V. Innover: Innovációs csapatverseny - Döntő

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
V. Innover: Innovációs csapatverseny - Döntő
V. Innover: Innovációs csapatverseny - Döntő
V. Innover: Innovációs csapatverseny - Döntő
    2023. márc. 31.

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Innover: Innovációs Csapatverseny a Marosvásárhelyi Karon. 

A verseny  célja, hogy a hallgatók innovációs készségét fejlesztve egy versenyképes üzleti tervet alkossanak, majd egy szakmai zsűri előtt bemutatva összemérjék tudásukat. A versenyzők próbára tehetik vállalkozói képességeiket, bővíthetik kapcsolati hálójukat, valamint szakértői visszajelzést kaphatnak az ötletüket illetően. 

A március 31-i döntőben 6 csapat méri össze tudását, ennek megfelelően 6 innovatív ötlet és üzleti terv kerül bemutatásra. 

A verseny keretén belül 2022. november 22-én Innover Napot tartottunk a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán, ahol korábbi versenyzők számoltak be arról, hogy mit adott számukra az Innover, szakmai börzére is sor került, ahol (csapat)társkeresés során kialakultak a végleges csapatok, valamint szakmai konzultációban is részük volt a jelenlévőknek.

Az idei évben újításképpen két középiskola is meghívást kapott a versenyben való részvételre: a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum valamint a Bolyai Farkas Elméleti Líceum. 

Az Innover Nap 2022 programjáról bővebben ITT

A versenyfelhívás pedig ITT olvasható. 


Légy részese az Innovációnak! Gyere és támogasd kedvenc csapatodat!

Helyszín: Marosvásárhelyi Kar, 114-es terem

Időpont: március 31, 16:00 óra

 

Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma
Jelen voltunk a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán, amely 2023. március 24-én került megszervezésre Csíkszerdában.

Gál Károly István kiemelkedő kutatási tevékenységeiért Maros Dezső-díjban részesült
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Gál Károly István részére Maros Dezső-díjat adományozott eddigi kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül.

Dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat kapott Forgó Zoltán kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Forgó Zoltán részére dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat adományozott kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül.

Könyvbemutató: Anyanyelvoktatás. A pedagógusképzés próbatétele: nevelés és oktatás egyensúlyának megteremtése
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti és Matematika Informatika Tanszéke tisztelettel meghívja az érdeklődőket az Anyanyelvoktatás sorozat tizenkettedik kötetének bemutatójára.

Puha kompetenciafejlesztési workshop
Ezen a képzésen 3 óra alatt elsajátíthatod a puha készségek alapjait, hogy a leendő munkakörnyezetedben és a szakmai közösségedben színvonalasan tudj beilleszkedni, alkalmazkodni és együttműködni.

Szakmai workshoppon vettek részt a tájépítész hallgatóink Szászrégenben
A Sapientia EMTE tájépítész hallgatói és oktatói március 13-15. között szakmai workshopon vettek részt Georg Hermannsdorfer német tájépítész és Klaus Birthler műépítész vezetésével, a Romániai Vízügyek támogatásával, amelynek keretében a szászrégeni Malom árok vízpartjának természetbarát megújítási munkálatait végezték el.

Újabb Sapientiás oktatókkal bővült a Magyar Gyomkutató Társaság
A 2023 március 9-10 között zajlott a Dr. Ujvárosi Miklós Alapítvány a gyommentes környezetért 40. találkozója, valamint a Magyar Gyomkutató Társaság 29. Konferenciája, Siófokon.

Megkoszorúztuk a Kossuth-szobrot március 15 alkalmából
Nemzeti hőseink emléke előtt tisztelegve koszorút helyeztünk el a Marosvásárhelyi Kar akadémiai közössége nevében a Kar főépületében lévő Kossuth-szobornál.

XXVIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
2023. március 16-17-én kerül megrendezésre a huszonnyolcadik Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakra, Kolozsváron, az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében.

River renaturation - Georg Hermannsdorfer előadása - beszámoló
A tájépítészmérnöki szak meghívására a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán, március 7.-én nyilvános vendégelőadást tartott Georg Hermannsdorfer németországi tájépítész-tájmérnök, amelynek keretében a hallgatók és az oktatók a vízpartok rendezésével kapcsolatos aktuális kérdésekkel, kortárs műszaki-ökológiai megoldásokkal ismerkedhettek meg.

Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése - bemutató 2023
2023. március 18-án, szombaton 10 órai kezdettel metszési bemutatót szervezünk Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése címmel a C07-es teremben.

Lezajlott a 2023-as Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés
2023. március 7-én sor került az Erasmus+ Open Doors eseményre a Marosvásárhelyi Karon – Marosvásárhelyen, valamint Sepsiszentgyörgyön.

Digitális kompetenciafejlesztési workshop: LinkedIn

Egyetemünk tíz hallgatója és három oktatója vett részt az EUSecure Téli Egyetemenen a görögországi Piraeusban
Egyetemünk tíz hallgatója és három oktatója vett részt az EUSecure Téli Egyetemenen a görögországi Piraeusban.

River renaturation - Georg Hermannsdorfer előadása
2023. március 7-én 8:30-kor Georg Hermannsdorfer németországi tájépítész-tájmérnök River renaturation előadását követhetik figyelemmel a 231-es előadóban.

IT Plus Mentorprogram 2023
A Kiss Elemér Szakkollégium keretében kerül megszervezésre a 2023-as IT Plus Mentorprogram ismertetője 2023. március 21-én 12:30 órai kezdettel a 231-es teremben.

Gördülő csapágyak felépítése, típusai és kenése bemutató
2023. március 7-én, 8:00 órai kezdettel a 130-as teremben Bölöni Ottó-Csongor, a S.C. LECO Impex S.R.L.képviselője tart előadást a Marosvásárhelyi Karon.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés 2023
Kíváncsi vagy, hogy milyen lehet az Erasmus+ programban részt venni, külföldön tanulni ösztöndíjjal? Pályáznál, de vannak kérdéseid? Bátorításra van szükséged? Meghallgatnád, hogy másoknak milyen élményei vannak? Most megismerheted a programot, valamint azok tapasztalatait, akik már vettek részt mobilitáson, és egyetemünk Erasmus+ koordinátorai válaszolnak kérdéseidre.

Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás: szakmai gyakorlat mobilitás (2023 nyara) és tanulmányi mobilitás (2023/24-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával hallgatók számára szakmai gyakorlat mobilitáson való részvételre 2023 nyarán, és tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2023/2024-es tanévben.

Erdélyi Erzsébet Tábor: Jelentkezési felhívás 2023
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársakat (TESO-kat) keres az Erdélyi Erzsébet-táborba (Ivó település), a 2023-as ottalvós, nyári táborok turnusainak lebonyolításához.

Volt hallgatónk is hozzájárult a győztes marosvásárhelyi tervpályázathoz
A Sapientia EMTE korábbi tájépítész hallgatója, Bakk Tímea is tagja volt a marosvásárhelyi Multinvest és a budapesti Céh Rt. tervezőirodák közös tervező csapatának, amelynek pályamunkáját a szakmai zsűri a legjobbnak ítélte a marosvásárhelyi Színház tér mögötti helyszínen megépítendő innovációs központ és köztér elkészítésére kiírt országos nyílt tervpályázaton, amelyet a helyi önkormányzat hirdetett meg.

Álláshirdetés - Kapus (meghatározatlan időre)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet meghatározatlan időre szóló kapus állás betöltésére.

Március minden péntekén Nyílt Napok a Sapientia helyszínein
A 2023-as évben öt pénteki alkalommal, március 3., 10., 17., 24. és 31-én szervezünk nyílt napokat a Sapientia EMTE helyszínein: Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is várjuk az érdeklődő középiskolásokat egyénileg vagy akár csoporttagjaként. A részvétel természetesen ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, hiszen a helyek száma korlátozott.

A Magyarországi Agrárminisztérium ösztöndíjában részesültek agrármérnöki szakos hallgatóink
Magyarország Agrárminisztériumának ösztöndíjában részesült három végzős agrármérnöki szakos hallgatónk.

Szociális ösztöndíj pályázat 2022/2023, II. félév
A 2022/2023-as tanév II. félévére szociális ösztöndíjat igénylő hallgatók 2023. március 14-ig hétköznapokon 11-14 óra között nyújthatják be ösztöndíj pályázatukat a Dékáni Hivatalba.

A Kertészmérnöki és Tájépítészet Képzések Évfordulós Szimpóziuma
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszéke két évfordulót is ünnepel ebben az évben: a Kertészmérnöki Szak 20 éves évfordulóját és a Tájépítészet Szak 10 éves évfordulóját.

Üdvözlet a fedélzeten! Rajtra kész az informatikus-karriered - Codespring mentorprogram elsőéveseknek
A Kiss Elemér Szakkollégium 2023. február 21-ei ülésszakán a kolozsvári, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi irodával működő Codespring szoftverfejlesztő cég képviselői tartanak előadást Üdvözlet a fedélzeten! Rajtra kész az informatikus-karriered - Codespring mentorprogram elsőéveseknek címmel. A bemutatót rövid kvízjáték követi, melynek fő nyereménye egy VIBE-bérlet az idei fesztiválra!

Domus pályázati felhívások a 2023-as évre
Megjelent a 2023. évi Domus magyarországi tavaszi, szülőföldi, valamint a Domus alkotói ösztöndíjpályázat.

Kiegészítő Erasmus+ pályázati felhívások oktatási és képzési célú mobilitásra - 2022/2023
A Sapientia EMTE Erasmus+ kiegészítő pályázatot hirdet oktatási és képzési célú mobilitási támogatás elnyerésére.

2 in 1: Make IT easy Hackathon és Programozói workshop
A Matematika-Informatika Tanszék idén tavasszal 2 az 1-ben programmal várja az érdeklődőket: 2023. március 17-19 között második ízben szervezik meg a Make IT easy Hackathont, valamint 2 napos workshop sorozatot is indítanak az egyetem hallgatói valamint a középiskolások számára.

Making Success a Habit - Sascha D. Kasper előadása
A Kiss Elemér Szakkollégium és a 3SS cégcsoport szervezésében 2023. február 21-én 12 órától Making Succes a Habit címmel tart előadást Sascha D. Kasper a 230-as teremben.

Spring Practice 2023 - a Lynx Solutions cégnél
A Lynx Solutions cég április 3-án induló nyári gyakorlati lehetőségre várja az informatika és műszzaki szakos hallgatókat.

Megjelent a Márton Áron-ösztöndíj a tehetséges külhoni magyar fiatalok tudományos-kutatói tevékenységének támogatására
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet a 2023-as évben szülőföldjükön felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató, határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére a Balassi Bálint-ösztöndíjprogram Márton Áron-ösztöndíjában való részvételre.

Erdély aktuális gazdasági, technológiai és munkaerő-piaci kihívásai
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet ösztöndíjpályázatot hirdet a 2022–2023-es tanévre a marosvásárhelyi Sapientia EMTE Tudományegyetem kertészmérnöki és tájépítészmérnöki szak III. és IV. éves hallgatói számára.

Pályázat oktatói minősítési pótlék megítélésére a 2023-as évre
A differenciált bérezési rendszer az oktatási, kutatási és az egyetem érdekében kifejtett adminisztrációs jellegű tevékenységek ösztönzése céljából jött létre. A differenciált bérezési rendszer abban áll, hogy ennek keretében a kiválóan teljesítő oktatók pótbérezésben részesülhetnek. A differenciált bérezést megvalósító többletjuttatást pályázat útján lehet elnyerni.

Az energiaválság lázba hozza a fiatalokat is - Tematikus nap és projektverseny a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán működő Kertészmérnöki Tanszék oktatóinak, Sebestyén Tihamérnek és Benedek Klárának szakmai támogatásával, a “4 for Future – Erasmus+ projekt keretén belül a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tematikus napot és projekt versenyt szervezett.

Álláshirdetés - Labortechnikus (meghatározott időre)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Villamosmérnöki Tanszéke pályázatot hirdet labortechnikusi állásra.

Megjelent a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram 2022/23-as tanév II. félévére szóló felhívása
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2022/2023-as tanév második félévében. A pályázati űrlap kitöltése és benyújtása, valamint a szükséges kötelező és opcionális iratok csatolása a Neptun webes felületén, a kérvény modulon keresztül lehetséges 2023. január 26 – február 20. között.

Médiatektúra. Az érzékelés érzékelése. - Dr. Ármeán Otília online előadása
Dr. Ármeán Otília, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékének adjunktusa Médiatektúra. Az érzékelés érzékelése. címmel tart online előadást.

Téli pótvizsgabeosztás 2023
A 2022/2023-as tanév téli pótvizsgabeosztása alább követhető.

Accenture: Academy and Masterclass a Sapientián
Revolutionize Industry with IoT: Academy and Masterclass nevű rendezvényt szervez a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara az Accenture cégcsoporttal karöltve 2023. február 24-25 között.

XXVIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka - Felhívás
A XXVIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka 2023. március 16-17 között kerül megrendezésre Kolozsváron, az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás: Rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvétel vegyes intenzív program (BIP) keretében
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet gépészmérnöki, valamint mechatronika mérnöki szakos hallgatók számára az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával rövid vegyes tanulmányi mobilitáson való részvételre vegyes intenzív program (BIP) keretében.

EUSecure Projekt - Szakmai workshop lehetőség Pireuszban
A Sapientia EMTE részes fél egy nemzetközi kutatóprojektben (EUSecure) mely keretei között Európa biztonságának kihívásai, az EU biztonságpolitikájának legkülönbözőbb megvilágításai kerülnek górcső alá, ugyanakkor egy integrált biztonságpolitikai képet alkot, melyben a kiberbiztonságtól, az élelmezési biztonságon keresztül, a közjogi, de akár klímabiztonság stb. alapvetései is belekerülnek.

EMTER 2023 - Matematika, informatika és fizika verseny
Idén 2023. május 6-án kerül megszervezésre az EMTER: Matematika, informatika és fizika verseny a Marosvásárhelyi Karon.

Álláshirdetés - Óraadói állások a 2022/2023-as tanév II. félévére
Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2022/2023-as egyetemi év II. félévében

Álláshirdetés - Óraadói állás a 2022/2023-as tanév II. félévére
Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Matematika-Informatika Tanszéke pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2022/2023-as egyetemi év II. félévében.

Erasmus+ pályázati felhívások - 2022/2023
Megjelentek a Sapientia EMTE első BIP (vegyes intenzív programok, Blended intensive programmes) pályázati felhívásai az Erasmus+ programon belül.

Álláshirdetés - Óraadói állás a 2022/2023-as tanév II. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Gépészmérnöki Tanszéke pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2022/2023-as egyetemi év II. félévében.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására - 2023
A Sapientia Alapítvány – Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói számára nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon, illetve kiállításokon való részvétel támogatására.

Álláshirdetés - Takarító (meghatározatlan időre)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet egy 8 órás meghatározatlan időre szóló takarítói állás betöltésére.

Találkozzunk a 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2023. január 12–14. között zajlik Budapesten a 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A Sapientia EMTE csapata a Hungexpo A csarnokában, a KT08-as standnál várja az oktatási kínálata iránt érdeklődőket.

Megjelent a Hunyadi János ösztöndíj 2022/2023-as tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó felhívása
A Kulturális és Innovációs Minisztérium az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen idén is pályázatot hirdet Hunyadi János ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2022/2023- as tanév tavaszi szemeszterében.

Könyvtári nyitvatartás január folyamán - 2023
A téli vizsgaidőszakban és az azt megelőző héten a könyvtár szombatonként is várja olvasóit.

Pályázati felhívás tudományos, illetve oktatási kiválósági eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre - 2023
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet a Sapientia EMTE főállású oktatói számára a 2020, 2021 és 2022-ben közölt tudományos, illetve oktatási munkák díjazására, minősítési bérkiegészítés formájában.

XXVI. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karához tartozó Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ Tudományos Diákköri Tanácsa és Hallgatói Önkormányzata igazodva a kari szintű főszervezetekhez a 2022/2023-as tanév tavaszi félévére meghirdeti a XXVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekcióját (Agrártudományi ETDK).

XXII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) - Felhívás
A Hallgatói Önkormányzat (msHÖK) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Tudományos Diákköri Tanácsa meghirdeti a XXII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciát-, (msTDK 2023).

Álláshirdetés - Óraadói állás a 2022/2023-as tanév II. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2022/2023-as egyetemi év II. félévében.

Téli vizsgabeosztás 2023
A 2022/2023-as tanév téli vizsgabeosztása itt követhető.

Fejlődik a Sapientia: tudományos rangsorba került, digitalizál, és új kart indítana
2012-ben vált a Sapientia EMTE a romániai nemzeti felsőoktatási rendszer szerves részét képező, törvénybe foglalt és akkreditált intézménnyé, 2022-ben viszont már ugyanennek a rendszernek megkerülhetetlen és figyelmen kívül nem hagyható intézményévé fejlődött mind az oktatás, mind a kiválósági kutatás, mind pedig a közösségi, társadalmi szerepvállalás tekintetében. Évzáró sajtótájékoztatójukban többek között az akkreditáción szerzett kiemelt bizalmi minősítést, a nemrég szerzett Metaranking-besorolást, az egyetemen lezajlott és tervben levő digitalizációs folyamatokat is terítékre helyezték, valamint szó esett infrastrukturális fejlesztésekről és Sepsiszentgyörgy növekvő fontosságáról.

Pályázati kiírás tanársegédi állás betöltésére - 2022/2023 tanév II. félévétől
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet meghatározott idejű (1év) tanársegédi állás betöltésére Kertészmérnöki Tanszékén.

Soproni szakmai tanulmányúton vettek részt erdőmérnöki szakos hallgatóink
A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ másodéves erdőmérnöki szakos hallgatói a "leghűségesebb" magyar városban, Sopronban vettek részt egy négy napos szakmai tanulmányúton. Dr. Molnár Gábor, az erdőmérnöki szak koordinátorának beszámolója.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak agrármérnökis hallgatóink az Agrovirtus nemzetközi versenyen
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának tíz agrármérnöki szakos hallgatója vett részt idén aktívan az Agrovirtus nemzetközi digitális agrár-menedzsment verseny online selejtezőjében.

Tenderfelhívás - Tárolóegység
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet nagyméretű tárolóegység beszerzésére.

XVIII. Agrártudományi Konferencia: Agrártudomány az éltető jövőnk alapja
Kapcsolódva a Tudomány: út a világ megismeréséhez témájú Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2022-es rendezvénysorozathoz, 2022. november 25-én került megszervezésre az Agrártudomány az éltető jövőnk alapja témájú XVIII. Agrártudományi Konferencia.

Látó-nívódíjban részesült oktatónk
2022. december 15-én veheti át dr. Fülöp Otília a Látó szépirodalmi folyóirat nívódíját.

Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki dr. Mihail-Ioan Abrudean professzort a Sapientia EMTE
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címet adományozott dr. Abrudean Mihail-Ioan professzor úrnak, a Kolozsvári Műszaki Egyetem volt rektorhelyettesének és szenátusi alelnökének az egyetemnek nyújtott támogatásáért, különösen az egyetem keretében folyó villamosmérnöki képzés elősegítéséért.

Domus Emléklappal tüntették ki oktatóinkat
A kitüntetettek között szerepel dr. Bitay Enikő, a Marosvásárhelyi Kar egyetemi tanára és dr. Tamási Zsolt óraadós oktatónk, valamint dr. Urák István, a Kolozsvári Kar egyetemi docense.

A "Portól a tiszta levegőig" csapat nyerte a GYUBR 2022 elnevezésű hallgatói tervpályázat fődíját
A GYUBR 2022 elnevezésű hallgatói tervpályázat díjátadó ünnepsége 2022. november 25-én zajlott a Marosvásárhelyi Kar C06-os előadójában.

NTK Start Program 2023
A Design Terminal és a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében második alkalommal indul el a Start Program.

Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntették ki oktatónkat
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Gergely Attila-Levente részére Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott jelentős oktatói és kutatói tevékenysége, valamint az EME anyagtudományi kutatócsoportjában végzett munkája elismeréséül.

V. Innover - Innovációs csapatverseny: Jelentkezési lap és versenyszabályzat
Sikeresen lezajlott a V. Innover - Innovációs csapatverseny tájékoztató napja, az Innover Nap.

GYUBR 2022 - Hallgatói tervpályázat díjazása
A gyergyóújfalusi kőbánya újrahasznosítására kiírt hallgatói tervpályázat díjazására, a nyertes pályamunkák rövid bemutatására kerül sor 2022. november 25.-én, pénteken 8 órai kezdettel a C épület 007-es előadójában.

Beavató szakmai napon vettek részt az első éves tájépítészet hallgatóink
A Sapientia EMTE első éves tájépítész hallgatói, Căbuz Andrea oktató vezetésével megtartották a beavató szakmai napot, amelynek keretében a dévai Szent Ferenc Alapítvány, Zólya Levente régész meghívására, a keresdi Bethlen kastélynál szakmai előadásokat hallgattak meg illetve tájábrázolási és kertépítési gyakorlatokat végeztek.

Németországi tanulmányúton vettek részt harmadéves tájépítész hallgatóink
November első hetében a Sapeintia EMTE harmadéves tájépítész hallgatói a németországi Stuttgart régióban voltak tanulmányúton, a nemzetközi tájépítész szervezet, az IFLA szervezésében sorra kerülő Le Notre nemzetközi hallgatói tervpályázat keretében, amely tervpályázat célja a túlurbanizált, egykori ipari területeknek a rehabilitációja.

Ismét véradó kampányt szerveztünk a Marosvásárhelyi Karon
2022. november 23-án ismét véradó kampányt szerveztünk a Marosvásárhelyi Karon.

Újra házhoz megy az egyetem – erdélyi iskolákba látogatunk
Két év kihagyás után újra megszervezi felvételi tájékoztató körútját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az ország magyar középiskolásaihoz látogatva adnak így teret a képzéskínálatról és a sapientiás életről szóló kérdéseiknek. A 2022. november 14–18. között tartó körút során 50 települést keresnek fel, és közel 100 középiskolába látogatnak el a Sapientia EMTE hallgatóiból álló diákcsapatok.

A Tudomány Erdélyi Mestere Díjban részesült Hollanda Dénes emeritus professzorunk
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia keretében 2022. november 11-én, Marosvásárhelyen adták át a Kolozsvári Akadémiai Bizottság 2022. évi tudományos díjait.

Versenyfelhívás: V. Innover - Innovációs csapatverseny
Ha műszaki fejlesztési ötleteid vannak és ezek piaci értékesítéséről álmodozol, készíts egy hiteles üzleti tervet és mutasd be!

Hagyományos és modern, kíméletes szárítási eljárások az élelmiszeriparban - dr. habil. Antal Tamás előadása
Hagyományos és modern, kíméletes szárítási eljárások az élelmiszeriparban címmel tart előadást dr. habil. Antal Tamás a Marosvásárhelyi Karon 2022. november 11-én, 11 órai kezdettel a C07-es teremben.

XXIII. Műszaki Tudományok Ülésszaka
Idén is megtartjuk a Műszaki Tudományok Ülésszakát, ezúttal személyi jelenléttel az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében.

Halsted amerikai professzor és a Bolyaiak - előadás
Dr. Kása Zoltán emeritus professzor előadása 2022. november 8-án, 12:30-tól a 230-as előadóteremben lesz.

Részt vettünk a XXI. Erdészeti Szakkonferencián
A Sapientia EMTE erdőmérnök szakos hallgatói és a szak oktatói 2022. október 21-23 között részt vettek a XXI. Erdészeti Szakkonferencián, ahol a Grátzer Miklós ösztöndíjak is átadásra kerültek.

Jelen voltunk a 27. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon
Dr. Balog Adalbert, dr. Nyárádi Imre-István és dr. Biró-Janka Béla oktatóink képviselték egyetemünket az október 19-20 időszakban Debrecenben megtartott 27. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.

TANÁROK AKADÉMIÁJA – dr. habil. Kovács-Nagy Klára: A sportolás és a tanulmányi eredményesség összefüggései egyetemi hallgatók körében
A Tanárok Akadémiája előadás-sorozat második előadása a 2022/2023-as tanévben nemcsak tanároknak, tanárjelölteknek szól, hanem mindazoknak, akiket foglalkoztat, milyen összefüggés van a sport és a tanulási eredményesség között. A rendezvénysorozat második meghívottja a tanévben dr. Kovács-Nagy Klára habilitált egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének oktatója.

Online tájékoztató workshop az MSCA Staff Exchanges és COFUND 2022 pályázatairól
A Marie Skłodowska-Curie-akciók (MSCA) az Európai Unió kiemelt doktori, valamint posztdoktori képzési programjai, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a kutatók új ismeretekre és készségekre tegyenek szert, illetve ösztönzik a határokon, ágazatokon és tudományterületeken átnyúló kutatási együttműködést.

Évkezdő szakmai workshoppot tartottak tájépítészmérnökeink
A Sapientia EMTE tájépítész hallgatói és oktatói október 11.-én tartották az évkezdő szakmai workshopot, amelynek keretében a nyári szakmai gyakorlatok eredményeit mutatták be és a marosvásárhelyi campus területén elhelyezték a szakmai gyakorlatokon elkészült építményeket.

HR-területen Internship program a Lynx Solution (Marosvásárhely) IT-szolgáltatónál
A Lynx Solution angolul, magyarul és románul jól beszélő egyetemi hallgatókat keres Internship programjához.

Légy a Sapientia arca 2022 őszén!
2022 novemberében egyetembemutató körútra indulunk Erdélyben, és Téged várunk, hogy légy a Sapientia arca! Jelentkezési határidő: 2022. október 28.

Brandmánia - IX. PontKom kommunikációs konferencia
Idén is megrendezésre kerül a PontKom, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának harmadéves kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói által megszervezett konferencia 2022. november 17-én.

Nemzeti Drogellenes Központ előadása
Az Agenția Națională Antidrog - Nemzeti Drogellenes Ügynökség október 11-én, 12:30-kor a 231-es teremben bemutató kampányt tart.

Álláshirdetés – Labortechnikus (meghatározott időre) Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban működő Erdőmérnöki képzés labortechnikusi feladatkörét betöltő állásra.

Codespring Mentorprogram Marosvásárhelyen
Októberben kezdetét veszi a Codespring Mentorprogram Marosvásárhelyen is.

Kiss Elemér Kreatív Programozói és Matematikai tábor 2022
Idén ismét megszervezésre kerül a Kiss Elemér Kreatív Programozói és Matematikai tábor 2022. november 4-6 között.

Szakmai workshoppon vettek részt a tájépítész hallgatóink a Builder Method Erasmus+ kutatási projekt kapcsán Győrben
Győrben sorra került nemzetközi szakmai workshopon vettek részt Tájépítészet mérnökszakos hallgatóink szeptember 26 és október 1. között.

Erasmus+ látogatás a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában igazi interkulturális találkozóra került sor október 4-én.

VI. Közegészségügyi Konferencia: Adatelemzés az egészségügy és a közigazgatás határán
2022. október 6-án kerül megrendezésre a VI. Közegészségügyi Konferencia: Adatelemzés az egyészségügy és a közigazgatás határán címmel a marosvásárhelyi Studium HUB-ban.

Mentorprogram a Codespringnél - előadás
A Codespring cég előadására 2022. október 4-én kerül sor a Kiss Elemér Szakkollégium szervezésében a 230-as teremben.

A kihívás ajándéka - Halmágyi Attila előadása
A Thiesz Rezső Szakkollégium keretén belül Halmágyi Attila okleveles coach előadására kerül sor október 4-én, kedden 12:30 perctől a 231-es előadóban.

Kari tanács tag választás az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéken - 2022
A Sapientia EMTE Szenátusa 2022. szeptember 9.-én elrendelte a részleges kari tanácstag választás megszervezését a Marosvásárhelyi Karon.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign