Hints Orsolya

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár  Könyvtár közös keresője 
✕
Hints Orsolya

Amikor először hallottam a “Circularity of fashion” című BIP Erasmus programról, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Eleinte kételkedtem, hogy megfelelő személy lennék erre a programra, hiszen nem értek a divathoz és annak fenntarthatóságához. Viszont minden kételyem eltűnt, amikor online találkozhattam először a programban részt vevő különböző diákokkal és tanárokkal. A Canva felületére írhattuk gondolatainkat, hozzászólásainkat, képeket tölthettünk fel. Kiváló alkalom volt az a 4 nap, amit az online falak között tölthettünk, együtt magyar és német diákok és tanárok, arra, hogy megértsük a program témáját és célját. Kaptunk egy átfogó képet arról, hogy a program budapesti felében mire számítsunk, mire készüljünk.

            Az idő elrepült, azon kaptam magam, hogy már a vonaton ülök a marosvásárhelyi kommunikáció szakos társaimmal. Az utazás minden percét kihasználtuk beszélgetésre, ismerkedésre. Oda érkezve hamar megszoktuk a nagyvárosi nyüzsgést. A szállásunk az egyetem bentlakásának legfelső emeletén volt, ami igazán erőt próbáló feladatnak bizonyult. A nagy bőröndöket fel kellett cipeljük a kacskaringós lépcsősoron, miközben a lámpa automatikusan lekapcsolt egy rövid idő után. A tisztaságról jobb nem szót ejteni, de mindenképpen pozitívumként említhető, hogy mindenkinek külön szobája volt, amelyek egy közös folyosóra nyíltak. A METU egyetem, mely a programnak volt házigazdája, lenyűgöző volt. Minden reggel a mosolygós arcok mellett finomságokkal vártak minket. Mindig volt üdítő, pogácsa, kávé. De nem ehettünk sokat, mert az ebédidő hamar elérkezett. Svédasztalos ebédet kaptunk minden nap. Egyik legjobb étkezde volt, ahol valaha ettem. Szabadon választhattunk a rengeteg finomság közül, melyek nap mint nap változtak. Ezek mellett a programok is változatosak voltak. Megfelelő mennyiségű szabadidőt hagytak nekünk, melyet próbáltunk a legjobban ki is használni. Várost néztünk, Margit- szigetre látogattunk el, bicikliztünk, moziba mentünk. Múzeumlátogatásokra is sor került a program keretein belül, és különböző fenntartható üzleteket is meglátogattunk, ahonnan mindenki valamilyen szuvenírrel tért haza.

Az egyetemen reggeltől délutánig voltak programjaink minden nap. A legtöbb feladatot, amelyet a BIP során a METU-n teljesítettünk, csapatban kellett megoldanunk. Ekkor döbbentem rá, hogy számomra sokkal könnyebb így dolgozni. Csak a programok alatt tisztult ki számomra a kép, hogy mekkora a globális ruha pocsékolás, mekkora környezetszennyező hatása van a ruhagyártásnak és a mértéktelen pocsékolásnak. Az előadások során még nagyobb volt a döbbenet, hiszen számszerűen is láthattuk, hogy milyen hatása van a mértéktelen ruhagyártásnak a környezetünkre is és a gazdaságunkra is. Az angol nyelv használata még magabiztosabbá tett.

A fenntartható divat témája mindig is érdekelt, de most még inkább úgy érzem, hogy érdemes ezzel foglalkozni. A viták során számos érdekes meglátást hallottam, amelyekből igyekeztem tanulni és megjegyezni a legfontosabbakat.

Nem csak, hogy sokat tanulhattam a fenntartható divat terén a szakmabeliektől és a különböző diákoktól, de igaz barátságokra is szert tehettem. Mai napig tartjuk a kapcsolatot a berlini és a budapesti diákokkal. Ezek mellett a csíki diákokkal is kialakíthattunk barátságokat az 5 nap alatt.

Összességében egy feledhetetlen élmény volt, ami motivált, hogy a továbbiakban is részt vegyek Erasmus BIP programokon. Mindenkinek ajánlani tudom.

  

Hírek
2026-10-16
2026-10-16
2026-10-15
2026-10-15
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign