A Thiesz Rezső Szakkollégium kezdeményezésére, a Sapientia EMTE támogatásával és a Kertészmérnöki Tanszék közreműködésével második alkalommal valósult meg a délvidéki tanulmányút október 12. és 16. között. A program elsődleges célja a szakmai ismeretek elmélyítése, a helyi agrárium sajátosságainak megismerése, a hallgatói közösség kovácsolása, valamint a határon túli magyar kapcsolatok ápolása és erősítése volt.
A tanulmányút első napján, megközelítőleg hétórás utazást követően érkeztünk meg a bácskai Tóthfaluba, ahol a Páncél Panzió biztosította a szállásunkat. Érkezés után vendéglátónk, a tanulmányút társszervezője, Faragó Zoltán kalauzolt végig a falun. Séta közben megismerhettük a település múltját, megtekintettük a helyi közparkot, a szoborparkot, valamint a Mini Délvidék Parkot, amely makettek formájában szemlélteti a történelmi délvidéki térség jelentős műemlékeit és épített örökségét.
A második napon Zenta felé vettük az irányt. Elsőként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kihelyezett képzéseinek otthont adó Zentai Konzultációs Központba látogattunk el. Az intézmény igazgatójával és a programfelelőssel folytatott szakmai eszmecserét követően közösen jártuk be az épületet. Ezt követően a zentai városházán tekintettük meg a település múltját bemutató helytörténeti tárlatot, valamint az 1697-es zentai csatának emléket állító kiállítást, a tűzoltótoronyból pedig panorámás kilátás nyílt a városra. A nap agrárszakmai programjaként egy zentai oktató családi vállalkozását, a mintegy 350 hektáron gazdálkodó Surányi-farmot látogattuk meg. A gazdaság fő profilját a dohány, az étkezési paprika, a vöröshagyma és a fejes káposzta termesztése képezi. A telephely bejárása során a házigazdák részletesen ismertették azokat az agrotechnikai kihívásokat és alkalmazkodási stratégiákat, amelyeket a térséget sújtó aszályos időszakok és a hőségstressz kényszerítenek ki. A délután folyamán megtekintettük a Régi Mesterségek Házát, ahol egy több évtizedes értékmentő gyűjtőmunka eredményeként létrejött, gazdag helytörténeti és néprajzi magángyűjteményt tekinthettünk meg. A nap zárásaként az Arató Brewery kisüzemi sörfőzdében nyertünk betekintést a kézműves sörfőzés technológiai lépéseibe, berendezéseibe, valamint a termékpaletta sajátosságaiba.
A harmadik nap Csikós Árpád biogazdaságának meglátogatásával indult. A házigazda bemutatta a 13 hektáron folyó ökológiai zöldségtermesztést (kiemelten a káposztafélék, a paradicsom és a gyökérzöldségek technológiáját), valamint az induló biogyümölcs-ágazatot. A tároló- és szárítókapacitások megtekintése után a felsőbb éves kertészmérnök hallgatók közreműködésével hároméves almaültetvényben végeztünk koronaalakító metszést, így a résztvevők a gyakorlatban is kamatoztathatták elméleti tudásukat. Egy hagyományos magyarkanizsai halászléebéd után a térség egyik meghatározó faiskolai vállalkozása, a Purgel Faiskola két telephelyére látogattunk el. Itt az idei szemzések mellett a kitermelés előtt álló konténeres és szabadgyökerű faiskolai anyagokat vizsgáltuk meg, miközben részletes tájékoztatást kaptunk a szerbiai gyümölcstermesztés piaci tendenciáiról és a faiskolai beruházások gazdasági vonzatairól. A délután során Magyarkanizsa Városházáján fogadták csoportunkat, majd Apró István nemzetközileg elismert kuvasztenyészetét, valamint a Bata Angus húsmarhatelepet kerestük fel, ahol az extenzív tartástechnológia, a takarmányozás és a húsmarhapiaci kihívások képezték a szakmai beszélgetés fókuszát. A programdús napot Móricz Árpád református lelkész és Ofella Gergő közreműködésével szerémségi bio- és natúrborkóstolóval, valamint helyi kézműves sajtkülönlegességek bemutatójával zártuk.
A negyedik napon Szabadka és térsége került a középpontba. Megtekintettük a történelmi Magyarország egykori harmadik legnépesebb városának épített örökségét, köztük a szecessziós Városházát, amely stílusában közeli rokonságot mutat a marosvásárhelyi Kultúrpalotával. A nap második felében a palicsi állatkert arborétum jellegű növénygyűjteményét, majd Tornyoson egy dísznövénytermesztő üzemet látogattunk meg. A tanulmányút zárásaként egy kötetlen szakmai kiértékeléssel egybekötött, hagyományos malacsütéses vacsorán vettünk részt, amelyre meghívtuk a tanulmányút során meglátogatott partnereinket, házigazdáinkat és előadóinkat is.
Hazaérkezésünk utáni héten, a szállásadónk felajánlásának köszönhetően facsemetéket ültettünk el az egyetemen, így állítva emléket az útnak, és egyúttal gazdagítva karunk faállományát.





Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro