Mátyás Anita

Iskolás korom óta terveztem, hogy mikor egyetemista leszek, mindenképp kipróbálom az Erasmust. Egy olyan lehetőségnek tartottam, amit kár kihagyni. Ezt az ígéretem magam fele be is tartottam, viszont végül nem is egyre, hanem kettőre is pályáztam egyszerre. Nem mondom, a papírmunka és szervezés része nem volt kevés, de határozottan elmondhatom, hogy ez a tapasztalat megváltoztatta az életem.

A 2022-es tanévet úgy zártam, hogy az utolsó vizsgám után gyorsan hazautaztam, ahol három nap alatt összepakoltam minden csomagom a következő 7 hónapra, és elbúcsúztam mindenkitől. Az első megálló Budapest volt, ahol a nyári szakmai gyakorlatomat végeztem. A gyakorlat lejártával sok idő nem maradt megszusszanni, mivel a következő héten már kezdődött is az első félév regisztrációs hete Debrecenben. Épp annyira repültem haza, hogy a maradék papírmunkát személyesen elvégezzem.

Amikor Debrecenben bepakoltam a kollégiumi szobámba, és teljesen egyedül maradtam, akkor eszméltem rá, hogy most tényleg itt leszek hónapokig, és nem ismerek egy embert sem nemhogy a kampuszról, de még a városból sem. Kollégiumban sem laktam még soha, sőt a szobámon sem kellett osztoznom még senkivel. A szobatársam még nem volt ott, mikor megérkeztem, ezért eldöntöttem, hogy gyorsan valahonnan barátokat kell szereznem. Az ESN-esek mindenkit bevettek egy Whatsapp csoportba, ami teli volt mindenféle nemzetiségű emberrel. Ha valakinek kedve volt szocializálódni, írt abba a csoportba, és tudott találkozni a többi Erasmusos diákkal. Az egyik pillanatban Lena írt is a csoportba, akiről akkor még csak annyit tudtam, hogy német, fogalmam sem volt, hogy a mobilitás alatt a legközelebbi emberré válik számomra. Aznap találkoztunk vele és még pár emberrel, és attól a pillanattól fogva tudtam, hogy nagyon jól fog telni az ott töltött időm.

Teltek a napok, és egyre több és több emberrel ismerkedtem meg, rendszeressé kezdett válni, hogy szinte minden este valamelyik kocsmában összegyűlünk, a kedvencünk a Bakelit volt. A közös nyelv az angol volt, de mindenki próbált tanulni egy-egy szót más nyelven, és megosztottunk sok érdekes dolgot a saját kultúráinkról is. Ha már kultúra, és én valamennyire mégis otthonosan éreztem magam Magyarországon, bemutattam mindenkinek a pálinkát, amitől elsőre nem voltak elragadtatva, de a félév során megszokták valamennyire. Nagy téma volt az elején, hogy hogyan vagyok magyar, ha Romániában élek, aztán mindenki számára előnnyé vált, mivel tudtam értekezni a magyar emberekkel, ha épp azok nem tudtak jól angolul.

Az első pár hét az egyetemen nem volt a legkellemesebb, mivel nagy nehézségekbe ütköztem a tárgyaim felvételével. Itthon összeállítottam, miket szeretnék felvenni, de mire Debrecenbe értem, már az ottani diákok az órák legtöbbjét betöltötték. Itt vált újra előnyömmé, hogy tudok magyarul, mert pár tárgyra angol oktatásról át tudtam térni magyar nyelvűre, és ott még volt pár hely egy-egy csoportban. Végül felét a tárgyaknak angolul végeztem, a többit az anyanyelvemen, viszont így sikerült megismerkednem külföldi és hazai szaktársaimmal is.

Debrecenben a legtöbb nagy buli szerdán és pénteken volt, általában legalább az egyikre elmentünk, de volt olyan is, hogy kettőre is. Azelőtt mindig összegyűltünk a Bakelitbe, ami tipikusan egy külföldi kocsma volt. Minden nyelven tettek nagy slágereket, tematikus napokat is tartottak, pár hetente volt rendezve Erasmus Wednesday is. Amikor megkezdődött a Világbajnokság, vetítették a meccseket, az utolsó, amin részt vettem az az elődöntő volt, amiben a franciák játszottak. A körülbelül 30 francia diákkal nagy élmény volt szurkolni, és izgulni a meccs kimenetele miatt. Bakelit után az irányt a Hall vagy a Tabu fele vettük, és ott pedig rendszeresen reggelig táncoltunk. Az egyik legemlékezetesebb buli a Halloweeni volt, olyan tele még soha nem láttam a Hallt, mindenki beöltözött, és a hely is fel volt díszítve.

Nagyon sok féle más programot is csináltunk a bulikon kívül, kihasználtuk, hogy Pest közel van, és a diákjegy olcsó is, ezért többször is spontán felutaztunk. Debrecenben pedig míg még jó idő volt, jártunk kávézni a Nagyerdőbe, felfedeztük a várost, az éttermeket. Mikor hidegebb lett, mentünk a gyógyfürdőbe, és át egymáshoz a kollégiumi szobákba társasozni, sorozatot nézni, vagy csak egyszerűen együtt lógni. A legtöbb időt Lenával, a német barátnőmmel, és egy török ikerpárral töltöttem, bármi volt számíthattunk egymásra, és ők azok, akikkel azt is megígértük, hogy biztos fogunk még találkozni. Már tervezzük is, hogy a nyáron mikor fognak meglátogatni otthon. A szobatársammal is jó kapcsolatot alakítottunk ki, tiszteltük egymás tanulási idejét, olyankor nem hallgattunk hangosan zenét stb., mentünk ebédelni együtt, vagy épp vásárolni.

A legjobb pontja a kollégiumnak számomra a kosárpálya volt. Iskolás koromban 8 évig kosaraztam, és a mai napig próbálom jelen tartani az életemben, amennyire lehet. Egy napon kosarazás közben megismertem a focicsapat pár tagját, ők is a kollégiumban laktak, és velük rendszeressé vált, hogy kijárunk dobni. Nagyon közel kerültem hozzájuk, a mai napig tartom velük is a kapcsolatot.

Nem hittem volna, hogy ilyen jó barátokat fogok szerezni, és ennyire meghatározó lesz számomra ez a tapasztalat. Tavaly nyáron úgy indultam az első Erasmusomra, hogy sokszor féltem publikusan beszélni, szorongtam, és aránylag zárkózott is voltam, mivel mindig volt egy bizalmas baráti társaságom. Az Erasmus segített, hogy jobban kinyíljak emberek felé, meghozta a kedvem, hogy felfedezzem a világot, ismerjek meg új embereket, felnyitotta a szemem, a sok lehetőségre, amit az élet rejt.