Lelkigondozás

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
Lelkigondozás

András Csaba SJ jezsuita szerzetes, katolikus egyetemi lelkész vagyok. 

Keddenként 9 és 12 óra között a bentlakás kápolnájában személyes beszélgetésre várlak titeket.  

Mire számíthatsz?

Egy meghallgató jelenlétre, ahol nyugodtan kimondhatod mindazt, ami foglalkoztat, és ami talán már régóta bennrekedt, és jó lenne valakinek elmondani. Együtt kereshetjük, hogy mi segítene Neked az előrehaladásban és a nagyobb szabadságban.

Időpontot egyeztetni a következő űrlap kitöltésével lehet:  https://forms.gle/kD3YxsncqnLHtvcp9


A Marosvásárhelyi Főiskolások Ifjúsági Keresztyén Egyesülete (MiFIKE) missziós tevékenységet folytat a marosvásárhelyi egyetemisták körében, amely szolgálat fő célja, hogy egy keresztyén közösséget biztosítson a városban tanuló egyetemistáknak, ahol lehetőségük van lelkileg is növekedni, fejlődni, kapcsolatokat kialakítani.

"Amikor a vasárnap esti istentiszteleten együtt éneklünk a zenecsapattal, hallgatjuk az igazán hozzánk szóló igehirdetést, majd a szeretetvendégségen részei leszünk a beszélgetéseknek – máris másképp kezdődik a hetünk. Ha pedig éppen egy hosszú, fárasztó nap van a hátunk mögött, a hétköznap esti MiFIKE-programokra, még így is várakozni lehet – ezek feltöltenek, lehetőséget adnak az elcsendesedésre vagy éppen az ismerkedésre. 

Megérkezni a MiFIKE-közösségbe olyan, mintha kicsit az otthonunkba lépnénk. Megpihenhetünk, ha elfáraszt az egyetem, újra feltöltődhetünk az ige és egymás jelenléte által. Egyszerre kerülünk így közelebb Istenhez és sok más emberhez, növekedik a saját kis lelki növényünk, a közösségünk fája, miközben tudjuk, hogy az élet fájához Krisztus által jutunk el."

Szeretettel hívunk és várunk téged is az alkalmainkra!

Állandó programok:

  • Istentisztelet - Vasárnaponként, 19:00 órától az IKE ház előadó termében

  • Bibliaóra és imaközösség - szerdánként, 20:00 órától a MiFIKE irodában

Tematikus alkalmak

  • Sapientia FIKE - csütörtökönként, 20:00 órától a Sapientia egyetem kápolnájában

  • Hangoló, Imahét, Barkácsest, Játékest, Keresztyén egyetemista napok, stb. - az IKE ház előadó termében

Személytes lelkigonodozás

  • Egyeztetés alapján, a közösségünk lelkipásztorával

Kapcsolat: 

  • Iroda és istentiszteleti hely: Marosvásárhely, Posta utca, 2 szám

  • Fazakas Anikó irodavezető - 0755874098

  • Furó Félix lelkipásztor - 0745225836


Link: https://linktr.ee/MiFIKE

Hírek
2025-07-18
2025-07-18
2025-07-18
2025-07-17
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign