Tordai Aletta

Másod év első félévét az ELTE Informatika karán töltöttem, Budapesten Erasmus ösztöndíjjal. Rengeteg előkészület, várakozás, intézkedés és izgalmak előzték meg ezt a remek kis időszakot, ami hihetetlenül nagy hatással volt rám. Egy olyan eseménydús, élményekkel teli periódus volt, mely több volt egyetemi tanulásnál, személyes kihívás volt először távol lenni a szülőktől, magamra utalva, elszakadni kicsit abból az életből melyben minden kényelmesen ki van már alakítva és belevágni az újba, az ismeretlenbe, tulajdonképpen a kalandba.

Egy kaland volt. Rengeteg élménnyel gazdagodtam és szerencsésen mondhatom, hogy inkább kellemes élményekről van szó mintsem csalódásokról. Budapest már régóta kedvenc városom volt, ezért egyértelmű volt számomra mikor jelentkeztem, hogy merre is szeretnék menni, ezért bár kicsit féltem kiköltözés előtt sikerült pozitívan és bátran állni a dolgokhoz. Ez egy olyan új kihívás volt, ami képes volt igazán feltölteni rengetegszer a saját határaimat feszengetve. Nehéznek éltem meg a család távollétét, de igazán annyira sok minden történt és minden oly gyorsan, hogy sokszor nem volt idő rágódni dolgokon, a pesti élet egyből magával ragadt és csak próbáltam kihasználni minden egyes pillanatát és szépségét. A város diktálta gyors tempón kívül még az egyetemi órák valamint a magunkról való gondoskodás teljesen kitöltötte napjainkat. Mégis nem csak ezen tényezők hatása volt segítséggel az új környezethez szokás folyamatában, hanem szobatársam is, Pálma, akivel fél év együtt élés után testvéremként tekinthetek. Nagyon sokat jelentett ő, hogy számíthattam rá és hogy mellettem volt, mert bár mindkettőnknek kihívás volt, úgy érzem szinte mindig ott tudtunk lenni a másiknak, pótolva picit az itthon maradt szerettek hiányát. Nehéz dolog valakivel együtt lakni, főleg egykeként, nekünk viszont kedves szobatársammal sikerült, még úgy is hogy egy kis szobában laktunk. Természetesen voltak mindkettőnknek rosszabb napjai de mindig együtt áttudtuk vészelni ezeket, mindig feldobtuk a hangulatot, annak ellenére is hogy szomszédaink néha jelezték hangulatunk hangossága ellen szóló nemtetszésüket. Megtanultunk úgy hozzá állni a dolgokhoz, hogy azok hatásának megélése csak rajtunk múljon, hogy mindent meg lehet oldani, főleg együtt, és nem csak az esti vacsora –ma én főzök, te mosogatsz- szituációkra gondolva.

Kiutazás előtt úgy döntöttünk, hogy kollégiumot választunk, tudtuk nem lesz egy leányálom : közös fürdő, közös konyha, ketten egy kisebb szobában és mindez 45 perc villamostávra a campustól, mégis azt mondhatom, hogy sikerült ebből is a legtöbbet kihozni, az első hetekben a szobánkat teljesen berendeztük hangulatos kis kuckóvá, ahol később nagy szeretettel fogadtunk is vendégeket. Ami igazán nehézségnek számított talán a fürdőzés és konyha-használat, amiket úgy oldottunk meg, hogy akár emeleteket jártunk csak azért hogy egy igényesebb folyosó szolgáltatásait élvezhessük.

Míg a kollégium Óbudán volt a campus pedig majdnem a Kopaszi gátnál, volt mit utazni az egyetemig, ám ez is talán a legszebb útvonal, igazi turistás városnézős hangulatával a 19/41-es vonal minden nap elvarázsolt, amint a rakparton végig a Duna mentén vezetett elénk tárva a város összes nevezetes pontját, és persze ezen utak végállomása az ELTE Lágymányosi campusa, mely megmutatta, hogy nem csak diákfesztiválnak tud helyszínt biztosítani, hanem hangulatos parkjával szép épületeivel kellemessé teszi az ott töltött időt.

Természetesen rengeteget turistáskodtunk, főleg az első hónapokban amikor még kevesebb tanulnivalónk volt az egyetemen, ekkor igazából már minden nap utolsó óráján csak azon tudott járni az agyam merre is menjünk sétálni, mit csináljunk óra után. Az így született hirtelen, véletlenszerű ötletek voltak tán a legjobbak: naplementi hazahajókázás egyetemről, budavári kilátón való ücsörgés míg felkapcsolják a városban a villanyokat. Bár sokat járkáltunk, foglalkoznunk kellett az tárgyakkal is az egyetemen. A regisztrációs első héten sikerült minden tárgyat felvenni úgy, hogy minden megfeleljen az otthoni tárgyakkal, ebben nagy segítségünkre volt az ottani Erasmus koordinátor, aki még a tárgyakra is felrakott minket annak ellenére is, hogy már az ottani diákokkal beteltek a helyek az órákon. Személyes tapasztalatunk az ottani tanárokról, hogy rendkívül segítőkészek, mi már az első héten megkerestük őket, hogy fogadnak-e órájukon, mivel ezek az órák nem az angol nyelvű órák közé tartoztak, hanem azok közé melyekre az ott tanulók is járnak. Mint mindig mindenhol, volt jobb tanár, volt nagyon jó tanár, de volt olyan is, akinek a korai órája helyett jobb volt inkább tovább aludni. Kiemelném azokat a tanárokat, akik doktoranduszok, vagy egyéb területen is dolgoznak mivel az ők óráik nem csak azért voltak jók, mert dinamikusabb meg érthetőbb volt, hanem mert olyan odaadással tudtak tanítani arról, ami tényleg aktuális, felhasználható, ami az egész tárgyat szerethetővé tette és így kárpótolta a néha kicsit túl sok elméletet. A vizsgaidőszak borzasztó hosszú és kemény volt, mivel konkrétan egészen december elejétől január végéig tartott, amiatt hogy az első felében rengeteg nagyprojekt meg elméleti vizsga volt. A tanagyag úgy elméleti részből is nagyon szigorúan meg van kérve, mint gyakorlati részből is, bár ez utóbbi órákon úgy tűnt kisebb prioritást élvez, emiatt óriási erőfeszítést igényelt az otthoni rákészülés, de ennek ellenére nem volt lehetetlen küldetés, főleg mert voltak tárgyak ahol a helyiekkel szemben előfordult, hogy jobban teljesítsünk.

Összességében véve, remek félév volt, sokat tanultam és fejlődtem személyesen is, mindemellett pedig a szórakozás, az igazi nagyvárosi pezsgő élet sem maradt el. Örülök, hogy részese lehettem ennek, és hát ki tudja mikor térek vissza Budapestre, esetleg túristaként vagy akár, mint a várost magaménak mondó, az biztos, hogy Budapest örökké szívembe lopta magát.

                                                                              Nagy biciklizéseink

A karácsonyi vásár kihagyhatatlan                                                                 Naplemente a campuson

2018.03.05.