Kedves Hallgatók!
Szeretettel köszönt benneteket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata!
Egyetemi éveitek során rengeteg alkalommal fogtok elhaladni a HÖK iroda előtt, épp ezért fontos tudnotok, hogy az ajtó mögött mi, a hökösök, mindig szeretettel látunk titeket. Az év minden napján azért vagyunk, hogy nektek segíthessünk, így bármilyen kérdéssel, panasszal nyugodtan fordulhattok hozzánk! (kopogás nélkül!)
Az Elnökség összetételéről minden évben, az áprilisi elnökválasztások alkalmával dönthettek. Emellett szeretettel várunk minden közösségért tenni vágyó diákot dinamikus csapatunkba, hogy együtt képviseljük az egyetemi diákság érdekeit, és ezzel együtt tegyük emlékezetesebbé az itt töltött éveket!
Minden felsőoktatási intézmény, így a Sapientia egyetem is rendelkezik Hallgatói Önkormányzattal, melynek tagjai megoldást keresnek a diákok egyetemmel kapcsolatban felmerülő problémáira.
A HÖK három legfontosabb feladata:
A Hallgatói Önkormányzat folyamatos segítséget nyújt a tanárok és a diákok közti kapcsolattartásban; illetve minden információ a HÖK-ön keresztül jut el a vezetőségtől a hallgatókig. Emellett az egyetem és a kar vezetőségével karöltve, a döntéshozó szervekben (Kari Tanács, Szenátus) képviselik a diákok érdekeit.
A képviselők részt vesznek a felvételi bizottságok munkájában, a tudományos és szakmai diákkörök szervezésében, a hallgatók egyetemmel kapcsolatos tanulmányi,- ösztöndíj-, támogatási és egyéb ügyeinek intézésében. Segítik a hallgatók hazai és külföldi oktatási, kulturális és tudományos képzési kapcsolatainak építését, az egyetem szellemével összhangban álló egyetemen kívüli tevékenységek folytatását.
A Hallgatói Önkormányzat szervezeti felépítését (Közgyűlés, Elnök, Alelnökök, Elnökség, Szakos Hallgatói Érdekképviselet, Szaktestületek), valamint ezek pontos működési elveit, megválasztásuknak módját és feladatkörüket a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza.
Ezen kívül a HÖK felel a diákok jókedvéért is. Évente megszervezzük számotokra:
Időszakos rendezvényeink:
A HÖK Szervezeti- és működési szabályzata letölthető innen
A HÖK-ben a legfontosabb ügyek vezetésére elnököket választanak, ők alkotják az Elnökséget, akiknek a munkáját az elnök irányítja.
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Hallgatói Önkormányzatának jelenlegi elnöksége:
Feladatkör |
Név |
Szak/Évfolyam |
Telefonszám |
|
Elnök |
Balázs Vajk-István |
Számítástechnika III. év |
0758423708 |
balazs.vajk.istvanstudent.ms.sapientia.ro |
Érdekképviseleti alelnök |
Mihálydeák Máté-Áron |
Számítástechnika III. év |
0753111447 |
mihalydeak.matestudent.ms.sapientia.ro |
Gazdasági bizottság elnöke |
Horváth Ákos |
Informatika III. év |
0743191343 |
horvath.akosstudent.ms.sapientia.ro |
Kommunikációs bizottság elnöke |
Nagy Alexandra |
Fordító és tolmács II. év |
0748669851 |
nagy.alexandrastudent.ms.sapientia.ro |
Tanulmányi bizottság elnöke |
Hints Orsolya |
Kommunikáció és közkapcsolatok II. év |
0756923117 |
hints.orsolyastudent.ms.sapientia.ro |
Kulturális bizottság elnöke |
Gálfi Attila |
Számítástechnika, II. év |
0747769655 |
galfi.attilastudent.ms.sapientia.ro |
Sportbizottság elnöke |
Portik Richárd |
Fordító és tolmács III. év |
0754880519 |
portik.richardstudent.ms.sapientia.ro |
Arculatfelelős |
Csala Csongor |
Számítástechnika II. év |
0744830324 |
csala.csongorstudent.ms.sapientia.ro |
Iroda felelős |
Ozsváth-Berényi Attila |
Automatika és alkalmazott informatika, I. év |
0741949694 |
ozsvath.attilastudent.ms.sapientia.ro |
Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat
Calea Sighișoarei nr. 2., Marosvásárhely/Koronka
E-mail: sapientiamshokgmail.com
Az egyetemmel, diákélettel kapcsolatos problemák, javaslatok, kritikák esetében jelentkezni lehet személyesen az irodában vagy a fennebb olvasható elérhetőségeken.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro