Portik Szilveszter

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár  Könyvtár közös keresője 
✕
Portik Szilveszter

2022-2023-as tanév első felévében egyik tanárunk felhívta a figyelmünket arra, hogy reszt vehetünk egy Erasmus programon, amelynek hidegalakítási technológiák a témája. Ez a lehetőség nagyon megtetszett és meg is próbáltam pályázni.

Nemsokára kiderült az is, hogy részt vehetek a programon. A második félév folyamán tíz online előadáson vettünk részt, amelyet három tanár mutatott be. Az előadások folyamán rengeteg hasznos elméleti tudnivalóval gyarapodott a tudásunk, amelyeket számos feladat mellett mélyítettük el. Ez követően következett a gyakorlati mobilitás hete, amelyet izgatottan vártunk. Erre a hétre közösen utaztunk ki autóval.

Vasárnap este, amikor megérkeztünk, nagyon kedvesen fogadtak, emellett vacsorát is kaptunk majd elfoglaltuk a szállásunkat az GAMF egyetem kollégiumában.

Az első nap reggelén a megnyitón vettünk részt, amely GAMF új épületében volt megtartva. Itt pontos tájékoztatást kaptunk az elkövetkező hét eseményeiről. Majd megkapuk az ebédjegyeket, a buszbérletet és névjegykártyánkat is. Délkor ebédeltünk majd körbevezetést kaptunk a kampusz területén és végig néztük a laborokat. Délután egy városnézésen vehettünk részt majd egy fogadóvacsora keretein belül ismerkedhettünk a máshonnan érkezett tanulókkal.

Kedden délelőtt egy előadássorozaton vettünk részt, ahol a hideg alakítási technológiák és folyamatok volt a téma. Ebéd után egy Budapesti városnézésen vettünk részt, amely keretein belül felsétáltunk a Citadellára és megnéztük a Budai várat.

A szerdai napon két gyárat látogattunk meg. A délelőtt folyamán az Elringklinger KFT. gyárát látogattuk meg, ahol szemügyre vehettük s fémmegmunkálási részlegén zajló hidegalakítási folyamatokat. Délután a Mercedes Benz Kft. gyárba látogattunk el, ahol hidegalakítási szerszámok részeit vehettük szemügyre és emellett néhány gépsor bámulatos működését, ahol különböző karosszéria elemeket gyártottak. 

A csütörtöki nap egy mozgalmas nap volt, ahol csoportokra tagolódva egy alkatrész legyártási folyamatán kellett dolgozunk. Közösen meghatároztuk a folyamatokat a kívánt alkatrész legyártásához, meg modelleztük a folyamat mindegyik lépcsőjét majd egy bemutatót készítettünk, amelyet pénteken kellett bemutatni közösen GAMF kampuszán. A nap végén pedig egy gálavacsorán vehetünk részt az egyetem új épületében.

A pénteki nap megtörtént a projektek bemutatása, ahol a vezető tanárok kérdéseket raktak fel majd ezeket közösen megbeszéltük. Ez követően volt a záróünnepség, ahol kiosztottak mindenkinek egy diplomát majd készítettünk egy csoportképet és elbúcsúztunk.

Összegzésképen elmondhatom azt, hogy ez Blended Intensive Program nagyon hasznos volt a számomra mivel különböző emberekkel ismerkedhettem meg és betekintést kaphattam az iparban használt technológiákról. 

Hírek
2026-10-16
2026-10-16
2026-10-15
2026-10-15
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign