Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja
Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja
Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja
2018. október 15.

A korábbi évekhez képest egy hónappal korábban vág neki „Az egyetem házhoz jön” elnevezésű, 2019-es egyetemi felvételi tájékoztató körútnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

A 2018. október 15-én induló és október 19-ig tartó karaván során a négy oktatási helyszínt - Kolozsvári Kar, Csíkszeredai Kar, Marosvásárhelyi Kar, Sepsiszentgyörgy Tanulmányi Központ - 30 önkéntes diák képviseli, akik 51 településen 101 középiskolát látogatnak meg.

A körút során tíz, háromtagú csapat látogatja az iskolákat. A bővített létszámnak köszönhetően Csíkszereda vonzáskörzetében négy, Marosvásárhely vonzáskörzetében kettő, míg Kolozsvár és vonzáskörzetében négy csapat fog tevékenykedni. A csíkszeredai csapatok egy hét alatt fedik le Hargita, Kovászna és Brassó megyét, a vásárhelyi csapat pedig a Maros, Szeben és Beszterce megyei iskolákat keresi fel. A kolozsvári csapatok csillagtúra szerűen járják az iskolákat, valamint egy négynapos túrán is részt vesznek, amikor Máramarosszigettől Temesvárig népszerűsítik a Sapientia EMTE jövő évi felvételi kínálatát. A 2019-2020-as tanévben a meghirdetett helyek száma alapképzésen 1070, míg mesterképzésen 303.

„Az egyetem házhoz jön”tájékoztató körút olyan találkozási alkalmakat teremt a középiskolai diákok számára, ahol közvetlenül a Sapientia EMTE hallgatóitól kaphatnak tájékoztatást az egyetem szakkínálatával és felvételi kritériumokkal kapcsolatos kérdéseikre. A találkozók során hangsúlyozzuk: a Sapientiára felvételt nyert hallgató amellett, hogy magyar nyelvű, minőségi és alkalmazható tudás birtokába jut, egy családias, barátságos és összetartó atmoszférájú diákközösség részese lehet. Ezt a közösséget a szintén magyar nyelvű, hallgatóközpontú adminisztráció is segíti abban, hogy optimális körülmények között koncentrálhasson a tanulmányaira.  

A körút során az alábbi helyszíneken találkozhatnak csapatainkkal az érdeklődők:

 

DÁTUM

 

HELYSZÍN

 

IDŐPONT

KÖZÉPISKOLA

2018. október 15.

 

 

Kézdivásárhely

9:00

Bod Péter Tanítóképző

11:00

Református Teológiai Líceum

13:00

Apor Péter Mezőgazdasági Iskolaközpont

9:00

Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ

11:00

Nagy Mózes Elméleti Líceum

Kovászna

13:00

Kőrősi Csoma Sándor Iskolaközpont

 

 

Sepsiszentgyörgy

11:00

Mikes Kelemen Líceum

14:00

Székely Mikó Kollégium

13:00

Református Teológiai Líceum

12:00

Berde Áron Gazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola

11:00

Puskás Tivadar Szakközépiskola

Déva

11:00

Téglás Gábor Elméleti Líceum

Nagybánya

9:00

Németh László Elméleti Líceum

Máramarossziget

12:00

Leöwey Klára Elméleti Líceum

Szilágycseh

10:00

Gheorghe Pop de Băseşti Iskolaközpont

Szilágysomlyó

 

13:00

Ioan Ossian Iskolaközpont

12:00

Simion Bărnuţiu Főkollégium

Nagybánya

11:00

Téglás Gábor Elméleti Líceum

Nyárádszereda

8:00

Bocskai Istvan Iskolaközpont

Marosvásárhely

9:00

Szász Adalbert Sportlíceum

Medgyes

10:00

Nemzeti Gázipari Középiskola

Segesvár

12:00

Mircea Eliade Főgimnázium

Marosvásárhely

13:00

Ion Vlasiu Iskolaközpont

14:00

Művészeti Szaklíceum

2018. október 16.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maroshévíz

9:00

Kemény János Elméleti Líceum

Gyergyóditró

11:00

Puskás Tivadar Iskolaközpont

Gyergyóalfalú

13:00

Sövér Elek Ipari Iskolaközpont

 

Gyergyószentmiklós

11:00

Salamon Ernő Gimnázium

12:00

Fogarassy Mihály Műszaki Líceum

9:00

Batthyány Ignác Technikai Kollégium

 

 

 

Székelyudvarhely

12:00

Benedek Elek Pedagógiai Líceum

10:00

Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium

13:00

Palló Imre Művészeti Szakközépiskola

9:00

Eötvös József Szakközépiskola

12:30

Bányai János Műszaki Szakközépiskola

11:00

Kós Károly Szakközépiskola

 

 

Szatmárnémeti

 

10:00

George E. Palade Élelmiszeripari Szakközépiskola

12:00

Kölcsey Ferenc Főgimnázium

12:00

Hám János Római Katolikus Iskolaközpont

13:00

Szatmárnémeti Református Gimnázium

9:00

Aurel Popp Művészeti Líceum

Zilah

11:00

Zilahi Református Wesselényi Kollégium

13:00

Gheorghe Sincai Pedagógiai Líceum

Marosvásárhely

9:00

Avram Iancu Iskolaközpont

Beszterce

10:00

Andrei Muresanu Főgimnázium

Marosvásárhely

11:00

Traian Vuia Iskolaközpont

13:00

Mihai Eminescu Tanítóképző

2018. október 17.

 

 

 

Csíkszereda

10:20

Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum

10:20

Márton Áron Gimnázium

12:00

Székely Károly Szakközépiskola

9:00

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző

10:00

Venczel József Iskolaközpont

13:00

Joannes Kájoni Szakközépiskola

Brassó

8:30

Áprily Lajos Líceum

Négyfalu

10:00

Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola

Barót

13:00

Baróti Szabó Dávid iskolaközpont

Dánfalva

11:00

Petőfi Sándor Iskola

Csíkszentmárton

13:00

Tívai Nagy Imre Líceum

Balánbánya

9:00

Liviu Rebreanu Technikai Líceum

Gyimesfelsőlok

10:20

Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium

Arad

10:00

Csiky Gergely Főgimnázium

Nagyszalonta

13:00

Arany János Iskolaközpont

Nagykároly

9:00

Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont

Érmihályfalva

12:00

Mezőgazdasági Főgimnázium

Székelyhíd

12:00

Petőfi Sándor Elméleti Líceum

Torda

10:00

Jósika Miklós Elméleti Líceum

Nagyenyed

12:00

Bethlen Gábor Kollégium

 

Marosludas

10:00

1. számú Technológiai Líceum

Szászrégen

10:00

Petru Maior Iskolaközpont

Szászregen

12:00

Lucian Blaga Szaszregen

Dicsőszentmárton

12:00

Andrei Barseanu Elméleti Középiskola

2018. október 18.

 

Székelykeresztúr

9:00

Zeyk Domokos Iskolaközpont

12:00

Berde Mózes Unitárius Teológiai Gimnázium

10:00

Orbán Balázs Iskolaközpont

9:00

Zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elm. Középiskola

Zetelaka

11:00

Gábor Áron Szakközépiskola

Szentegyháza

8:00

Nagy István Művészeti Líceum

 

 

Nagyvárad

 

12:00

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

13:00

Iosif Vulcan Főgimnázium

10:30

Ady Endre Elméleti Líceum

12:00

Szent László Római Katolikus Gimnázium

10:00

Mihai Eminescu Főgimnázium

Margitta

13:00

Horváth János Elméleti Líceum

Szamosújvár

10:00

Kemény Zsigmond Elméleti Líceum

Dés

12:00

Andrei Mureșanu Nemzeti Kollégium

Nagyvárad

 

12:00

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

13:00

Iosif Vulcan Főgimnázium

Korond

10:00

Korondi Szakközépiskola

Marosvásárhely

10:00

Electromaros Iskolaközpont

Szováta

12:00

Domokos Kázmér Iskolaközpont "A"

Marosvásárhely

 

13:00

Bolyai Farkas Elméleti Középiskola

13:00

Református Kollégium

 

Erdőszentgyörgy

14:00

Szent György Iskolaközpont

2018. október 19.

Bánffyhunyad

10:00

Octavian Goga Iskolaközpont

 

 

Kolozsvár

 

14:00

János Zsigmond Unitárius Kollégium

10:00

Kolozsvári Református Kollégium

11:30

Apáczai Csere János Elméleti Líceum

12:00

Brassai Sámuel Elméleti Líceum

13:00

Brassai Sámuel Elméleti Líceum

10:00

Onisifor Ghibu Elméleti Líceum

Marosvásárhely

 

9:00

Constantin Brancusi Iskolaközpont

12:10

Gheorghe Sincai Iskolaközpont

 

 

Dr. Vásárhelyi József előadása
Október 16-án, 13:00 órától dr. Vásárhelyi József, a Miskolci Egyetem előadótanára tart előadást Újrakonfigurálható digitális áramkörök témakörben.

A kevesebb több
Szerinted milyen egy jó előadás? Hogyan lehetsz jó előadó? Ezekre, és még sok más kérdésre ad választ Porcsalmi Bálint A kevesebb több – A jó előadások és látványos prezentációk receptje című előadásában, október 16-án, 13:00 órától.

Sapientiás jegyzetbörze
Ha van olyan jegyzeted ami megmaradt és szívesen segítenél egy nyomdokaidban járónak tedd le a könyvtárba a szakodnak kijelölt helyre!

Magyarországi tájépítészeti jelenlét Erdélyben
Az erdélyi Traditio Transylvanica Alapítvány meghívására, október 4-én és 5-én a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar kertművészeti szakcsoportjának oktatói és hallgatói valamint a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának tájépítész hallgatói a gyalui fejedelmi várkastély parkjának kerttörténeti értékeit vizsgálták.

Lezajlott az Egészségfejlesztés konferencia
Szeptember 27-én zajlott karunk új épületében a IV. közegészségügyi konferencia, melynek témája az egészségfejlesztés volt. Előadóink között neves hazai és magyarországi szakemberek kaptak helyet, így a budapesti Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a MOGYE és a Sapientia EMTE kutatói.

Az Egyetem Napját ünnepeltük
2018. október 3-án, szerdán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában és Marosvásárhelyen ünnepeltük.

A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának oktatójából és több volt hallgatójából álló csapat a nyertese a My City Marosvásárhely pályázatnak
A marosvásárhelyi városháza által meghirdetett Az én városom Marosvásárhely pályázatra – amelynek célja a megyeszékhely főterének korszerűsítése – nyolc pályamunka érkezett. Első díjat nem osztottak ki, így a második helyezett lett a nyertes.

Egyetem Napja Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeljük. Az Egyetem Napi rendezvénysorozat 2018. október 3-án, szerdán, 11 órától kezdődik a Csíki Mozi nagy termében.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2018/19-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2018/2019-as tanév második félévében.

EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS
IV. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI KONFERENCIA 2018. szeptember 27. Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar

Beiratkozás a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének pedagógiai képzéseire
Beiratkozás a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének első szintű pedagógiai képzésére Az első szintű pedagógia modul (románul...

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2018/19-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2018/2019-es tanév második félévében.

Mesterképzés - 2018-as őszi felvételi eredmények
A mesterképzés 2018-as őszi felvételi vizsga eredményei.

Tandíj befizetési határidők a 2018/2019-es tanévre
A tandíj befizetési határidők a 2018/2019-es tanévre a következők: TANDIJ BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK a 2018/2019-es tanévre...

Alapképzés - 2018-as őszi felvételi eredmények az első elosztási kör után
Az alapképzés 2018-as őszi felvételi vizsga eredményei.

Tanévkezdés 2018
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2018. szeptember 17-én kezdődik a tanév. A 2018/2019-es tanév első hete regisztrációs hét. Ebben a 2018.09.17 – 23. közötti periódusban kötelező a regisztráció és a tantárgyfelvétel lebonyolítása minden hallgató számára.

Mesterképzés - vizsgajegyek 2018 ősz
A mesterképzés 2018-as őszi felvételi vizsgajegyei.

Alapképzés - vizsgajegyek 2018 ősz
Az alapképzés 2018-as őszi felvételi vizsgajegyei.

Őszi felvételi 2018 - Meghirdetett helyek száma
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara a 2018-as őszi felvételire az alapképzésen 279, míg a mesterképzésen 80 helyet hirdet meg. Iratkozás: szeptember 8 és 10.

Álláshirdetés - Óraadói állások a 2018/2019-es tanév I. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet óraadói állások betöltésére a 2018/2019-es egyetemi év I. félévére.

Álláshirdetés labortechnikusi állás betöltésére a Kertészmérnöki Tanszékre
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Kertészmérnöki Tanszéke munkatársat keres laboránsi, labortechnikusi állás betöltésére.

2018-as őszi kiegészítő vizsgabeosztás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar 2018-as őszi kiegészítő vizsgabeosztása itt található.

Mérnökképzés Marosvásárhelyen
Világszerte nagy a mérnöki szakmában a szakemberhiány és ez alól Románia sem kivétel. Itthon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, ahol magyar nyelvű mérnökképző központ működik.

Álláshirdetés titkári állás betöltésére az AT Tanszékre
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke munkatársat keres tanszéki titkári állás betöltésére.

Gyakorlaton az agrár-, kertész- és tájépítész mérnök hallgatók
Négy hetes intenzív, tömbösített nyári gyakorlaton voltak a Sapientia EMTE agrár-, kertész- és tájépítész mérnök hallgatói.

Álláshirdetés tanszéki titkári állás betöltésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Villamosmérnöki Tanszéke munkatársat keres tanszéki titkári állásra.

Kutatási projektben vettek részt a Marosvásárhelyi Kar hallgatói
A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása elnevezésű pályázati program Tehetséges műszaki és mezőgazdasági mérnök hallgatók interdiszciplináris kutatásainak támogatása című kutatási projektben vettek részt hallgatóink, 2017.09.01 – 2018.06.30 között.

Első nyári egyetemét tartotta a Sapientia
A vakáció kellős közepén bolydult meg a Sapientia koronkai kampusza, ahol diákok, előadók, vendégek és érdeklődők körében zajlott az első Sapientia Nyári Egyetem. Szó esett mindenről, ami érdekelheti az egyetemistákat, legyen az tudomány, technológia, protokoll, biológia vagy éppen politika.

Egészségfejlesztés konferencia - felhívás
Konferenciánk célja összefogni az egészségtudomány elméleti és gyakorlati szakembereinek tevékenységét, a helyi és nagyobb kiterjedésű egészségfejlesztő programokat és törekvéseket, egymás munkáját megismerni és megismertetni. Időpont: 2018. szeptember 27-28. Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 10., 24 óra.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2018/2019-es tanév)
A sikeres pályázók ösztöndíjban, konferencia részvételi- és nyelvvizsgaköltség-támogatásban, képzések, szakmai és nemzeti identitást erősítő programok biztosításában, tutoraik pedig honoráriumban részesülnek. A pályázatot benyújtási határideje 2018. augusztus 28.

Marosvásárhelyen zajlik a Sapientia EMTE első Nyári Egyeteme
Nagy magyarországi egyetemek példájára szerveznek idén először Nyári Egyetemet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán. Az augusztus 7-12. között zajló rendezvény fókuszában a tudományos, technikai újdonságok, valamint az aktualitások kerülnek: három kerekasztal-beszélgetés mellett 26 előadás tarkítja a hatnapos rendezvény programját.

Alapképzés - 2018-as nyári felvételi eredmények a második elosztási kör után
Mechatronika és Gépészmérnöki szak Kertészmérnöki, Tájépítészet és Agrármérnöki szak Fordító-tolmács szak Kommunikáció és...

Pályázati eredmények - Bentlakás 2018/2019 (80 hely)
Hallgatók elszállásolása a bentlakásban a 2018/2019-as egyetemi tanévben.

Számos érdeklődőt vonzott a Sapientia-sátor Tusványoson
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2018-ben is jelen volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Július 26-án, csütörtökön, a Marosvásárhelyi Kar várta az érdeklődőket.

Mesterképzés - 2018-as nyári felvételi eredmények a második elosztási kör után
Mesterképzés felvételi eredményei a második elosztási kör után A fennmaradt helyekre a beiratkozást 2018. szeptember 8, 10...

Alapképzés - 2018-as nyári felvételi eredmények az első elosztási kör után
Mechatronika és Gépészmérnöki szak Kertészmérnöki, Tájépítészet és Agrármérnöki szak Fordító-tolmács szak Kommunikáció és...

Alapképzés - Felvételi eredmények - 2018
Az alapképzés 2018-as nyári felvételi vizsga eredményei.

Tanulmányúton voltak az agrármérnöki szakos hallgatók
A Sapientia EMTE, Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában tanuló másod- és harmadéves agrármérnöki szakos hallgatói 2018. július 9 – 13-a között egyhetes szakmai tanulmányúton vettek részt Olténia és a Bánság területén.

Idén is várunk Tusványoson!
2018. július 25–27. között ismét áll a Sapientia-sátor Tusványoson. Július 26-án, csütörtökön, a Marosvásárhelyi Kar oktatói és hallgatói színes programmal várnak minden érdeklődőt.

Mesterképzés - Felvételi eredmények 2018
A mesterképzés 2018-as nyári felvételi vizsga eredményei.

Pro Facultate Informatica Emlékéremmel tüntették ki dr. Kása Zoltán professzor urat
Dr. Kása Zoltán professzor úr az ELTE Informatikai Kar, a CII HU-19 CEEPUS hálózat és a magyar nyelvű informatikaoktatás érdekében végzett évtizedes áldozatos munkája elismeréseképpen Pro Facultate Informatica Emlékérem kitüntetésben részesült.

2018-as felvételi időpontok
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2018. július 11-17. között zajlik a beiratkozás az alapképzési szakokra, valamint 2018. július 11-14. között a mesterképzési szakokra.

Előkelő helyen a Sapientia EMTE a nemzetközi egyetemi rangsorban
Nemzetközi kutatóintézetek által végzett, romániai egyetemeket is felvonultató rangsorokban előkelő helyet foglal el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE).

Előzetes pályázati felhívás Collegium Talentum programban való részvételre a 2018/2019-es tanévben
A Sapientia Hungariae Alapítvány 2018. július végéig a www.sha.hu honlapján megjelenteti a 2018–2019-es tanévre szóló Collegium Talentum ösztöndíj programját. A potenciális pályázói kört a Sapientia EMTE esetében a PhD-képzésben részt vevő fiatal - meghatározott idejű-, illetve óraadói alkalmazásban lévő - oktatók, valamint az MA-MSc szakos hallgatók képezik.

Tenderfelhívás javítási munkálatok elvégzésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet javítási munkálatok elvégzésre.

Tenderfelhívás útjavítási munkálatok elvégzésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet útjavítási munkálatok elvégzésre.

Virtuális-e minden valóság?
Dr. Fülöp Otília adjunktus előadása a Vibe Kolin, csütörtökön, július 5-én 15 órától.

Pályázati eredmények – Bentlakás 2018/2019
Itt tekinthető meg a bentlakás pályázat eredménye.

Hallgatóink Székely Előfutár Ösztöndíjat nyertek
Kucsván Zsolt Levente, III. éves Informatika szakos valamint Borsos Bálint, Automatika és alkalmazott informatika szakos hallgatónk, tudományos kutatása támogatásához, megpályázta és elnyerte az Előfutár Szövetség (Forerunner Federation) ösztöndíját.

Közegészségügy szakos hallgatók publikációi
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán június 26-án mutatták be a Diáktudomány kiadványsorozat idei számát. A Felfedezlek tudomány címet viselő kötetben a szárnyukat próbálgató fiatal kutatók TDK-díjazott pályamunkái kaptak helyet.

A 2017/2018-as tanév II. félévi pótvizsgabeosztása
A pótvizsgabeosztás itt követhető.

Közegészségügy szakos hallgatóink nemzetközi sikerei
Három hallgatónk vett részt az EHMATHON nemzetközi egészségügyi menedzsment versenyen Budapesten, a Semmelweis Egyetemen, június 20-22. között. A rangos megmérettetésen az EIT (European Institute of Innovation and Technology) különdíját nyerte a STORK nevű csapat.

XII. Csíkfalvi Csűrszemináriumok
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Kommunikáció és közkapcsolatok szak idén XII. alkalommal szervezi meg a Csűrszemináriumot június 25-28. között, a Marosvásárhelytől mintegy 25 kilométerre fekvő Csíkfalva községben.

Magyarországi tanulmányúton a Kertészmérnöki Tanszék hallgatói
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának kertészmérnök, tájépítész és agrármérnök szakos hallgatói, Bandi Attila és Orosz Ferenc oktatók kíséretében tanulmányúton vettek részt a 2018. június 3-8. közötti időszakban.

A SapiEngineering csapat megnyerte a Zadarban rendezett folyamatírányítási versenyt
A Kardos Tamás volt és Hobaj Zsolt végzős hallgatókból álló SapiEngineering csapat a harmadik fordulóban megelőzte a belgrádi egyetem hallgatóiból álló rivális csapatot és megnyerte a zadari Mediteran Control Conference keretein belül meghirdetett folyamatírányítási versenyt.

Közeges hallgatók az Ehmaton nemzetközi döntőjében
A közegészségügy szak négy hallgatója - Hegyi Brigitta, I. év, Szász Beáta, I. év, Veres Árpád II. év, Horvát Attila, III. év - továbbjutott az Ehmaton egészségügyi menedzsment diákverseny nemzetközi döntőjébe.

Jelentkezz előadónak a Vibe Koliba!
Egyetemünk idén is partnere a VIBE Fesztiválnak, ahol a VIBE Koli kereteiben többek között az egyetem oktatói is bemutatókat, előadásokat tartanak, beszélgetéseken vesznek részt. Az idei évben megnyitja kapuit a Koli az egyetemista és iskolás kutatók előtt is, olvasd a felhívást, és pályázz bátran!

Bentlakás - Fontos tudnivalók a 2019/2020-as tanévre
Kik pályázhatnak bentlakás helyekre? Szükséges iratok, pályázatok leadásának határideje

A 2017/2018-as tanév nyári vizsgabeosztása
A 2017/2018-es tanév nyári vizsgabeosztása itt követhető.

Tenderfelhívás spektrofotométer beszerzésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet spektrofotométer és tartozékok beszerzésére a Kertészmérnöki Tanszék részére.

Sapientia Nyári Egyetem 2018 - Poszterverseny
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara és a Kar Hallgatói Önkormányzata idén első alkalommal szervezi meg a Sapientia Nyári Egyetem 2018 elnevezésű rendezvényt 2018. augusztus 7-12. között a Marosvásárhelyi Kar Kampuszán. Egyetemünk hallgatói poszterversenyen is részvételt nyerhetnek.

Tanulmányúton a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanuló, Távközlés szakos II. és III. éves diákok, Papp Sándor oktató kíséretében tanulmányúton vettek részt a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Workshop: developing chatbot apps for Google Assistant
Szeretnéd megtudni miként építhető alkalmazás a Google Aszisztens mögé pl. a színházi program után érdeklődnél hangutasítással, netán valamelyik moziban játszott filmről, a programról, a bank, vagy energia szolgáltató chatbot formájába bújt párbeszéd alapú aszisztenssel intéznéd az ügyeidet. Akkor gyere el szombaton, június 9-én, 8,30-18 óra között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának kampuszára.

Matematika a Bolyain
2018. június 12-én, kedden 17 órától a 230-as teremben vetítjük a Kása Zoltán rendezésében készült "Matematika a Bolyain. Adalékok a matematika történetéhez a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959" c. dokumentumfilmet.

Bölcsességgel feltarisznyálva
Újabb értelmiségi nemzedéket engedett útjára a Sapientia A tizennegyedik végzős évfolyamot búcsúztatták szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán, újabb erdélyi magyar értelmiségi-nemzedéket engedtek útjára. Olyan fiatalokat, akik az itt szerzett versenyképes tudás birtokában remélhetőleg itthon, a szülőföldjükön találnak munkahelyet, alapítanak családot.

Robotok a versenypályán
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum IX-XI. osztályos diákjai robotokat próbáltak az egyetem aulájában felállított versenypályán.

I. díjat nyert karunk hallgatója a XXI. ETDK-n
Kántor Zsolt, IV. éves Számítástechnika szakos hallgató I. díjban részesült a hét végén Kolozsváron megrendezett ETDK-n, ugyanakkor OTDK részvételi jogot is szerzett.

Átvehetik az okleveleket a 2012-2017. között államvizsgázók és disszertálók
Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket Marosvásárhelyen, 2018. június 6-án, szerdán 10-18 óra között a 129-es teremben.

Hosszabbított könyvtári nyitvatartás a nyári vizsgaidőszakban
A nyári vizsgaidőszakban (2018. május 28. – június 24.) a könyvtár szombatonként is várja olvasóit.

Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév első félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév első félévében.

Egészségmagatartás szakmai délutánok
Egészségnevelő programok magyarországi iskolákban Szervező: Sapientia EMTE Életminőség Kutatóközpont, Humanikon Egyesület Időpont: 2018. május 24. csütörtök, 14 óra

Ballagás 2018
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán idén is háromnapos rendezvény keretében ballagnak hallgatóink.

Glozer Rita, a Pécsi Tudományegyetem docense tart előadást
Az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék meghívásában Glozer Rita, a Pécsi Tudományegyetem docense tart előadást Képek, helyek, emlékek - városreprezentáció az Instagramon címmel. Az előadást műhelymunka követi az előadó irányításával.

Ünnepélyes Tanszéki szeminárium
Prof. dr. Kása Zoltán élete munkásságát méltatjuk. 2018. május 22, 14:10, Szenátusterem

Álláshirdetés - takarítói állás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet takarítói állás betöltésére.

Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi májusi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi májusi ülésszakán dr. Kilián Imre mutatja be "Szövegbányászat egy szintaktikus-szemantikus platformon" című előadását a 230-as előadóteremben, csütörtökön, május 17-én 14:10 órai kezdettel.

Karunk hallgatója dicséretben részesült a Digilent Design Contest 2018 verseny európai szakaszán
Székely István-Zsolt, III éves Automatika és alkalmazott informatika szakos hallgató Localization based on RF modules című dolgozatával dicséretet kapott a Digilent Design Contest 2018 verseny európai szakaszán.

Dr. Kása Zoltán professzor urat köszöntjük!
Dr. Kása Zoltán professzor úr, a Sapientia EMTE Szenátusának volt elnöke ma tölti 70. életévét. További munkájához erőt, egészséget kívánunk. Isten éltesse sokáig, Professzor úr!

Hallgatóink sikere a XIII. Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok versenyen
Második helyezést ért el a Sapientia csapata a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén, közismertebb nevén a Magyarok a Marson elnevezésű robotika megmérettetésen.

A Sapientia hallgatói a 21. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencián
A közegészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák szak öt hallgatója vett részt pályamunkával a pénteken, május 4-én megrendezett PTDK Társadalomtudományi szekciójában.

SapiSentia vetélkedő
2018. április 27-én a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja első alkalommal szervezte meg a SapiSentia vetélkedőt középiskolások számára.

Ingyenes szállítás a Kertészeti kiállítás és vásár ideje alatt
A kiállítás látogatói 2018. május 4-6. között ingyen utazhatnak a 26-os, 27-es és 44-es autóbuszokon az ingyenes jegy felmutatásával.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2018/2019-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2018/2019-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanévben.

Volt tájépítész hallgatónk sikere
Patka Zsuzsa Kincső, volt táéjpítész hallgatónk az Év JuniorTájépítésze Díjat kapott.

Hallgatóink sikere a Continental által meghirdetett versenyen
Hatalmas gratuláció a Nagyszebenben megrendezett Continental Technical Competition vonalkövető és útvonaltervezési versenyen résztvevő sapis csapatoknak!

Második kertészeti kiállítás és vásár a Sapientián
2018. május 4-6. között

PontKom konferencia
2018. április 26.-27 között zajlott az V. alkalommal megszervezett PontKom nevezetű kommunikációs konferencia a marosvásárhelyi Sapientián, a III. éves kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatók rendezésében.

Könyvtári nyitvatartás április 30-án
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy április 30-án könyvtárunk a következő órarend szerint fogadja az érdeklődőket: 8:00 – 15:30. Köszönjük megértésüket!

ECN programozói és matematika csapatverseny 2018
A Sapientia EMTE idén is megszervezi az ECN programozói és matematika csapatversenyt május 12-én. Jelentkezési határidő: 2018. május 4.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makovecz szakmai tanulmányútra
Az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék pályázatot hirdet Közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakos hallgatók részére budapesti szakmai tanulmányútra. Jelentkezési határidő: 2018. május 8.

A SapiTranslatio 2.0 fordítóversenyen elért eredmények
Egyetemünk hallgatói jól szerepeltek a versenyen, Rappert Balázs I.díjat, Razman Noémi-Katalin pedig III. díjat nyert

A Kertészmérnöki Tanszék meghívottja Majdánné Dr. Mohos Mária
Április 25-én és 26-án Majdánné Dr. Mohos Mária egyetemi docens, PTE TTK Földrajzi Intézet oktatója tart előadást egyetemünkön.

Hargitay Tamás előadása
Farmmenedzsment alapok címmel tart előadást Hargitay Tamás, április 23-án 16 órától a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán.

A XVII. Kari TDK díjazottai
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa és a Kar Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2018. április 13-14. között zajlott a XVII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK).

IV. Állásbörze a Sapientián!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar Hallgatói Önkormányzata 2018. április 14-én újra Sapis Állásbörzét rendez a hallgatók számára.

Start Up Centru
Vállalkozás fejlesztés támogatása a központi régióban az önfoglalkoztatás megkönnyítése révén, városi térségben, nem mezőgazdasági vállalkozások létrehozását segítő tevékenységek által. Bemutató előadás: 2018. április 16-17., 16.30 óra, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának épülete, C531-es terem.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2018/19-es tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2018/2019-es tanév első és második félévében. Jelentkezni a kari Erasmus koordinátoroknál lehet. Jelentkezési határidő: 2018. április 23. hétfő, 16:00 óra.

Dr. Hangos Katalin előadása a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán
Nemlineáris Folyamathálózatok Modellezése és Irányítása címmel tart előadást Dr. Hangos Katalin egyetemi tanár (Pannon Egyetem, Veszprém) 2018. április 11-én, 12 órai kezdettel a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának 242-es termében.

A XVII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia programja
A 2018. április 13-14. között zajló Kari TDK programja

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign