Osztián Pálma Rozália

Az elmúlt félév nagy hatással volt az életemre, hiszen ez volt az első olyan alkalom, hogy távol a családi háztól, barátoktól, ismerősöktől töltöttem el egy fél évet, többnyire magamra utalva. Ez idő alatt számos pozitív, olykor kis negatív élményekkel is gazdagodtam, de örömmel jelenthetem ki, hogy túlsúlyban szerepelnek a boldog pillanatok.

Természetesen az elején nehéz volt megszokni az új környezetet, és azt, hogy nincsen mellettem a családom, de ugyanakkor feltöltött és érdeklődéssel fordultam az új kihívás felé, amely mindig erővel tölt fel. Kijelenthetem, hogy jó volt megtapasztalni azt, milyen az, ha mindenért az ember saját maga a felelős. Az elkészített ételekért, a rendért, a tanulásért, az időbeosztásért, mondhatni mindenért. Nem volt senki, aki ott legyen mellettünk és mondja, hogy mikor mit kell tenni, mi kellett felfedezzük, hogy mikor mi lenne a helyes döntés, mikor minek van itt az ideje. Természetesen, nagyon sokan voltak segítségünkre a mobilitás ideje alatt, mégis elmondhatom, hogy aki a legtöbbet jelentett és nagyon sokat számított az a kedves szobatársam, Aletta volt, akivel együtt döntöttünk úgy, hogy egy fél évet szeretnénk tanulni Budapesten. Nagyon jó volt azt tudni, hogy ő ott van mellettem és hála neki, az otthon hiánya ellenére nem éreztem magam annyira egyedül. Úgy éreztem, mintha testvérem lenne, hiszen nagyon szép fél évet tölthettünk együtt. Elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy egy kis szobában voltunk együtt, nem voltak veszekedések. Előfordult, hogy mindkettőnknek rossz napja volt, de mégis sikerült a nehéz pillanatokon is felülkerekedni, és együtt még könnyebben tudtuk fogadni az akadályokat, még azt is megtanultuk, hogy kell kagylót szerelni.

Mielőtt kiutaztunk volna, nagy reményeket fűztem a fél éves budapesti élethez. Úgy szórakozás, mint egyetem és szállás tekintetében. Tudtam, hogy a kollégiumi élet nem egy leányálom, de ugyanakkor vártam azt a pillanatot, hogy milyen kollégiumban élni, együtt többszáz diákkal. Sajnos a kollégium legfőképpen higiéniai szempontból, nem volt túl kedvező, és szinte mindentől távol helyezkedett el, de mindezt kárpótolta az, hogy együtt Alettával a lehető legotthonosabbá tettük a szobánkat és bár sokszor kihívást jelentett a fürdő és a konyha használata, készek voltunk akár emeletekkel is fentebb menni, csupán azért, hogy egy leheletnyivel tisztább látványt élvezhessünk.

Rengeteget utaztunk, úgy gondolom, időnk legnagyobb részét az utazással töltöttük el, de örülök annak, hogy kijelenthetem (amennyire észrevettük a többi utassal ellentétben), mindig élvezni tudtuk az utazást, mindig gyönyörködni tudtunk a város és a Duna szépségében. Bár az egyetemig általában egy órát utaztunk, azt úgy érzem a lehető legszebb útvonalon tettük meg, hiszen szinte végig a Duna partján vezetett az utunk a 19-es villamoson ülve. Lenyűgözött a város szépsége, a hidak előkelősége, és bár eddig is nagyon szerettem Budapestet, rájöttem, hogy még az eddigieknél is szebbnek látom, és annak ellenére, hogy Marosvásárhely áll a szívemhez legközelebb, mindig szeretni fogom Budapestet, talán úgy, mint egy második otthont.

Az egyetemmel kapcsolatban kijelenthetem, hogy nagyon nagy elvárásokkal indultam és választottam az ELTE informatika karát. Mindig csodáltam az egyetemet, nagyrészt jó véleményeket hallottam róla, a diákok javarészt kimagasló eredményeket értek el, egyszóval arra gondoltam, hogy ilyen csodás és nagy hírnévvel rendelkező egyetem nagyon jó lehet, és valamilyen szinten el is vártam, hogy hihetetlenül sokat nyújtson tanulmányok szempontjából. Bár volt számos jó tanár, számos jó tantárgy, azt kell, hogy mondjam nem nyűgözött le annyira az egyetem. Talán, nem erre számítottam. Olyan diák vagyok, aki nagyon szereti a gyakorlati órákat, azt, amikor dolgozni kell, amikor mi kell, hogy megoldjuk az elénk tárt feladatot. Ennek ellenére, úgy érzem nagyon elméleti síkon mozgott az oktatás. Tudom, hogy fontos az elméleti háttér is, de számomra talán túl sok volt. Számos tételt tanultam meg az elmúlt félév alatt és elmondhatom, hogy vannak olyan meghatározások, amelyekre emlékszem, a fontosabbakra, de a legtöbbjét már nem tudnám felidézni, és őszintén nem mondhatom azt, hogy azoknak nagy hasznát vettem. Elmondhatom azt, hogy életemben nem magoltam be ennyi tételt és meghatározást, és őszintén ez nem nagyon nyerte el a tetszésemet. Azt is kijelenthetem, hogy bár úgy tűnt, a félév során, hogy nagyon egyszerű dolgunk van, ahhoz képest, hogy otthon mennyit tanultak diáktársaink, a vizsgaidőszakban kiderült, ez nem is olyan egyszerű. Bár kis lépésekben, lassan és egyszerűen haladtunk a félév során, vizsgaidőszakban az anyag igenis szigorúan volt megkérve. Azt is mondhatom, hogy talán eddigi legnehezebb szesszióm volt, azért mert a legtöbb tantárgy esetében nem volt elég csupán érteni a dolgokat, meg is kellett nagyon sok mindent kívülről tanulni, az pedig időigényes és nehéz volt. Természetesen számos tantárgy tetszett és örülök, hogy megismerhettem új, más tanárokat. Kiemelném a grafika, modellek és algoritmusok, valamint az adatbázis tárgyakat, azok közül is inkább a gyakorlati órákat. Talán ezek voltak azok, amelyek a leginkább elnyerték tetszésemet.

Természetesen szórakozásban sem volt hiány. Azt hiszem, ha minden nap mentünk volna valahova, akkor sem tudtuk volna bejárni Budapest minden utcáját. Volt, hogy csak sétáltunk és csodáltuk a várost, volt, hogy szórakozni mentünk ismerősökkel, ott szerzett barátokkal. Jártunk a Csodák Palotájában, Hősök terén, a ligetben, a Dunaparton, színházban, moziban, a Morissons2 szórakozóhelyen, minden hidat bejártunk és fel sem tudnám sorolni még hány emlékezetes pillanatot megőrző helyen. Volt, hogy hajóval utaztunk haza az egyetemről, amelyet azért nem mondhat el minden egyetemista, és számtalanszor megmásztuk a Gellért hegyet, talán azért, mert hiányoztak az itthon dimbes-dombos helyei, és a kilátás.

Csatlakoztam a félév során az ELTE néptánccsoportjához, ahol nagyon sok csodálatos embert ismerhettem meg. Felléptünk a Csepeli színházban, de a Deák Ferenc téren is tartottunk egy táncos flash mob – ot, amelyhez az arra járók is csatlakoztak. Nagyon fognak hiányozni a tánctársak.

Elmondhatom, hogy egy érdekes, tapasztalattal és élményekkel teli fél évet hagyhatok magam után. Úgy érzem, sokat fejlődtem, mint ember, sok új dolgot tanultam, azt is megtanulhattam, hogy mennyire fontos értékelni a számunkra megadatott dolgokat. Hiányozni fog Budapest, és ki tudja, talán egyszer még visszatérek, nem csak úgy, mint kiránduló. Mindig is kedves hely lesz számomra Budapest, és mindig el fog bűvölni a hidak szépsége, amelyeken öröm volt átsétálni, de egyelőre Marosvásárhely az, ahova húz a szívem, és örülök, hogy itthon lehetek és jövő félévtől újra a Sapientia egyetemen tanulhatok.

Néhány pillanatkép

A szeretett Gellért hegy                                                Az adventi készülődés sem maradhatott el

Az ELTE épülete előtt

Egy Budapesten töltött félév emlékére

2018.03.05.