Lengyel József

Amikor először hallottam az Erasmus programról és annak lehetőségeiről, még nem gondoltam volna, hogy egyszer én is külföldön fogok tanulni. Kezdetben elfogult voltam, s habár szerettem volna kipróbálni magam egy új környezetben, számomra idegen világba beolvadni, tudtam, hogy ez egy hosszadalmas, élményteli kaland kezdete lesz, melynek végkimetelét én alakítom.

Amikor kiutaztam, reméltem, hogy képes leszek beilleszkedni, önállóan élni, magamról gondoskodni. Reméltem, hogy megszeretem majd Budapestet és sikerül majd új barátokat szerezni. Nem voltak konkrét céljaim akkor még, csak annyit akartam, hogy egy felejthetetlen, tanulságos időszak legyen az életemben.

Az előkészület egy hosszas folyamat volt, beleértve a sok, néha már-már fárasztó papírmunkát, a gondos összecsomagolást és a búcsúzást. De ez egy teljesen más búcsú volt, nem igazán volt benne szomorúság, hiszen mindenki tudta, hogy „kalandom” végén hazatérek. Akkor úgy gondoltam fél év hosszú idő, de valójában az idő hosszúságát, egy másodperc hosszát csakis az emlék az, ami meghatároz.

Igazi élmény volt az első pár nap. Meleg és felhőtlen nap volt. Gyermeki lelkesedéssel járkáltam a felfedezésre váró Budapest utcáin, a Lánchídon, s élmény volt elvesztődni, céltalanul sétálni egy-egy parkban a belvárosban. Minden ismeretlen volt számomra, mégis meglepően tapasztaltam, hogy már az első napokban is otthonosan mozogtam a városban, s talán ottlétem alatt háromszor tévedtem el összesen.
Nem volna elég egy nap, hogy felsoroljam azokat az épületeket és jellegzetességeket, amiket egy oda utazónak látnia kell. Felemelő érzés volt olyan épületek mellett elsétálni, melyeknek több száz éves múltja van s melyekhez egy-egy helyi érdekesség, akár legenda társul.

A látványosságokon kívül külön tetszett az ottaniak mentalitása. Barátságosak és segítőkészek a budapestiek és habár mindenkinek megvan a saját baráti és érdeklődési köre, elég könnyű volt beilleszkedni.
A szórakozás pedig ott garantált. Lehetőségek kimeríthetetlen tárháza volt számomra Budapest, állíthatom, unatkozásra nem marad ideje annak, aki szereti a belvárosi életet és annak zaját. Érdekes volt megfigyelni, ahogyan pár hónap alatt kialakultak a „törzshelyeim”, egy állandó baráti kör és rutin. Nyilván az ottani árak magasabbak, főleg ha szórakozóhelyekről van szó, így mérlegelve és kellő odafigyeléssel kell választani. Az is érdekes volt, hogy a város milyen mértékben átalakul éjszaka. Külön varázsa van a kivilágított utcáknak, a fiatalokkal teli belvárosnak. Amikor elkezdtem budapesti életem, tartottam attól, hogy számomra idegen lesz, azonban meglepődve tapasztaltam, hogy mennyi romániai magyarral találkozik az ember, valamint ottlétem alatt nem fordult elő egyszer sem, hogy idegenként kezeljenek.

Nagy megtiszteltetés volt, hogy az ELTE hallgatója lehettem. Belátást nyerhettem egy hatékony, „nyugatias” oktatási rendszerbe, s bár a diákok kissé tartózkodóak voltak, a tanárokról elmondható, hogy segítőkészek voltak és hamar megkedveltek, jól esett a pozitív visszajelzésük és a támogatásuk.

Az utolsó nap esős volt, melankólia borította az egész várost s az érzés, amit az ember búcsúzáskor megélhet. Sosem fogom elfelejteni az utolsó sétámat, s a kettős érzést, mely akkor hatalmába kerített: egyrészt boldog voltam, mert lejárt életem egy meghatározó szakasza s elmondhatom, kiálltam a próbát, sikerült. Másrészt azonban szomorú voltam, mert a búcsú sosem lehet felhőtlen. De büszke voltam, mert tudtam és tudom, hogy habár egy fejezet lezárult, Budapest mindig élni fog emlékeimben s minden bizonnyal fogok még barangolni annak gyönyörű de már-már labirintus-szerű utcáin.

Azoknak tudnám ajánlani az Erasmust, akik szeretnek kalandozni, szeretik az újdonság varázsát, vagy akik önmagukat keresik a világban. Gyerekként érkeztem Magyarország fővárosába, álmokkal, lelkesedéssel, elvárásokkal…és felnőttként érkeztem vissza, célokkal és motivációval és kedves emlékekkel. Ez volt számomra az Erasmus értéke és ajándéka.

2017.02.22.