Decemberben egy rövid mobilitáson vettem részt Bad Kissingenben, Németországban. Az ott töltött idő alatt sok érdekes dolgot tanultam meg. Az előadások különböző témaköröket érintettek, de nekem a legjobban az tetszett, hogy minden előadó származási helyének a kultúrájával és ennek természetesen német gyökereivel ismerkedtünk meg. Nagyon sok interaktív előadás volt, ahol aktívan használhattuk a nyelvet, és csoportban is volt lehetőségem dolgozni, ami kimondottan tetszett. Az előadók kellő precizitással adták át tudásukat nekünk, én úgy érzem, hogy itt sokkal gazdagodtam. Nagyon érdekes volt egy kis irodalmi betekintést is kapni a német kultúrába, illetve a különböző történelmi időszakokban ezeket a műveket többféleképpen lehet értelmezni. Nemcsak könyvekről, hanem filmekről és színházi előadásokról is beszéltünk, amiket romániai szerzők írtak. Szerencsénk volt az egyik könyv szerzőjével is beszélni, ami egy olyan élmény volt, amit szavakba nem lehet önteni.
Az előadás, ami személy szerint nagyon megfogott, az Krakkóban a zsidók helyzetéről szólt. Sajnos ez egy szomorú része a történelemnek, de fordítóként fontos tudni róla. A lengyel professzorok elmesélték, hogy minden évben egyszer ellátogatnak a hallgatókkal a krakkói koncentrációs táborba, hogy vizuális betekintést kapjanak a történelemről. Ugyanakkor, nagyon érdekes előadást hallhattam arról, hogy a nácizmushoz köthetően mennyi minden található Budapesten, zsinagógáktól elkezdve, műemlékek és múzeumok. A nácizmus idején íródott könyvek bemutatóiból egy kimondottan megragadt bennem, ami az akkori idő női íróit és ezek munkáit elemezte. Számomra nagyon érdekes volt, hogy ők ezt akkoriban hogyan élték meg, milyen vágyaik és almaik voltak. Sokan szarkasztikusan és ironikusan számoltak be az időszakról.
Megismertük a fogadó intézet gyönyörű városát, Bad Kissingent. Ezt azért szeretném kiemelni, mivel történelmi idegenvezetést kaptunk, miközben a városban sétáltunk. Ellátogattunk a karácsonyi vásárba is, valamint más közeli városokat is megnézhettünk.
Nagyon könnyen lehet ilyen mobilitásokon barátkozni, talán életre szóló barátságokat is lehet kötni. Mivel sokszor csapatban dolgoztunk, ezért muszáj volt kommunikáljunk egymással. Így alakultak ki jó barátságok. A sok előadás mellett természetesen volt időnk összeülni, beszélgetni. Bármikor szívesen visszamennék, mivel tényleg családi légkör alakult ki úgy a külföldi, mint a belföldi hallgatók között.
Szeretettel ajánlom az egyetemistáknak, hogy mindenképp vegyenek részt legalább egyszer egy rövid mobilitáson. A szakmai fejlődést száz százalékban segíti, illetve új embereket lehet megismerni, akik talán a szakmai úton segíteni tudnak, valamint olyan barátságokat lehet kötni, amire az ember nem is számít.

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro