Meghívásos Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvétel vegyes intenzív program (BIP) keretében

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
Meghívásos Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvétel vegyes intenzív program (BIP) keretében
2025. április 9.

A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvételre a CYBERSECURITY IN PUBLIC SERVICE című vegyes intenzív program (BIP) keretében. Azok a hallgatók pályázhatnak, akiknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elfogadta a jelentkezését, a lehetőséget a kari honlapokon hirdettük meg:

– a Csíkszeredai Kar felhívása ITT érhető el;

– a Kolozsvári Kar felhívása ITT érhető el;

– a Marosvásárhelyi Kar felhívása ITT érhető el.

1. A pályázat célja azon hallgatók részvételének támogatása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett CYBERSECURITY IN PUBLIC SERVICE vegyes intenzív programban, akik ezt a lehetőséget sikeresen megpályázták a NKE-nél.

A részvétel formája: rövid vegyes mobilitás, amely virtuális komponenssel kiegészülő 5 napos fizikai mobilitásból áll, mindkét komponens teljesítése kötelező, azonban ösztöndíj csak a fizikai mobilitás periódusára jár.
A BIP nyelve az angol, minimum B2-es nyelvtudást javasolnak a szervezők, a megszerezhető kreditek száma 3 ECTS kredit.

A virtuális komponens periódusa: 2025. június 02-06.

A fizikai mobilitás periódusa: 2025. május 26-30. (hétfő-péntek), ebbe az utazási napok nem számítanak bele.

A fizikai mobilitás fogadó intézménye: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (Faculty of Public Governance and International Studies), Budapest, Magyarország.

Utazás: egyénileg vagy csoportos szervezésben történik, a részleteket az illetékes kari Erasmus+ koordinátorral kell egyeztetni.

Szállás, étkezés: egyéni szervezésben (kollégiumot nem tud biztosítani a szervező, hanem Airbnb vagy más lehetőséget javasol felkutatni a közeli Corvin-negyedben).

2. A pályázattal elnyerhető ösztöndíj

  • A résztvevők a fizikai mobilitás ideje alatt Erasmus+ ösztöndíjban részesülnek a 2023-as KA131 mobilitási projektből. Az ösztöndíj folyósításának pénzneme az euró. Az ösztöndíj megélhetési támogatásból, és esetenként (kiegészítő) utazási támogatásból áll. A kiutazáskor kapott előleg mértéke 80%, a maradék összeg elszámolás után kerül utalásra.
  • Megélhetési támogatás: 79 EUR/nap, azaz 5 napra összesen 395 EUR. Zöld utazás* esetén, hogyha indokolt és szükségessége bizonyított, akkor plusz egy napra jár megélhetési támogatás mindazoknak, akik nem jogosultak utazási támogatásra, hanem csak kiegészítő utazási támogatást (zöld utazási top-up) kapnak. Hátrányos helyzetű**, illetve roma származású*** résztvevők további, egyszeri 100 EUR kiegészítő megélhetési támogatásra (megélhetési top-up) jogosultak.
  • Utazási támogatásra jogosultak a hátrányos helyzetű**, illetve roma származású*** hallgatók, a támogatás mértéke a távolság függvényében a Csíkszeredai Kar diákjai számára egyszeri 275 EUR, zöld utazás* esetén egyszeri 320 EUR, a Kolozsvári Kar és a Marosvásárhelyi Kar diákjai számára egyszeri 180 illetve 210 EUR.
  • Kiegészítő utazási támogatásra (top-up) jogosultak mindazok, akiknek nem jár utazási támogatás, de zöld utazást* választanak, a top-up mértéke egyszeri 50 EUR, egyéni nyilatkozat alapján.

Az utazás megtörténését minden esetben igazolni kell, akkor is, hogyha a résztvevő nem jogosult kiegészítő utazási támogatásra. További információk az EMTE hallgatói mobilitási szabályzatában.

*Zöld utazás („green travel”): az az utazás, amely az utazás fő részéhez (tehát több, mint feléhez) alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedési eszközöket – úgymint buszt, vonatot vagy közös autóhasználatot – vesz igénybe.

**Hátrányos helyzetű hallgató: szociális ösztöndíjban részesülő, vagy a 6463/2023 sz. minisztériumi rendeletben (https://www.edu.ro/sites/default/files/OM_6463_2023_0.pdf ) felsorolt kritériumok szerint szociális ösztöndíjra jogosult hallgató.

***Roma származású hallgató az, aki erről valamely törvényesen bejegyzett romániai roma szervezet által kiállított román nyelvű igazolást tud felmutatni.

A hátrányos helyzetű és a roma származású pályázóktól a jogosultságra vonatkozó iratokat 2025. május 9. péntek délig várjuk, határidőn túl érkező iratokat nem áll módunkban figyelembe venni! A szükséges iratokról az illetékes kari Erasmus+ koordinátortól lehet felvilágosítást kérni.

 

Összefoglalva:

Résztvevő kategória

Ösztöndíj

Ösztöndíj összetevői

Nem hátrányos helyzetű, nem zöld utazást választó résztvevő

395 EUR

- megélhetési támogatás: 79 EUR x 5 nap

Nem hátrányos helyzetű, zöld utazást választó résztvevő

524 EUR

- megélhetési támogatás: 79 EUR x 5 nap;
- megélhetési támogatás 1 utazási napra (indokolt esetben): 79 EUR;
- zöld utazási top-up: 50 EUR

Hátrányos helyzetű ill. roma származású, nem zöld utazást választó résztvevő

675 (KV, MV) vagy

770 (CS) EUR

- megélhetési támogatás: 79 EUR x 5 nap;
- megélhetési top-up:100 EUR
- utazási támogatás: 180 vagy 275 EUR

Hátrányos helyzetű ill. roma származású, zöld utazást választó résztvevő

705 (KV, MV) vagy

815 (CS) EUR

- megélhetési támogatás: 79 EUR x 5 nap;
- megélhetési top-up:100 EUR
- zöld utazási támogatás: 210 vagy 320 EUR

Az Erasmus+ támogatás hozzájárul a mobilitás megvalósításához, de előfordulhat, hogy nem fedezi teljes egészében a kiutazás és a kint tartózkodás költségeit, ezért – esetenként – szükség lehet egyéni vagy más anyagi hozzájárulásra is. Megengedett bármely egyéb, nem Európai Uniós finanszírozási forrásból származó támogatás igénybevétele, és nyertes pályázat esetén nyilatkozni kell arról, hogy a pályázó a mobilitás ideje alatt nem részesül más uniós támogatásban.

3. Általános pályázati feltételek

  • Adott képzési ciklusban a hallgató összesített mobilitási időtartama nem haladhatja meg az Erasmus+ ösztöndíj-kalkulátorral számolt 12 hónapot, azaz 360 napot a megpályázott mobilitás időtartamával együtt (beleértve a zero grantos periódusokat is). Az Erasmus+ programon belül minden hónap egységesen 30 naposnak számít.
  • Kizárólag azok a hallgatók pályázhatnak, akiknek a jelentkezését a szóban forgó BIP-re elfogadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
  • A pályázó olyan hallgató lehet, aki:

– aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel, vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint;

– román állampolgár vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik;

– legalább középfokú nyelvtudással rendelkezik angol nyelvből, és ezt igazolni is tudja (nyelvvizsga oklevéllel, Sapientiás nyelvtanár által kiállított igazolással, vagy ingyenes online OLS nyelvteszttel, amelynek hozzáférési adatait a kari Erasmus+ koordinátortól lehet igényelni);

– nyilatkozza, hogy ismeri és elfogadja a Sapientia EMTE Erasmus+ hallgatói mobilitás és BIP szabályzatát, amelyek elérhetők az egyetem honlapján ezen a helyen.

  • Nem pályázhat:

– a 2024/25-ös tanévben újra beiratkozott hallgató;

– az a hallgató, aki valamely korábbi, azonos ciklusban megvalósított Erasmus+ mobilitása alatt nem teljesítette az előírt kreditszámot vagy más szerződéses kötelezettségét.

  • Aki a megpályázott mobilitás fizikai részével egyidőben más Erasmus+ fizikai mobilitáson is részt vesz, az csak akkor mehet adott BIP-hez kapcsolódó rövid vegyes mobilitásra, hogyha a másik mobilitást a BIP fizikai tevékenységének idejére megszakítja.
  • A kari Erasmus Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában a finanszírozást biztosító projektre érvényes hallgatói Erasmus+ szabályzat szerint fog történni.
  • Ha a pályázást követően vagy a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a pályázat, illetve a támogatási szerződés érvényét veszíti.

4. A pályázat beküldésének módja

  • A pályázati űrlap és nyilatkozatok kitöltése és benyújtása, valamint a szükséges kötelező és opcionális iratok csatolása kizárólag a Neptun webes felületén, a kérvény modulon keresztül történik. Ennek használatához segédlet a Neptun belépő felületén a Letölthető dokumentumok között található, címe NEPTUN_Kérvények_HWEB.pdf.
  • A Neptun ETR-be azonosítóval (Neptun kód) történő belépést követően a Sapientia EMTE eljárásaiban feltételezi, hogy az azonosító tulajdonosa járt el, ugyanakkor nem vizsgálja a jelszó kiadásából származó panaszokat, kifogásokat.
  • Kérjük a pályázat beküldésének folyamatában fokozottan figyelni az alábbiakra:

– csak PDF csatolmány tölthető fel;

– egy adott típusú melléklethez (pl. tudományos tevékenység) szükség esetén több PDF is feltölthető;

– egy azonosítóval egy képzéshez kapcsolódóan csak egy pályázat küldhető be, ezért ha úgy gondolja, hogy a már beküldött pályázata javításra szorul, akkor pályázati határidőn belül kérje meg kari Erasmus+ koordinátorát, hogy küldje vissza javításra a pályázatot;

– a pályázat (kérvény) kitöltését bármikor meg lehet szakítani a Kitöltés felfüggesztése gombbal, a kitöltés ezután bármikor folytatható;

– a pályázatot a Kérvény leadása gomb megnyomásával lehet beküldeni;

– elkészített, de be nem küldött pályázatokat nem fogunk figyelembe venni;

– fontos a benyújtott pályázat (kérvény) státusának napi szintű követése a Neptun felületen, mivel hiányos vagy hibás pályázatok esetén a javításra visszaküldésről szóló határidős üzenetek kizárólag a Neptunban fognak megjelenni;

– a Neptun felületén csak a beküldött pályázatnak a szakkoordinátor általi jóváhagyása, valamint a pályázat befogadása történik meg, az ún. döntés következtében megjelenő Elfogadva státus ezt jelzi; a pályázat tartalmáról szóló pontozás és döntéshozatal a Neptun felületén kívül történik, és a Kari Erasmus Bizottság végzi.

5. A pályázat anyaga (a csatolmányok PDF-ben tölthetők fel):

  1. Pályázati űrlap (Fişa candidatului): kizárólag a Neptun webes felületén tölthető ki.
  2. Kötelező csatolmány: érvényes személyi igazolvány másolata; nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási/letelepedési engedély másolata is (Certificat de înregistrare).
  3. Kötelező csatolmány: Curriculum Vitae – angol nyelven, Europass modell szerint (https://europa.eu/europass/eportfolio/screen/cv-editor?lang=en).
  4. Kötelező csatolmány: a jelentkezés elfogadását igazoló email másolata.
  5. Kötelező csatolmány: angol nyelvtudás igazolása (ez lehet: nyelvvizsga oklevél, saját Sapientiás nyelvtanár által kiállított magyar nyelvű igazolás arra nézve, hogy az adott hallgató angol nyelvtudása elegendő az adott BIP-ben való részvételre, vagy ingyenes online OLS nyelvteszt-igazolás, amelynek hozzáférési adatait a kari Erasmus+ koordinátortól lehet igényelni).
  6. Opcionális csatolmány: egyetemi tudományos és extrakurrikuláris tevékenységekre vonatkozó iratok, igazolások, oklevelek (pl. egyetemi tudományos tevékenység, TDK részvétel, publikációk – ez esetben az első és az utolsó oldalnak, valamint a megjelenés helyéül szolgáló kiadvány címlapjának másolata szükséges –, más szakmai tevékenység, társadalmi tevékenység).

A Neptun csak akkor engedi a pályázat beküldését, hogyha minden kötelező csatolmány fel van töltve!
A hiányzó iratok pótlására a javításra visszaküldésről szóló üzenetben megjelölt határidőn belül van lehetőség.
A helyek elfoglalása a pályázatra kapott pontszámok csökkenő sorrendjében történik.

A pályázatok beküldésének időszaka: 2025. április 11. péntek 12,00 órától – április 17. csütörtök déli 12,00 óráig.

6. Bírálati szempontrendszer

A pályázatokat a Kari Erasmus Bizottság bírálja el. A Csíkszeredai Kar bizottságának összetétele és pontozási kritériumai itt érhetők el, a Kolozsvári Kar bizottságának összetétele és pontozási kritériumai itt érhetők el, a Marosvásárhelyi Kar bizottságának összetétele és pontozási kritériumai itt érhetők el.

 

További információk az illetékes kari Erasmus+ koordinátortól igényelhetők:

 

Kolozsvár, 2025. április 09.

18. Új Média Konferencia: Mély mediatizáció
A mély mediatizáció elméleti perspektívája megalapozza olyan kommunikációs figurációk, együttállások, konfigurációk kutatását, melyek megszabják a mindennapi életvitel feltételeit. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy kiválasztott kommunikációs helyzetek specifikus körülményei milyen interdependenciákkal írhatók le, és miképpen rajzolható fel a hatások hálózata a társadalom kommunikációs szövetében.

VIII. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
2025. május 22-23-án kerül sor a VIII. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciára a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán.

Oklevelek átvétele a Marosvásárhelyi Karon 2025
Átvehetők az oklevelek a Marosvásárhelyi Karon, 2025. április 29.-én, kedden 11:00-18:00 óra között, illetve 30.-án, szerdán 9:00-12:00 óra között a 129-es teremben, a 2024-ben, illetve a korábban államvizsgázott hallgatók számára is.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Társadalmi szervezetek munkacsoportjának ülésén vett részt oktatónk az Országházban
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2025. március 25-én tartotta meg Társadalmi szervezetek munkacsoportjának ülését az Országházban. Az első napirendi pont keretében azt vizsgálták, az emlékezetpolitika hogyan építhet a közösségi fotóarchívumokra, hogyan segíti a vizuális média az emlékezetpolitikát és a közösségi identitásmegőrzést, majd – második napirendi pontként – a határon túli magyar mentálhigiénés szakemberképzés és anyanyelvű szolgáltatás kérdéskörét vitatták meg.

Intelligens növényházak a kertészeti szakképzésben: Horticulture 4.0 projekt - Marosvásárhelyi multiplikációs zárórendezvény rövid összefoglalója
A Horticulture 4.0 projekt keretében Romániában 2025.02.25-én immár negyedik alkalommal tartottunk népszerűsítő multiplikációs zárórendezvényt. Míg az előzőek tudományos konferenciához voltak társítva ez alkalommal önállóan csak a projekt és ennek eredményeinek népszerűsítésére és alkalmazására összpontosítottuk.

I. innOtdk pályázat OTDK résztvevőknek
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a Magyar Innovációs Szövetséggel (MISZ), a Neumann János Számítógéptudományi Társasággal (NJSZT) és a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel (NIÜ) közösen meghirdette az első innOtdk programot a 37. OTDK résztvevői számára.

XII. Kreativitás és innováció az oktatásban - nemzeti konferencia
A konferencia helyszíne a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara.

Dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat kapott Gergely Attila Levente egyetemi docensünk
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Gergely Attila Levente részére dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat adományozott kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül, a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakán bemutatott igényes előadásáért, valamint további kutatásra való ösztönzésként.

Váncza Tibor - Industry Insights: Modern IT Innovations
A Kiss Elemér Szakkollégium 2025. április 1-ei ülésszakán, kedden, 12:30 órától az Accenture cég részéről Váncza Tibor tart előadást Industry Insights: Modern IT Innovations címmel.

Második helyezést értek el harmadéves tájépítészeink a Le Notre nemzetközi tájépítészeti hallgatói tervpályázaton
A Sapientia EMTE harmadéves tájépítész hallgatói nagyszerű eredményt értek el a Le Notre nemzetközi tájépítészeti hallgatói tervpályázaton.

Pro-Me-ToM Projekt: Meghívó
A „Tanárok és diákok metakognitív és elméleti elmekészségeinek fejlesztésének elősegítése” projekt, mely az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával 2022.01.09. és 2024.12.30. között zajlik Cipruson, Görögországban, Romániában, Magyarországon és Portugáliában nyolc partnerszervezet bevonásával.

Pro-Me-ToM Projekt: Meghívó
A „Tanárok és diákok metakognitív és elméleti elmekészségeinek fejlesztésének elősegítése” projekt, mely az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával 2022.01.09. és 2024.12.30. között zajlik Cipruson, Görögországban, Romániában, Magyarországon és Portugáliában nyolc partnerszervezet bevonásával.

Tenderfelhívás - Napelempark építésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet napelempark építésére.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására – 2025
A Sapientia Alapítvány – Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói számára nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon, illetve kiállításokon való részvétel támogatására.

Álmodik-e a mesterséges intelligencia? - Beszélgetés dr. Dávid Lászlóval és W. Szabó Péterrel
A helyek száma korlátozott, a részvétel regisztrációhoz kötött.

EIT Teaching Factories Competition 2025
A pályázat célja, hogy valós gyártási kihívások megoldásán keresztül, együttműködésben vezető európai vállalatokkal, a hallgatók fejlesszék gyakorlati készségeiket, bővítsék szakmai kapcsolataikat és akár pénzügyi jutalomban is részesüljenek.

30. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka – jubileumi konferencia
Harmincadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakát (FMTÜ), az esemény a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara és az Óbudai Egyetem Bánki Donát Kara társszervezésében valósul meg.

SapiTranslatio 5.0
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke ötödik alkalommal szervezi meg a SapiTranslatio fordítóversenyt.

IT Plus Klaszter mentorprogram bemutató
A Kiss Elemér Szakkollégium 2025. március 18-i ülésszakán, kedden, 12:30 órától kerül sor az IT Plus Klaszter bemutatóra, mely során a mentorprogramot és különböző szakmai gyakorlat lehetőségeket is ismertetnek, valamint szó lesz a HInTa 2025: Hargtai Informatikus Találkozóról és különböző cég és projektbemutatókat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Méhész napok 2025
Az esemény időpontja és helyszíne 2025. március 28, 114-es előadó.

Tanárnak lenni jó!? – versenyvizsga-tájékoztatót szervez sapientiás hallgatóknak a Tanárképző Intézet
Érdekel a tanári pálya, és szeretnéd tudni hogyan kezdheted el sikeresen?

Komes Dániel mutatta be Mőcsényi Mihály díjas mestermunkáját oktatóinknak és hallgatóinknak
A második félév alumni programja keretében a Sapientia EMTE egykori tájépítész hallgatója és jelenleg a budapesti Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem doktori hallgatója, Komes Dániel találkozott a hallgatókkal, oktatókkal és mutatta be a Mőcsényi Mihály díjas mestermunkáját.

Keteg & Érme Szimpózium Erdélyben - A Gazdagság Emberközpontú Jövője
Az egyedülálló egynapos szimpóziumon bemutatkozik a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés és az ÉrtékMegőrző Hálózat (ÉrMe).

A veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara február 28-án szervezte meg a Tudomány Mindenkinek Hackathont
Egyetemünket a Capital Divas csapat képviselte: Lovász Rebeka, Csibi-Pál Henrietta és Kiss Jácinta-Barbara (Közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak, első év).

Közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakos hallgatóink a Debreceni Egyetem TDK-konferenciáján
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara február 5-én szervezte meg Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK).

Sascha D. Kasper - Web3 For Students: Learn & Earn At The Same Time?
A Kiss Elemér Szakkollégium 2025. március 11-i ülésszakán, kedden, 12:30 órától kerül sor a Sascha D. Kasper Web3 For Students: Learn & Eran At The Same Time? című előadására, amelyet a 114-es teremben tekinthetnek meg az érdeklődők.

Gördülő csapágyak felépítése, típusai és kenése bemutató 2025
A S.C. LECO Impex S.R.L. képviselői tartanak előadást a Marosvásárhelyi Karon.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés 2025 - beszámoló
2025. március 4-én 12 órától tartottuk a 2024/2025-ös tanévi Erasmus Open Doors eseményt a Marosvásárhelyi Karon.

Accenture Industry X: TDK-tagozat a Sapientián 2025
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián egy párhuzamos tagozatot is indítunk, amelyben azok a dolgozatok lesznek értékelve, amelyek a leginkább illeszkednek az Accenture Industry X elképzeléshez.

SapiLineTracer powered by Accenture 2025
SapiLineTracer powered by Accenture nevű rendezvényt szervez a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara az Accenture cégcsoporttal 2025. április 8-án.

Interdiszciplináris szakmai találkozón vettek részt harmadéves tájépítészeink Homoródabásfalván
A második félév tervezési feladatának részeként, a Sapientia EMTE harmadéves tájépítész hallgatói és oktatói interdiszciplináris szakmai találkozón vettek részt Homoródabásfalván, közösen a győri Széchenyi István Egyetem építész és építőmérnöki hallgatóival, Márton Ildikó építész MMA kutatási projektje keretében.

Cybersecurity BIP Erasmus+ felhívás hallgatóknak
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóknak szóló Erasmus+ rövid vegyes intenzív képzési programot (BIP-et) hirdet CYBERSECURITY IN PUBLIC SERVICE címmel, melynek fizikai része 2025. május 26-30. periódusban lesz Budapesten, a virtuális részre pedig június 2-6. időszakban kerül sor.

Álláshirdetés – labortechnikusi állás betöltésére a Villamosmérnöki Tanszékre (napi 8 óra)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Villamosmérnöki Tanszéke munkatársat keres labortechnikusi állásra.

Álláshirdetés – labortechnikusi állás betöltésére a Villamosmérnöki Tanszékre (napi 4 óra)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Villamosmérnöki Tanszéke munkatársat keres labortechnikusi állásra.

Horticulture 4.0 Erasmus projekt: Intelligens növényházak a kertészeti szakképzésben
A Horticulture 4.0 projekt eredményeként ezek üzemeltetésére vonatkozó általános és specifikus ismeretek lettek közhasznú, innovatív és naprakész tananyag formájában összefoglalva és e-könyv formában megszerkesztve.

Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás: szakmai gyakorlat mobilitás (2025 nyara) és tanulmányi mobilitás (2025/26-os tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával hallgatók számára szakmai gyakorlat mobilitáson való részvételre 2025 nyarán, és hosszú (egyetemi féléves) tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2025/2026-os tanévben.

Magyarországi szakmai látogatást tettek kertészmérnök és tájépítész hallgatóink
Tájépítész és kertészmérnök hallgatóink magyarországi szakmai gyakorlaton vettek részt. Izgalmas és tartalmas napokon vagyunk túl, melyek során diákjaink rengeteg új tapasztalattal és élménnyel gazdagodtak.

Pro Agricultura Transilvaniae Gála
Egyetemünk ad otthont a Pro Agricultura Transilvaniae Gálának, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet szervezésében, partnerségben a LAPAR-al (Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája) és az AGROintelligenciával, 2025. február 22-én, 9:30 órai kezdettel.

Szociális ösztöndíj pályázat 2024/2025, II. félév
A 2024/2025-ös tanév II. félévére szociális ösztöndíjat igénylő hallgatók 2025. február 24 – március 17 között nyújthatják be ösztöndíj pályázatukat a szocialis.osztondij@ms.sapientia.ro email címre.

Miholcsa Gyula Bolyai Farkas című filmjének vetítése
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Sapientia EMTE közös szervezésében 2025. február 25-én, kedden 13 órától a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának 114-es előadó termében bemutatásra kerül Miholcsa Gyula Bolyai Farkas című filmje.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés 2025
Kíváncsi vagy, hogy milyen lehet az Erasmus+ programban részt venni, külföldön tanulni ösztöndíjjal?

Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése - bemutató 2025
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszéke, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, az EME Agrártudományi Szakosztály és a Visit Maros közreműködésével 2025. február 21-én, pénteken 11 órai kezdettel metszési bemutatót szervez “Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése” címmel.

Codespring mentorprogram elsőéveseknek
A Kiss Elemér Szakkollégium 2025. február 25-ei ülésszakán bemutatásra kerül a Codespring mentorprogram elsőéveseknek című képzés.

Kertészeti Szakmai Napok és Konferencia
2025. február 27 - március 1 között szervezik meg nyolcadik alkalommal Csíkmadarason a Kertészeti Szakmai Napok és Konferenciát, amelyen oktatóink is előadnak.

XXII. Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója
Marosvásárhelyen kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozója.

Makovecz szakmai tanulmányút pályázat - Fordító és tolmács szakos diákok számára
A pályázatokat e-mailben kell elküldeni a fazakasnoemi@ms.sapientia.ro címre 2025. február 28-a 14 óráig. A pályázatokról a kísérő oktatókból álló bizottság dönt.

Pályázat kari oktatói minősítési pótlék megítélésére a 2025-ös évre
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet az oktatók minősítési bérkiegészítésére.

XI. PontKom konferencia - beszámoló
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának harmadéves Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói 2024. november 15-én, pénteken, immár tizenegyedik alkalommal szervezték meg a PontKom kommunikációs konferenciát.

Erdélyi Erzsébet Tábor: Jelentkezési felhívás 2025
Az Alapítvány célja, hogy az Erzsébet-táborokban izgalmas és élménydús programokon keresztül biztonságos, ugyanakkor önfeledt és tartalmas kikapcsolódást biztosítson a gyermekek számára.

Nyílt Napok a Marosvásárhelyi Karon 2025
2025. március pénteki napjain megnyitja kapuit a Marosvásárhelyi Kar az érdeklődők előtt. Amennyiben betekintenél az egyetem mindennapjaiba, ne hagyd ki a lehetőséget! Figyelem: a látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges.

XXVI. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
A Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata (msHÖK) az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Tanács szakmai irányításával meghirdeti a XXVI. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát (MTDK 2025).

XXIV. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) - Felhívás
A Hallgatói Önkormányzat (msHÖK) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Tudományos Diákköri Tanácsa meghirdeti a XXIV. Kari Tudományos Diákköri Konferenciát, (msTDK 2025).

Illyés Magda: Kapunyitási pánik? Avagy hogyan gyűjts bátorságot a felnőtt élet felelősségeihez
A Kiss Elemér Szakkollégium 2025. február 19-i ülésszakán, kedden, 12:30 órától kerül sor a Illyés Magda Kapunyitási pánik? Avagy hogyan gyűjts bátorságot a felnőtt élet felelősségeihez című előadására, amelyet a 114-es teremben tekinthetnek meg az érdeklődők.

Megalakult a Sapientia EMTE új vezetősége
A 2025. január 31-i szenátus ülés keretében a szenátus jóváhagyta a rektorhelyettesekre tett rektori javaslatokat, illetve a dékánválasztás eredményeit is, így elkezdheti közös munkáját a Sapientia új vezetése.

Téli pótvizsgabeosztás 2025
A 2024/2025-ös tanév téli pótvizsgabeosztása itt követhető.

Vetőmag bemutató
A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete 2025. február 11-én rendezi meg a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Agrárcsoport Székelyföldi Vetőmag bemutató karavánjának Maros megyei előadását.

XXX. jubileumi Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka – felhívás
A XXX. jubileumi Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakára 2025. március 20–21. között kerül sor Kolozsváron, az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara és az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara közös szervezésében.

Emlékkonferencia - Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös szervezésében 2025. február 11-én emlékkonferenciára kerül sor Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából.

Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny
Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenynek adott otthont a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara 2025. január 11-én.

Álláshirdetés – labortechnikusi állás betöltésére a Matematika-Informatika Tanszéken (meghatározott időre)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Matematika-Informatika Tanszéke munkatársat keres labortechnikusi állásra.

Legyél Te is Sapis reklámarc! 2025
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara önkéntes reklámarcokat toboroz, akik egy fotózás alkalmából az egyetemi mindennapokat és a szakok sajátosságait elevenítik meg.

Dékánválasztás 2025
A Sapientia EMTE rektora pályázatot hirdetett a karok dékáni tisztségének betöltésére.

Magyarországon is van érdeklődés a Sapientia EMTE képzései iránt – ott voltunk a 2025-ös Educatión
A 2025. január 9–11. között zajló oktatási szakkiállításon évről évre nagyobb érdeklődést mutatnak a középiskolások egyetemünk standja iránt, visszaigazolva, hogy Magyarországon is valós továbbtanulási alternatívát jelent a Sapientia EMTE. Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra évente mintegy 50.000 középiskolás érdeklődő látogat el, akik idén 117 kiállítóval ismerkedhettek meg.

Megjelent a Molnár Beáta-díj felhívása – 2024/2025
A 2023-ban alapított, először 2024-ben kiosztott Molnár Beáta-díj 2025-ben is a társadalmi szolidaritás példaadó megnyilvánulásainak kutatását, a kisebbségben levő/másságot képviselő társadalmi csoportok konfliktusainak elemzését, a párkapcsolati és családon belüli erőszak, hatalmi visszaélések kérdéseinek feldolgozását, a tárgyak és emberek történetének, viszonyrendszerének vizsgálatát szorgalmazza.

IV. Make IT easy! Hackathon
Immár IV. alkalommal rendezzük a már hagyományossá vált 48 órás Hackathont.

Karriertervezési műhely - felhívás
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Újra indul a Start Program
A Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminal újra összefogott, hogy megtalálják azokat a 18-27 év közötti legkiválóbb fiatal tehetségeket, akiknek akár 3-5 millió forintos támogatást, üzleti képzést és közösséget biztosítanak az elinduláshoz, hogy végül Magyarországon kamatoztathassák tudásukat és építsenek sikeres vállalkozást.

XIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórum
Magyarország Agrárminisztériuma 2024. december 19-én immár 13. alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei Összefogás Fórumot, amely a szaktárca által működtetett Falugazdász hálózatban tevékenykedők évzáró ünnepsége. A rendezvényre a Sapientia EMTE érintett tanszékei is meghívást kaptak.

Tájépítészeti tervmix 2024
Az első félév zárásaként, immár hagyományosan, ezúttal is sor került a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az előbbi egyetemi tanév legjobb tájépítész hallgatói terveinek a kiállítására és díjazására a "tájépítészeti tervmix 2024" rendezvény keretében.

VII. Innover - Innovációs csapatverseny - Eredmények
Hetedik alkalommal rendeztük meg az Innover: Innovációs Csapatversenyt a Marosvásárhelyi Karon.

Doctor Honoris Causa címet adott át Boza Pál professzornak a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címet adományozott dr. Boza Pál főiskolai tanárnak, a Neumann János Egyetem nyugalmazott oktatójának. A cím átadására 2024. december 13-án, pénteken került sor az egyetem Marosvásárhelyi Karán.

Téli vizsgabeosztás 2025
A 2024/2025-ös tanév téli vizsgabeosztása itt követhető.

VII. Innover: Innovációs csapatverseny - Döntő
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Innover: Innovációs Csapatverseny a Marosvásárhelyi Karon.

Doctor Honoris Causa címet adományoz egyetemünk dr. Boza Pál főiskolai tanárnak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címet adományoz dr. Boza Pál főiskolai tanárnak, a Neumann János Egyetem nyugalmazott oktatójának.

Frissen végzett tájépítész hallgatónk munkája a legjobbak között
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának frissen végzett tájépítész hallgatója, Ferencz Krisztina részvételével, a lengyelországi Poznan-ban megépített madárlest és kilátót beválasztották a legjobb közösségi tájépítmények közé a Wielkopolska regionális építészeti mustrája keretében.

Műhelytalálkozó Magyar Nemzeti Helynévtár Program
A Magyar Nemzeti Helynévtár Program célkitűzése a Kárpát-medence magyarlakta települései helyneveinek összegyűjtése, dokumentálása és kiadása. Az MTA által támogatott Program központja Debrecenben van, ehhez csatlakozott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Sapientia EMTE és a BBTE is. Mindenhol folyik a helynévgyűjtő és feldolgozó munka.

XI. PontKom kommunikációs diákkonferencia - beszámoló
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának harmadéves Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói 2024. november 15-én, pénteken, immár tizenegyedik alkalommal szervezték meg a PontKom kommunikációs konferenciát.

Folytatja rektori munkáját Tonk Márton – újraválasztotta vezetőjét a Sapientia közössége
A Sapientia EMTE akadémiai közössége 2024. december 4-én nagy többséggel választotta újra dr. Tonk Márton egyetemi tanárt az egyetem rektori tisztségébe.

Tájékoztató a rektorválasztás menetéről és eljárásáról
A választások időpontja: 2024. december 4., szerda, 9–17 óra között

Megérkezett a Miújság.Unzip második száma!
Megérkezett a 2. szám a Miújság.Unzip újra első évfolyamából!

MIÚJSÁG.UNZIP - Újra itt a Miújság!
Egy hosszabb szünet után végre újraindult a Sapientia egyetemi lapja, a Miújság! Ráadásul nem is akárhogyan: teljesen megújult szerkesztőcsapattal, friss és izgalmas témákkal, amik remélhetőleg pont olyanok, amikre Te is kíváncsi vagy!

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2024
A Tudományos tanácsadás a társadalom szolgálatában alcímet viselő konferencia az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya és a Sepsiszentgyörgyi Fiókegyesülete közös szervezésében 2024. december 4-én, a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán kerül megrendezésre.

IEEE HS Student Paper Contest pályázati felhívás
Az IEEE Hungary Section (IEEE HS) minden évben pályázatot hirdet felsőoktatási intézmények hallgatói számára „Student Paper Contest” címmel.

Álláshirdetés – Szakmunkás (meghatározatlan időre)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet a Tangazdaság és Zöldövezet fenntartásának feladatkörét betöltő állásra.

Önismereti műhelyt indít a hallgatóknak a KarrierKözpont
A 2024. december 11-én sorra kerülő műhely végére jobban megismerheted önmagadat: felfedezheted, mely szakmák illenek hozzád, megtanulhatod, hogyan hozz jó döntéseket, hogyan maradj nyugodt és kiegyensúlyozott, valamint hogyan találd meg a saját utadat az életben.

Tekints bele a múltba! Gólyabál 2024
Idén november 21-én különleges utazásra invitálunk Benneteket a Sapientia Gólyabáljára!

Megjelent az Egyetemi Kutatási Program pályázati kiírása a 2025/2026-os tanévre
A pályázás kizárólag a KPI honlapján elérhető KPIOR online rendszeren keresztül történik 2024. november 14. – december 16., 16.00 óra között.

A Sapientia-ECN verseny újra megmérettetésre hívja a tehetségeket!
2024. november 23-án immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kampuszán a régió egyik legnagyobb presztízsű akadémiai versenye, a Sapientia-ECN.

3794 magyar középiskolásnak segítettünk a pályaválasztásban – felvételi tájékoztató körúton a Sapientia EMTE
2024. november 11–15. között közel száz középiskolába látogattunk el országszerte, hogy a magyar diákoknak bemutathassuk a 2025-ös szakkínálatunkat, valamint hogy miért érdemes a Sapientiát választani. A hallgatóinkból álló csapatok összesen 45 településre látogattal el, ahol 92 iskolában segítettek 3794 magyar középiskolásnak a pályaválasztásban.

Agrárminisztériumi díjakban részesültek a Sapientia EMTE hallgatói
November 12-én került sor Szatmárnémetiben a magyarországi Agrárminisztérium ösztöndíjátadó gálájára. Idén tizenegyedik alkalommal jutalmazza a helyi gazdaszervezeteken keresztül az Agrárminisztérium a Kárpát medence különböző magyarlakta területein élő agrár képzésben részt vevő tehetséges, magyar hallgatókat. Összesen 67 ösztöndíjas hallgató vehetett át díjat a Kárpát-medence minden magyarlakta szegletéből, ebből 30 hallgató a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanul Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki, agrár- és élelmiszer-gazdasági, élelmiszeripari mérnöki, kertészmérnöki és tájépítészet szakokon.

XXV. Műszaki Tudományok Ülésszaka
Idén XXV. alkalommal kerül megszervezésre a Műszaki Tudományok Ülésszaka, az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében 2024. november 23-án 9 órai kezdettel.

Interview Prep Accelerator Workshop sorozat
Az MSG cég interjúra való felkészülés kapcsán egy Interview Prep Accelerator Workshop sorozatot szervez.

Tájépítészeink a Human ± Nature konferencián vettek részt
A tájépítészmérnöki szak oktatóinak a részvételével, a szakmai előadásaival sikeresen lezajlott a Human ± Nature című konferencia, amelyre az Arhitectura.6 Építészeti Biennálé keretében, annak a marosvásárhelyi állomásán került sor.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás német szakirányú fordító és tolmács szakosok számára
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet Fordító és tolmács szakos, német szakirányú hallgatók számára rövid vegyes szakmai gyakorlat mobilitáson való részvételre az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás Közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakosok számára
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet Közegyészségügyi szolgáltatások és politikák szakos alapképzős másodéves hallgatók számára az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvételre vegyes intenzív program (BIP) keretében.

Kolozsvári terepgyakorlaton vettek részt a másodéves tájépítészeink
A Sapientia EMTE másodéves tájépítész hallgatóinak az őszi szakmai terepgyakorlatára Kolozsváron került sor, amelynek keretében szabadtér- és tájépítészeti munkahelyszíneket, építőtelepeket látogattak meg.

Faápolási bemutató Marosvásárhelyen a Ligetben
Október 29-én, Marosvásárhelyen a Ligetben került sor egy különleges faápolási bemutatóra, melyet Szabó Loránd és Szabó Attila tájépítészmérnökök és faápoló szakmérnökök tartottak.

Október 30-án lesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új Szenátusának alakuló ülése
Az egyetemi választások ütemezésének megfelelően a Szenátus október 25-i ülésén jóváhagyta a tanszéki és kari szintű választások eredményét. Az új Szenátus alakuló ülésére október 30-án, déli 12 órai kezdettel kerül sor a Marosvásárhelyi Karon.

Részt vettek tájépítészeink a Planetscape nemzetközi konferencián
Október 16-21 között a Sapientia EMTE tájépítész szakának az oktatói és hallgatói részt vettek a nemzetközi tájépítész szervezet, az IFLA által szervezett, a Planetscape címet viselő nemzetközi konferencián Budapesten és a Le Notre nemzetközi hallgatói tervpályázat keretében megtartott terepszemlén a Dunakanyarban, amely tervpályázat célja a túlurbanizáció által veszélyeztetett természetközeli vízparti területeknek a rehabilitációja.

1956. október 23-ra emlékeztünk
2024. október 23-án a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának aulájában egy rövid megemlékező műsort szervezett a Hallgatói Önkormányzat.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign