A Kiss Elemér Szakkollégium Matematika-Informatika Műhelye másodszor megszervezi meg a Kiss Elemér Kreatív Programozói Tábort 2016. november 4-6. között a Sapientia EMTE diákjainak. A tábor mindazoknak szól, akik szeretnek programozni, és izgalmas feladatokat megoldani.
A tábor mindazoknak szólt, akik szeretnek programozni, és izgalmas feladatokat megoldani.
A két és fél intenzív nap alatt izgalmas játékok és előadások mellett kreatív szabadidős tevékenységek során ismerkedtek meg egymással és a programozás nyújtotta lehetőségekkel a résztvevő hallgatók. Mivel a Sapientia EMTE, marosvásárhelyi karának hallgatói az elmúlt években számos rangos informatikai versenyen vettek részt (ACM, DEIK, ECN, ONIS stb.), ezért a tábor célja az volt, hogy ezen informatikai versenyekre utánpótlás csapatokat alkossunk. Egy kevésbé megszokott környezetben, játékosan és különböző szituációkban megismerve, és kipróbálva a lehetséges kombinációkat, olyan csapatok kialakítására törekedtünk, melyek a későbbiekben különböző informatikai versenyeken, elődjeikhez hasonlóan, sikeres eredményeket érhetnek majd el.
A tábor helyszíne: Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc), Hargita megye
A helyszínre való utazást, a szállást és étkezést a lehetőségek szerint biztosítjuk.
A tábor időpontja: 2016. november 4-6.
Szervezők: Matematika-Informatika tanszék, Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar
Sikeresen zajlott le a II. Kiss Elemér Kreatív Programozói Tábor 2016. november 4-6. között. A tábor fő célja, hogy érdekes előadások meghallgatásával, izgalmas feladatok megoldásával informatikai ismereteket szerezzenek a résztvevők. A helyszín ismét a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium volt, amely kitűnő színhelynek bizonyult.
Idén a matematikát kedvelő diákoknak külön szekciót hoztak létre a szervezők.
A tevékenységen megközelítőleg 30 fő vett részt.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro