek tekintjük. Hiányos pályázat nem vehető figyelembe. Az iratok pótlására a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.

A pályázat meghirdetésével egyidejűleg a karok közzéteszik a kari honlapokon és hirdetőtáblákon a pályázat további kari feltételeit (pl. szóbeli meghallgatás kiírása) és a bírálati szempontrendszert.

5. A teljesítendő követelmények:

Teljes féléves (5 hónapos) tanulmányi részképzés esetén a mobilitási időszak megkezdése előtt a hallgató, a Sapientia EMTE és a fogadó intézmény között háromoldalú Tanulmányi szerződés jön létre, amely a hallgatói támogatási szerződés kötelező mellékletét képezi (modell vagy a befogadó intézmény formanyomtatványa szerint). A tanulmányi szerződésbe kizárólag azon képzési ciklushoz tartozó tárgyak vehetők fel, amelyhez az a szak tartozik, amelynek keretében zajlik az adott mobilitás (alapképzős hallgató nem vehet fel mesterképzős tárgyakat, és fordítva).

Teljes féléves részképzés esetén a Sapientia EMTE félévente 30 kredit teljesítését írja elő hallgatóinak a partner egyetemen, amelyek kiszámításakor a Sapientia EMTE tantervében szereplő megfelelő tárgyak kreditszámát, illetve az elismert tárgyak kreditszámát kell tekintetbe venni, függetlenül attól, hogy a partnerintézmény tantervében hány kredites az adott tárgy. Amennyiben a Makovecz hallgatói mobilitási programban részt vevő hallgató a fogadó intézményben nem teljesít egy egyetemi félévben minimálisan 15 ECTS értékű tárgyat az elismert kötelező, opcionális és fakultatív tárgyakból a Sapientia EMTE adott szakjának és évfolyamának tantervében szereplő kreditértékben, a kapott ösztöndíjat a Vezetőtanács által megállapított mértékben vissza kell fizetnie.

A részképzési időszak végét követően a hallgatónak 2 héten belül be kell nyújtania a kari Makovecz koordinátorhoz a fogadó intézmény Makovecz programért felelős vezetői által aláírt részvételi igazolást (modell szerint), valamint az elért tanulmányi eredményeket tartalmazó hivatalos tanulmányi igazolást (kreditigazolás, Transcipt of Records).

Az 1 hónapos részképzés esetében a mobilitási időszak megkezdése előtt a hallgató köteles a fogadó intézmény képviselői által aláírt befogadó nyilatkozatot (modell szerint) benyújtania, amely a támogatási szerződés kötelező mellékletét képezi. A hazatérést követően a hallgatónak egy héten belül be kell nyújtania a kari Makovecz koordinátorhoz a fogadó intézmény Makovecz programért felelős vezetői által aláírt részvételi igazolást (modell szerint), valamint egy írásos beszámolót a részképzés során végzett tevékenységeiről (pld. kutatási eredményeiről, a szakdolgozat vagy TDK dolgozat elkészítésében történt előrehaladás stb.), amelyet a fogadó intézmény képviselőjének, valamint a Sapientia EMTE részéről a témavezető tanárnak vagy szakkoordinátornak kell ellenjegyeznie.

Jelentkezési határidő: 2020. június 26. péntek, 16:00 óra.

Jelentkezni a kari Erasmus+ koordinátornál lehet:

• Marosvásárhelyi Kar: Kovács Zsuzsa, sapierasmus@ms.sapientia.ro