A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi és Csíkszeredai Kara, valamint az egyetem sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja ad otthont a 2017. április 20-22. között tartandó Székelyföld-konferenciának, a III. Székely Kongresszusnak.
A „Székely Kongresszus” hagyománya összefügg Székelyföld modernizációjának a kérdésével: az első, 1902-es tusnádi székely kongresszus célja inkább gyakorlati – közpolitikai – volt: megakadályozni Székelyföld teljes elszegényedését és lakosságának kivándorlását. E tradíció megújításának jelentős állomása volt 2002-ben a tusnádi kongresszus századik évfordulóján megszervezett „Székelyföld-konferencia”, amelynek egyrészt tudományos, másrészt közpolitikai jellege volt.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem székelyföldi karainak létrehozásával új feltételek teremtődtek meg arra nézve, hogy a Székelyföld-centrikus tudományos és szakmai jellegű szellemi tevékenység célirányosan a térség fejlesztését, sőt a regionális szolidaritás erősödését szolgálja.
A tervezett konferencia (a III. Székely Kongresszus) tétje a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint Székelyföld szakmai és tudományos potenciáljának a felmérése és felmutatása.
A 2017. április 20-22-re tervezett III. Székely Kongresszus helyszínei: a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi és Csíkszeredai Kara, valamint az egyetem sepsiszentgyörgyi tagozata. A konferencia 20-24 szekciójára e három helyszínen kerül sor. A konferencia szervezését további tudományos intézmények és szervezetek támogatják: a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (mint civil szakmai szervezet).
A konferencia honlapja itt érhető el.
IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
Negyedik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke az Erdélyi Múzeum Egyesülettel közösen az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciát 2017 május 5-7. között, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi kampuszában.
5. Kukoricanap a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán
A Kertészmérnöki Tanszék Kísérleti és tangazdasága keretén belül ötödik éve folyik a kukoricahibridek vizsgálata.
19. Élőnyelvi Konferencia
2016. szeptember 7. és 9. között rendezi a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke (Marosvásárhely), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke (Kolozsvár), illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Kolozsvár) a 19. Élőnyelvi Konferenciát.
PontKom
Immár harmadik alkalommal szerveznek Kommunikációs Napokat a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói!
MathInfo Konferencia
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Matematika-Informatika Tanszéke 2007 óta, két évente szervezi meg a MatInfo nemzetközi Konferenciát.
19. Élőnyelvi Konferencia, 2016 - Élőnyelvi kutatások és a dialektológia
2016. szeptember 7. és 9. között rendezi a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke (Marosvásárhely), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke (Kolozsvár), illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Kolozsvár) a 19. Élőnyelvi Konferenciát.
Kommunikációs Kultúra és Transzlingvisztika
Kommunikációs Kultúra és Transzlingvisztika Európában címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke 2011. május 27-28. között.
Tudományos Diákkör
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Hallgatói Önkormányzata már az első tanévben megszervezte a Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK), ahol a diákok tudományos dolgozatokkal és projektekkel vehettek részt, ezzel is gyakorlatba ültetve az egyetemen elsajátított tudást.
MACRo
A SAPIENTIA EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Villamosmérnöki és Gépészmérnöki Tanszéke 2009 óta szervezi meg a MACRo (Recent Achievements in Mechatronics, Automation, Computer Science and Robotics) nemzetközi konferenciát.
ETDK: Agrártudományok szekció
Az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományok szekcióját 2014-ben szervezték meg először, amelynek a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara adott otthont.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro