A nevem Kádár Alex-Jenő és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán vagyok harmadéves, mechatronika szakos hallgató. Rendkívül jó lehetőségnek ígérkezett az Erasmus+ BIP, Blended Intensive Programme, önmagam fejlesztésére, az angol nyelvtudásom gyakorlására és végül, de nem utolsó sorban izgalmas volt megismerni különböző technikákat, folyamatokat a fémlemezek megmunkálására, formázására.
A tizenkét online óra alatt elsajátítottam a, főleg acél és alumínium lemezek megmunkálásához szükséges elméleti hátteret, majd mindezt láthattuk élőben, működés közben Kecskeméten.
A kiutazás május 21-én történt, én személy szerint a vonat mellett döntöttem bár ezt már az indulás pillanatától kezdve megbántam, mivel a vonat már indulásból késett másfél órát, aztán a határ ellenőrzés miatt rátevődött még egy-két óra, ezért az este kilenc óra helyett éjfél körül érkeztem meg Kecskeméti vasútállomásra. A késést és a vasúti társaság megbízhatatlanságát leszámítva zökkenőmentes utam volt.
Első nap, hétfőn megtörtént a formális köszöntés mind a mérnöki, mind a marketig szak iránt érdeklődők számára, majd az egyik konferencia teremben Dr. Béres Gábor, a program szervezője bemutatta a Neumann János egyetem történetét. Ezt követően ebédeltünk az egyetem kantinjában, ahol minden nap elképesztően jó volt az étel. Ebéd után körbe vezettek az egyetemen, bemutatták a lézerlabort, ahol lézeres hegesztési eljárásokkal, gravírozással és 3D nyomtatással kísérleteznek. Ezek után megnéztük a lemezhajlító labort, ahol egy digitális kamerákkal felszerelt mélyhúzó berendezést láthattunk. A következő labor volt a mi osztálytermünk, ahol bemutatták az Inventor program lemezhajlításra kifejlesztett felületét.
Még hétfő délután megnéztük Kecskemét városát, ami egyébként gyönyörű volt. Városnézés után vacsoráztunk egy fenséges étteremben.
A keddi napunk 4 elméleti órával kezdődött, amiket Béres Gábor tanár úr tartott és izgalmasak, érdekesek voltak. Déli tizenkettőkor ebédeltünk, majd ebéd után indultunk Budapestre, ahol felmentünk a Gellérthegyre, de sajnálatos módon a Citadella felújítás miatt zárva volt. Ezután mindenki szabadon bejárhatta a várost majd este visszavittek a szállásra.
A szerdai nap két gyárat látogattunk meg, kezdve az ElringKlinger céggel, mely főleg hővédő lemezeket, és egyéb nem látható lemezes alkatrészeket gyárt. A gyárlátogatás kezdetén a vezérigazgató személyesen fogadott és mesélt a gyár történetéről és marketing hátteréről. Ezt követően bejártuk a létesítményt, ahol először lemezek megmunkálására alkalmas, présbe való szerszámok fogadtak. Tovább haladva, láthattunk egy teljesen automata részleget, ami egy autó első ajtajaiba való műanyag vázszerkezetet gyártott. Ezek után láthattunk préseket ahogy a hővédő lemezeket gyártják, melyek manuálisan, emberek által voltak üzemeltetve, etetve. Ezen kívül szerencsénk volt látni ahogy egy hatalmas prést, amit éppen akkor szereltek fel. Tizenkét órára visszamentünk az egyetem kantinjába ebédelni, majd ebéd után mentünk a Mercédesz gyárba.
A Mercédesz gyárba a beléptetés elég szigorú folyamat fémdetektoros kapuval és táskák átnézésével történt, még az ott dolgozóknak is. Idegenvezetőnk Dolgos Bálint volt, aki a prés szerszámok karbantartásáért volt felelős. Itt láthattuk élőben az óriási présekben használt szerszámokat és annak minden részletét, amikről már beszéltek nekünk az elméleti órákon. A Mercédesz gyárban található gyártósorok mind teljesen automaták voltak, csak a karbantartásukat és a nyersanyag betáplálását végezték emberek.
A csütörtöki napot az egyetem területén töltöttük, reggel volt pár elméleti óra, majd csapatmunkába fogtunk. Rendkívül izgalmasnak találtam csapatban dolgozni különböző országokból származó hallgatókkal. A csapatmunkában az Inventor modellek elkészítését vállaltam, mivel kiderült, hogy nekem van a legtöbb tapasztalatom ezzel a programmal. Ebéd után egy-két órával már készen is voltunk és délután öt órakor még vacsoráztunk is.
A pénteki nap bemutattuk a csütörtökön elkészített projektet, majd megkaptuk a diplománkat és ettünk szendvicseket.
Összeségében rendkívül élveztem a program minden egyes pontját és nagyon örülök, hogy részese lehettem.


Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro