Szabó Eszter

Már az első egyetemi évem elején eldöntöttem, hogy a három év alatt legalább egy félévet külföldön akarok eltölteni Erasmus+ keretén belül.

Amikor leadtam a jelentkezésemet, még nem voltam biztos abban, hogy tényleg a Budapesti Metropolitan Egyetemen akarok tanulni, de most már tudom, hogy ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Miután eldőlt, hogy lehetőséget kaptam a mobilitásra, az első dolgom az volt, hogy megfeleltessem az itthoni tárgyaimat egy kinti tárggyal és ezt mind elfogadtassam az itteni tanáraimmal. Ez simán és gyorsan ment, nagyrészt minden tárgy kapott egy neki megfelelő párt, de nagyon kellett figyelnem arra, hogy a kreditek meglegyenek.

Nyáron elkezdődött a papírmunka. Először megkötöttem az egészségügyi biztosítást, aztán belevágtam az ügyintézésbe. A legnagyobb különbség a Sapientia és a Metropolitan adminisztrációja között az, hogy a Metropolitan mindent online végez, míg a Sapientián minden dokumentum papíron, eredetiben kell, így a félév során sokszor furcsán néztek rám, amikor személyesen kerestem fel a METU koordinátorát vagy megjelentem a titkárságon egy aláírásért. Ezt leszámítva hamar sikerült elrendeznem a szükséges iratokat.

A lakásvadászat része volt talán a legnehezebb, de nagyrészt azért, mert későn fogtam neki kutakodni. A METU-tól folyamatosan érkeztek a bentlakás lehetőségek, de nagyon drágának tartottam mindegyiket, ezért elkezdtem egyedül keresgélni. Találtam albérletházakat és stúdió szobákat, végül viszont egy mexikói lány keresett meg üzenetben, aki egy cseh lánnyal együtt már szintén lakáskeresésben volt és a félév során szaktársaim és lakótársaim lettek. Rengeteg ajánlatot átnéztünk, de nagyrészt vagy nem válaszoltak, vagy nagyon kétes alakok és lakások voltak. Július végén már végső elkeseredésünkben egy ismerősön keresztül találtunk egy viszonylag olcsó lakást a XI. kerületben, amire azonnal lecsaptunk.

A tárgyfelvétel is egy nagy kihívást jelentett. a METU is a Neptun rendszerét használja, de egy újabb verziót, ami számomra első blikkre zavarosnak és kiismerhetetlennek tűnt. A tárgyfelvétel első fordulója alatt kiderült, hogy a rendszer egyszerűen megadta magát és közel két hétig nem találták a problémát. A második felvonás során rájöttek, hogy az Erasmus-os helyekre nem fér be az összes hallgató, az meg pláne nem jött össze, hogy mindenki a neki szükséges tárgyat vegye fel. Egy hónapig zajlott ez a parádé, mire végül azt a megoldást találták ki, hogy miután a full-time-ban tanuló hallgatóknak lejár a határidő, majd mi is csemegézhetünk a fennmaradt helyekből és így nagy nehezen szeptember első két hetében kialakult az órarendünk. Végül is nagyon örültem ennek a helyzetnek, mert magyar hallgatókkal is megismerkedtem, akik angol képzésen tanultak, de volt olyan órám is, amin 2-3-an voltunk csak Erasmus-osok.

A kiutazásom könnyen ment, mert anyukámék kivittek, ezért nem kellett cipekednem a csomagjaimmal. Az egyetemre való bejelentkezést már az augusztusi fordulóban elintéztem, így egy egész hetet szabadon eltölthettem azzal, amivel akartam. Az első óráktól nagyon tartottam, mert nem tudtam felmérni, hogy mennyit ér az az angol nyelvtudás, amivel rendelkezem. Ami feltűnt, hogy a tárgyaknak nincsen előadása és szemináriuma is, hanem csak az egyik vagy a másik, ami nagyon jó volt, mert így sokkal szellősebb és könnyebb napjaim voltak. A tanáraim mind nagyon aranyosak, lelkesek és rugalmasak voltak, az órák interaktívak voltak, az előadások is sokszor beszélgetésekre épültek. A felvett tárgyaim nagyon vegyesen álltak össze. Tanultam politikát, diplomáciát, újságírást, nemzetközi kapcsolatokat filmeken keresztül, de közösségi médiával és világtörténelemmel kapcsolatos órám is volt. Sokszor kellett bemutatókat tartsunk, gyakran az órai anyagot megelőzően 2-3 bemutató volt és csak aztán fogott neki a tanár mélyebben magyarázni. Meglepő módon nagyon élveztem bemutatni és nagyon hasznos módszernek tartottam akkor is, ha a társunktól hallgattuk és akkor is, amikor mi magunk készítettük. Úgy érzem, hogy fejlődtem az angol szempontjából, az első néhány hét után már természetesnek éreztem beszélni és ehhez az is hozzájárult, hogy szinte 0-24-ben kénytelen voltam angolul kommunikálni, hiszen a lakótársaimmal is csak úgy tudtam beszélni.

Ami Budapestet illeti, már évek óta nagy álmom volt, hogy ott lakjak és végre lehetőségem nyíljon belecsobbanni a kulturális életbe. Amikor nem az egyetemen voltam, akkor színházból múzeumba, múzeumból moziba, moziból meg antikváriumokba vándoroltam, amikor meg ezzel végeztem, akkor elölről kezdtem az egészet. Rengeteg előadást megnéztem, zárás utáni programon vettem részt a Szépművészeti Múzeumban, művészmozikba mentem el, megszámlálhatatlan könyvet vettem, koncertszínházakra vettem jegyet és négy hónapig minden hétfőn színházi foglalkozásra jártam, ahol csodálatos embereket ismertem meg és nagyon sokat tanultam. Annyi mindent csináltam, hogy csak egyszer sikerült beszúrnom a városon kívül egy kisebb utazást, amikor levonatoztam Balatonszárszóra. Mindenhová pofon egyszerű a közlekedés és kicsit bánom, hogy nem utaztam többet, de legalább van miért visszatérni.

Budapest tele van élettel és ha valamit tanított, akkor azt, hogy egyedül is tökéletesen el lehet tölteni az időt. Soha nem gondoltam volna magamról, hogy ilyen jól fogom érezni magam egy idegen városban, messze a megszokottól és az otthonomtól, de minden perce megérte ennek a félévnek és bármikor újrakezdeném.

Összességében kijelenthetem, hogy ez a mobilitás minden várakozásomat felülmúlta, és olyan élményekkel gazdagított, amelyek hosszú távon is meghatározóak lesznek számomra. Az Erasmus+ program nemcsak tanulási lehetőséget, hanem egy nyitottabb, magabiztosabb és tapasztaltabb szemléletet is adott. Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam erre a fejlődésre!