Kristó Zsolt

Szia, kedves olvasó!

A nevem Kristó Zsolt, Szoftverfejlesztés mesterszak hallgató II-éven. Valószínűleg azért olvasod most ezen sorokat, mert kíváncsi vagy valaki véleményére arról, hogy meg éri-e Erasmusra menni? Ha így van, akkor most rögtön írd meg a pályázatot, küldd el a kari Erasmus koordinátornak, és ha megvan, akkor folytathatod az olvasást.

Hogy hová, kivel, mikor, melyik egyetemre, az a te bajod, de semmiképp ne hagyd ki ezt a remek lehetőséget. Nekem a hová kérdésre a válasz Budapest lett, mert voltam ott szakmai gyakorlaton egyszer (2 hónapra) és mert nagyon fejlett, pörgős város. Szeretem, hogy mindig van, amit csinálni, mert folyton vannak izgalmas programok.

Amire érdemes oda figyelni, az az, hogy milyen egyetemre mész és ott milyen tárgyakat tudsz majd felvenni. Hogy miért hangsúlyozom ezt ki? Azért, mert amikor én válogattam az egyetemek listájából, sokat nem foglalkoztam ezzel a témával: elsőnek választottam az ELTE-t, másodiknak a BME-t, és gondoltam, hogy egy harmadik is legyen, választottam az NKE-t. Ééés az utolsó helyre jutottam a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Később derült ki, hogy ott informatikai modult nem tudok felvenni, csak előre meghatározott tárgyakat, amiknek köze sem volt az informatikához. Az én lustaságom miatt alakult így, mert nem jártam utána. Így jártam, te még tanulhatsz belőle. Szóval telt az idő és választanom kellett: elmegyek Budapestre egy fél évet az unió pénzén és remek kalandokban lesz részem, de tudom, hogy egyetlen tárgyat sem fognak elismerni, vagy gyáva leszek, és itthon maradok, begubózva az idilli megszokott környezetemben és semmit sem kockáztatva eljárok majd minden órára, hogy nehogy évet kelljen ismételnem emiatt. Szóval nyeltem egyet és igent mondtam az életre. Az egyetemen felvettem a katonai modult – durván vagy sehogy.

A következő dolog, amit érdemes időben elkezdeni, az a lakás keresése. A kollégiumok (bentlakások) a legkedvezőbbek szerintem. Az egyetemen lett volna is erre lehetőség, nagyon korrekt körülmények között, de mivel a barátnőmmel mentünk, nem szerettünk volna koleszt, mert akkor külön kellett volna lakni. Így maradt az albérlet (kint lakás). Jó helyen kint lakást találni, olcsón az bizony elég fejtörős. Főleg, hogy a legtöbb helyen két hónapi kaucióval költözhetsz be, és egy éves szerződést kell kötni. Nekünk szerencsénk volt, mert ismerősön keresztül hozzá jutottunk egy három szobás lakáshoz, amit végül öten béreltünk. Az 52 négyzetméter 5 embernek elég kevés, és ráadásul egy fürdőszobával. Szóval sok jó ember… , ahogy a mondás is tartja. Cserébe a belvárosban lakhattunk, ami mindent megért, mert a fenekünk alatt volt minden.

Az ki és hazautazást autóval oldottuk meg. A barátnőm édesapja volt oly szíves és ki vitt minket. Így otthonról úgy felpakoltunk, hogy egy hónapig az otthonról vitt kaján éltünk. :D

Kell pár nap, amíg az ember belejön a nagy nyüzsgésbe, és amíg megtanulja, hogy a buszra az út melyik oldalán kell felszállni, de nagyon pozitív, hogy buszra vagy metróra kb. 5 percet kell várni maximum. Kellemes meglepetés odaérkezéskor, kellemetlen haza érkezéskor (30 perces átlagvárakozások ugyebár…).

A tömegközlekedés olcsó és bárhová el lehet jutni. Abba a városba nem ajánlom, hogy autóval menj, mert csak a bajod gyűlik meg vele, szerintem.

Az egyetemtől kb. 25 percre laktam, 3 metró megálló és 500 méter séta. Angolul tanultam, ami szerintem pompás tapasztalat. Nem kell félni, senki nem perfekt angolul, és senki nem várja el, hogy te az légy. Kézzel-lábbal elmagyarázod, megértik, mert meg akarják. Főbb tárgyaim voltak: logisztika és supply chain management, leadership (parancsnok képzés), map reading and navigation (térképekről tanultunk és hogy hogyan lehet tájékozódni, használtunk katonai GPS-t és iránytűt), 21. century military operational environment és a kedvencem – tornaóra.

Nagyon laza volt az oktatás, heti kb. 3-4 nap jártunk egyetemre, a többi szabad idő volt. A tanárok nagyon rendesek és kedvesek voltak (szeretik az erdélyieket). Minden osztálytársam Lengyelországból jött. A legnagyobb kihívást a tornaóra jelentette, hiszen infós lévén a számítógép előtt vegetálok napi 8 órát. Innen felállni és szaladni, kötelet mászni, akadály pályát teljesíteni, birkózni a rendőr tanulókkal, homokban kúszni, még többet szaladni elég éles váltás volt. Arról nem is beszélve, hogy az osztálytársaim mind edzett katonák voltak, így mindig én értem be utoljára a célba. De beértem.

Amit még nagyon nehezen tudtak felfogni az osztálytársaim az az, hogy én hogy lehetek magyar, de román. Felhoztam nekik Trianont, aztán furán, de meg barátkoztak a gondolattal.

A Budapesti életet hamar meg lehet szokni. Tele van lehetőségekkel és rengeteg felfedezni valóval. Mindig van, amit csinálni. Az osztálytársak pedig jellemzően társak a bulikban, szóval nem maradsz egyedül sem. A város nagyon szép tud lenni, ha már nem összpontosítasz a sok hajléktalanra az aluljárókban. Nem bántanak, csak csípi a szemed, ha közel mész el mellettük. Utazni is lehet viszonylag olcsón vonattal vagy busszal. Mi például ellátogattunk Szegedre és Bécsbe. Mert miért ne?

Ha néha te magad dobsz össze egy rántottát és a sört bevásárló központban veszed, akkor a pénz is elégséges. 

Összefoglalva a kint töltött félévet, úgy érzem rengeteget fejlődtem. Fejlődtek a kapcsolataim, az angol beszédkészségem, problémamegoldó készségem, hatékonyabban osztom be az időmet, kreatívabbnak érzem magam, és meg tanultam bánni a pénzzel is, nem beszélve arról, hogy bele láttam kicsit a katonai világba és vagy 10x olyan fitt lettem, mint voltam :D.

Végső gondolatommal csak bátorítalak. Próbáld ki te is. Ne félj kimozdulni a megszokottból, mert akkor fejlődsz a legtöbbet, ha fel kell találd magad!

2019.02.28.