Albert-Tóth Szilárd

Albert-Tóth Szilárd vagyok, informatika szakos diák, a másodév első felében voltam cserediák Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.

A mobilitás hamar megkezdődött, már szeptember 4-én ott kellett lenni az egyetemen elintézni a regisztrációs ügyeket, így a nyár egy kicsit hamarabb véget ért, mint szerettem volna.

A vonatról leszállva a Keleti Pályaudvar hatalmas, boltíves épülete fogadott, tele nyüzsgéssel, emberekkel, akik mind siettek valahova. A cuccaimat lepakoltam  a nagybátyám munkahelyén és elindultam felfedezni a várost (itt még úgy volt, hogy nála fogok lakni egy közeli településen egy ideig, nem tudtam, hogy egyáltalán kapok-e majd kintlakást a városban). A felhős, szeles időjárás, a sirályok, a Duna és a hajók rajta akkor olyan érzetet adtak, mintha egy oceán menti kikötővárosban lennék. Az utcák nevei, a mozikban a filmek, a könyvesboltokban a könyvek magyarul voltak és az elárusító is magyarul szólt hozzám (valahogy olyan érzés volt, mintha hazaérkeztem volna).

Hamar eljött a regisztrációs nap, ott elmondták az alapokat, mindenki megkapta az aktív hallgatói státuszát és ezután a diákegyesület vezetői megmutatták az egyetem ottani két főépületét. Hatalmasnak tűntek, számtalan ajtóval és lépcsővel, a falakon térképek voltak, hogy ne tévedjen el az ember. A Társadalomtudományi kar épületének a legtetején két obszervatórium is van (sajnos ezekbe nem végül nem jutottam be). A hét többi része szabad volt, ezt a város felfedezésével töltöttem és esténként a nagybátyám nappalijában a kiadó szobákat böngésztem, hogy mégse hatvan perc buszozásra lakjak attól a várostól, ahova tulajdonképpen mentem, de senki nem akart ekkor már öt hónapra kiadni egy szobát. Mígnem, pár nappal később, éjfél körül rábukkantam egyre a belvárosban. Egy régi nagypolgári lakás egyik szobája, öt méter magas beltérrel és 3-4 méter magas ajtókkal, ablakokkal. Nem volt túl olcsó, de nem voltam olyan helyzetben hogy válogathassak. Következő nap reggel elintéztem mindent és koradélután már be voltam költözve.

Korábbi években kiutazott erasmusosoktól hallottam, hogy a papírmunka a legfárasztóbb része a mobilitásnak. Nekem más tapasztalataim voltak, ha kérdéseim voltak azt a koordinátorral meg tudtam beszélni. Voltak tantárgyaim, amit ki kellett cseréljek másra a szerződésben, voltak órarendbeli ütközések is, de ezeket viszonylag könnyen meg lehetett oldani.

Nekem talán könnyebb dolgom volt eleinte, mint más erasmusosoknak, mert a barátaim egy része

és az unokatestvérem is Budapesten laknak és az Eltére a Sapientiás évfolyamtársammal mentünk ki.

Évközben próbáltam minél többet tapasztalni a városból és az országból. A barátaimmal, unokatestvéremmel sokat jártunk moziba, sörözni, gokartozni, egyszer-kétszer bulizni is. A nagybátyámnál kéthetente léghoki bajnokság volt a program.

Az utcákon rengeteg ember van, a belvárosban éjfél után is szinte annyi, mint nappal. Ami meglepett, bulizó helyek mellett ilyenkor éttermek és konditermek is nyitva vannak.

A tömegközlekedés zseniálisan van megoldva, öt percenként jönnek a metrók, villamosok.A lakásomból az egyetemre ugyanannyi idő alatt értem ki, mint korábban Marosvásárhelyen, pedig a távolság háromszor akkora volt.

Ha az egyetemeket nézem, meglepetésemre nem volt akkora különbség a Sapientia és az ELTE között, mint amekkorára gondoltam.Az Eltén van huszonhatezer hallgató, az órarendet mindenki magának rakhatja össze. Úgy intéztem, hogy pénteken ne legyen órám, de cserébe minden órán más csoporttársaim voltak.

A vizsgák hamar elkezdődtek, már november végén ezekre tanultam, de a folyamatos évközi számonkérések miatt nem voltak olyan nehezek. így karácsony előtt a nagy részük már meg volt.

Az unokatesómmal megnéztük a híres karácsonyi vásárt a Szent István Bazilika környékén, az egész kerületben az épületek fényekkel voltak feldíszítve, az árusok bódéikban forralt bort, töltött káposztát és egyéb ínyencségeket árultak.

Karácsonyra és szilveszterre hazautaztam a családomhoz, Budapestre január elején mentem vissza. A hónap egy része a vizsgákra való tanulással telt, de maradt időm elbúcsúzni a várostól is.

Összességében a Magyarországon töltött fél év nagyon jó élmény volt, minden negatívuma ellenére is.

Bővült a látásköröm, új embereket ismertem meg, nyitottabb lettem más kultúrákra; akkor is megérte, ha a vizsgáimnak csak egy részét fogadják el.

2020.02.27.