Molnár Boglárka

“Az ember nem lehet ugyanaz: megváltozunk minden álomtól, minden csóktól és minden vereségtől. Mások leszünk minden szerelemtől és minden utazástól: lassan és észrevétlenül minden azzá válik bennünk, amit tapasztalatnak nevezünk. Az ember megváltozik minden új barátságtól - vajon mi másért futnának zátonyra gyerekkori barátságok, ha nem azért, mert már nem azok vagyunk, akik egykor voltunk? “- Iselin C. Hermann

2023/2024-es tanév második félévét Budapesten, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen töltöttem, amely életem eddig legmeghatározóbb féléve volt, mind tanulmányi szempontból, mind pedig személyiségem fejlődése szempontjából.

Amikor késve belépsz, egy idegen ország, idegen egyetemének, idegen termébe, tele olyan ismeretlen arccal, akik közül senki sem beszél a te nyelveden... Nem hazudok, az azelőtti izgatottság átvált félelemmé, és akkor még nem is sejted, hogy a padok között ott ülnek azok az emberek is, akik itt még csak nem is szimpatikusak, de hamarosan a szíved oly mély helyére kerülnek, hogy sose fogod őket elfelejteni, és talán életed legszebb pillanatiban is ott lesznek. A sok csodálatos személyiség, akik mind különbözőek és más módon idegesítőek. Ők lesznek a családod 5 hónapon keresztül. Együtt fogtok fejlődni, változni, és egy kicsit felnőni.

A francia, az olasz, a török, a lengyel és a magyar... úgy kezdődik, mint egy rossz vicc, pedig ők voltak a csoporttársaim, és a legjobb barátaim... Sőt, azt hiszem, ha valakikkel nap mint nap együtt vagy, mind egyetemen mind szabadidődben, és csak rájuk számíthatsz, az hamar többé tud válni egy egyszerű barátságnál. Együtt néztünk szembe az egyetemi nehézségekkel, ami kezdődött a komplikált bürokráciával, majd folytatódott az órarendek egymásra csúszásával, viszont hamar rájöttem, hogy ez csak megerősítette benne, hogy tényleg ezzel, és csak ezzel szeretnék foglalkozni.

A kezdeti tantárgyegyeztetési nehézségek gyorsan feledésbe merültek, miután a MATE órarendet átlátva, sikerült tisztáznom magamban, hogy mi is az, amit igazán tanulni szeretnék.

A tantárgyak mind nagyon érdekesek voltak, mind olyasmiket tanultam, ami számomra újdonságnak bizonyult. A legjobban a gyakorlati órák tetszettek, mert sokat voltunk terepen és mert itt volt lehetőségünk a leginkább csapatban dolgozni.

Az Urbanism tárgy azért tetszett, mert különösen foglalkoztat a területrendezés, szeretnék ebben jobban elmélyülni.

A Contemporary Art tárgy volt a másik kedvencem, mert ezen az órán teljesen a művészi énünket tudtuk a felszínre hozni.

Olyasmiket tanultam ott, amiket itthon esélyem sem lett volna, az élet minden részén, de főként szakmai szempontból. Rengeteg új nézőpontot ismertem meg, mind a társaimtól, a csoportmunkák által, mind a szakemberektől, a tanáraimtól, oktatóimtól. Érdekes volt látni, hogy a különböző kultúrák és országok, hogyan viszonyulnak a szakmához, és a tájépítészetnek egy olyan oldalát ismerhettem meg, amit itthon sose láttam volna. Új software-ket tanulhattam meg, hogyan kell használni, és rengeteg izgalmas projektünk volt, amik miatt igaz, néha a napfelkeltét is megnéztem, de megérte, és örülök, hogy részt vehettem bennük, valamint, hogy ezekkel a gyakorlatokkal is tágult a gondolkodás módom.

Voltak pillanatok a mobilitás elején, mikor csöppet magányosnak éreztem magamat, főként mikor láttam, hogy az itthoni barátaim mennyi emléket szereztek nélkülem, de ez sose tartott sokáig, mert hamar rájöttem, hogy azokkal az emberekkel, a Budapesti társaimmal, akkor és ott, a lehető legszebb és legjobb életemet élem. Hirtelen Budapest vált mindannyiunk számára a legszebb várossá a földön, hiszen olyan lehetőséget és emlékeket nyújtott, amikből életünk legszebb féléve alakult.

Az itt kötött új barátságok, kapcsolatok számomra mind-mind fontos része marad az életemnek, és mindenkire szeretettel gondolok, valahányszor felelevenítem magamban ezt a félévet.

A legnehezebb rész mégis az utolsó hónap volt, mikor sorra mennek el az emberek, akik eddig a mindennapjaidat képezték. Minden nap egy újabb búcsú valakitől, akivel addig szinte állandóan együtt voltál, és egyre kétségbeesettebben próbáljátok kiélvezni az utolsó másodpercet együtt. Pocsék érzés, de mégis végtelen hálát érzel, hogy mindez a csoda megtörténhetett veled, akár egy film... Talán még szebb. Tudod, hogy ezekkel a csodálatos emberekkel, HA találkozol is még életed folyamán, soha többé nem lesztek újra úgy együtt, az egészen, mint akkor, azokon az estéken, reggeleken, éjjeleken... De az az igazság az, hogy ez csak még szebbé és értékesebbé teszi az egészet, miden ott és velük eltöltött másodpercet.

A végén már tudod, hogy ha hazamész, semmi nem lesz olyan többé mind a kiutazásod előtt. Változtak a kapcsolataid, a barátaid, hiszen mindenki élte az életét nélküled tovább. De a legtöbbet te változtál, hiszen egy részed mindig ott marad abban a városban, azokban az emberekben. Majd egy nap, sírástól eltorzult, csúnya arccal kilépsz utoljára a szobádból, mely otthonod volt egy fél évig, és egyszerűen vége. De az biztos, mindannyian találtunk fontos dolgokat ott... Volt, aki szerelmet, volt, aki önmagát, de életre szóló barátságokat mindannyian találtunk.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus féléves mobilitásnak, külön örvendetes számomra, hogy sikerült saját magamnak is bizonyítanom, hogy ha eltervezek valamit, véghez tudom vinni, sikerrel tudom zárni. Szívből ajánlom Sapis szaktársaimnak, hogy vágjanak bele, éljenek a lehetőséggel, pályázzanak és tanuljanak akár egy egész félévet is külföldön, biztos vagyok benne, hogy ők sem fogják megbánni, ugyanúgy, ahogy én sem bántam meg.