A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatók számára partnerországban (Ukrajnában, Kárpátalján) megvalósuló oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.
I. A pályázat célja: lehetőség biztosítása meghatározott oktatási területhez kötődő oktatási mobilitási tevékenység (STA) megvalósítására a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (Beregszász, Ukrajna).
Az oktatási mobilitás hozzájárul az oktató személyes és szakmai fejlődéséhez, és elősegíti a fogadó intézménnyel való kapcsolattartást és együttműködést.
Jelen felhívás keretében megpályázható mobilitások:
– két oktatási mobilitás (STA), az intézményközi szerződések által meghatározott azon oktatási területeken, amelyek ISCED kódja*:
• 023 Languages
• 041 Business and administration
• 051 Biological and related sciences
• 0521 Environmental sciences
• 0531 Chemistry
• 0541 Mathematics
• 1015 Travel, tourism and leisure.
II. Ösztöndíj
A nyertes pályázók a mobilitás ideje alatt Erasmus+ ösztöndíjban részesülnek, amely megélhetési támogatást és útiköltség támogatást foglal magába. A megélhetési támogatás 180 EUR/nap, az útiköltség támogatás 180 EUR/fő.
Az Erasmus+ támogatás hozzájárul a mobilitás megvalósításához, de előfordulhat, hogy nem fedezi teljes egészében a kiutazás és a kint tartózkodás költségeit, ezért – esetenként – szükség lehet egyéni vagy más anyagi hozzájárulásra is. Megengedett bármely egyéb, nem Európai Uniós finanszírozási forrásból származó támogatás igénybevétele, és nyertes pályázat esetén nyilatkozni kell arról, hogy a pályázó a mobilitás ideje alatt nem részesül más uniós támogatásban.
III. A mobilitások megvalósítása
Jelen pályázat keretében 2019. november 04. és 2020. május 15. között megvalósuló oktatási mobilitásra lehet pályázni. Oktatási mobilitásra kizárólag a fogadó intézmény oktatási időszakában lehet kiutazni.
A mobilitás időtartama 5 egymást követő munkanap, a mobilitás nem lehet ennél rövidebb, és nem foglalhat magába zero grantos napo(ka)t. A mobilitás periódusába az utazási napok nem számítanak bele.
Az oktatási mobilitás lehet egyszerű vagy kombinált jellegű.
Egyszerű oktatási mobilitás esetén az oktatási mobilitás célja a fogadó intézményben végzett oktatás lehet, a mobilitási tevékenység minimum 8 tanítási óra.
Kombinált oktatási mobilitás esetén a fogadó intézményben végzett oktatási tevékenység mellett a mobilitás célja a pedagógiai és tanterv-fejlesztési készségek („pedagogical and curriculum design skills”) fejlesztésére irányuló képzés is, ezt be kell jelölni és kifejteni a Mobility Agreementben; a tevékenység a készségfejlesztési képzés mellett minimum 4 tanítási óra.
A mobilitások lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában érvényes Erasmus+ mobilitási szabályzatok szerint fog történni, az EMTE vonatkozó mobilitási szabályzata itt érhető el.
Az Ukrajnába való belépéshez útlevél szükséges (további információk https://www.mae.ro/travel-conditions/3755).
IV. A pályázás feltételei
1. Nem pályázhatnak azok, akik már teljesítették a 2019/2020-as tanévre elnyert KA103 mobilitásukat.
2. A pályázati űrlapon nyilatkozni kell arról, hogy nyertes pályázat esetén a pályázó lemond a 2019/2020-as tanévre már elnyert, de még fel nem használt KA103-as mobilitásáról.
3. Pályázatot kizárólag a Sapientia EMTE azon román állampolgárságú vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező főállású (azaz határozatlan időre kötött munkaszerződéssel alkalmazott), vagy teljes állást betöltő, meghatározott időre kötött munkaszerződéssel alkalmazott társult oktatója nyújthat be, aki a jelen felhívás I. pontja szerinti tudományterületek valamelyikén tevékenykedik. Nyertes pályázat esetén támogatási szerződés csak aktív munkaszerződéssel alkalmazott oktatóval köthető. Támogatási szerződés csak azzal az oktatóval köthető, aki lemond a 2019/2020-as tanévre elnyert KA103-as mobilitásáról.
4. Az egyéni pályázatban megfogalmazott munkatervnek összhangban kell lennie a mobilitás céljával (lásd jelen felhívás III. pontja). Az Erasmus+ mobilitási program nem támogat konferencia-részvételt és kutatási tevékenységet.
V. Pályázati dokumentumok
A pályázatot elektronikusan szükséges elkészíteni, és nyomtatott formában, a kért aláírásokkal ellátva, egy eredeti példányban kell benyújtani a kari Erasmus+ koordinátornak.
A pályázati dossziénak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia:
1. Kitöltött pályázati űrlap, a tanszékvezető és a dékán jóváhagyásával (I. melléklet).
2. Szakmai önéletrajz (magyarul vagy románul).
3. Angol nyelven kitöltött, a dékán által is aláírt Mobility Agreement munkaterv (II. melléklet). A fogadó fél aláírása pályázati fázisban opcionális, de nyertes pályázat esetén a mobilitás megkezdése előtt kötelező lesz beszerezni.
A pályázati felhívás mellékletei innen tölthetők le:
I. melléklet: KA107 STA Pályázati űrlap 2019/2020
II. melléklet: KA107 STA Mobility Agreement 2019/2020
Aláírás hiánya, adatok hiánya, nem a jelen felhíváshoz csatolt nyomtatványok használata, beadási határidő elmulasztása kizáró ok lehet. Az iratok pótlására a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.
VI. Bírálati szempontrendszer
Az elbírálás során a meghirdetett oktatási területhez való kapcsolódás, a munkaterv és a szakmai önéletrajz kerül értékelésre, figyelembe véve az alábbi kritériumokat, elveket is:
– részvétel az Erasmus programok lebonyolításában (idegen nyelvű kurzusok megtartása beérkező külföldi hallgatók számára, Erasmus tevékenységek szervezésében való segédkezés, új kapcsolatok létrehozásának elősegítése stb.);
– részvétel az oktatási tevékenységen kívüli egyéb egyetemi feladatokban;
– a Sapientia EMTE-n töltött szolgálati idő.
VII. Benyújtási határidő: 2019. október 07. hétfő, 15 óra.
Jelentkezni a kari Erasmus+ koordinátoroknál lehet:
Csíkszeredai Kar: Bors Hortenzia
Kolozsvári Kar: Sulyok Kármen
Marosvásárhelyi Kar: Szabadi Szidónia
Kolozsvár, 2019. szeptember 18.
Álláshirdetés óraadó adjunktusi állás betöltésére a 2019/2020-as tanév I. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet a Sepsiszentgyörgyön működő Agrármérnöki képzés Jog és törvényhozás óráinak megtartására a 2019/2020-as egyetemi év I. félévében.
Beiratkozás a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének pedagógiai képzéseire (2019/2020-as tanév)
Első szintű pedagógia modul: szeptember 16 – 26., 14 óra.
Második szintű pedagógia modul: szeptember 16 - 27.
Tanévkezdés 2019 (update)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2019. szeptember 16-án kezdődik a tanév.
A 2019/2020-as tanév első hete regisztrációs hét. Ebben a 2019.09.16 – 22. közötti periódusban kötelező a regisztráció és a tantárgyfelvétel lebonyolítása minden hallgató számára.
Mesterképzés - Végleges felvételi eredmények - 2019. szeptember
A 2019-es őszi felvételi eredményei
Alapképzés - Végleges felvételi eredmények - 2019. szeptember
A 2019-es őszi felvételi eredményei
Mesterképzés - Felvételi eredmények - 2019. szeptember
A 2019-es őszi felvételi eredményei:
Alapképzés - Felvételi eredmények - 2019. szeptember
A 2019-es őszi felvételi eredményei:
Mesterképzés - Felvételi vizsgajegyek - 2019. szeptember
A vizsgajegyekkel kapcsolatos fellebbezéseket 2019. szeptember 12-én, csütörtökön, 9:00-16:00 óra között fogadjuk a kar titkárságán („a vizsgajegyekkel kapcsolatos fellebbezések benyújtása a vizsgajegyek kifüggesztésétől számított 24 órán belül lehetséges, a kar titkárságán iktatott kérvény alapján”).
Digitális Székelyföld Konferencia
Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar társszervezésében 2019. szeptember 26-29. között kerül megrendezésre a 7. Digitális Székelyföld Konferencia.
Alapképzés - Felvételi vizsgajegyek 2019. szeptember
A vizsgajegyekkel kapcsolatos fellebbezéseket 2019. szeptember 12-én, csütörtökön, 9:00-16:00 óra között fogadjuk a kar titkárságán („a vizsgajegyekkel kapcsolatos fellebbezések benyújtása a vizsgajegyek kifüggesztésétől számított 24 órán belül lehetséges, a kar titkárságán iktatott kérvény alapján”).
Nyövényvédelem okosan - környezetbarát gyomszabályozási lehetőségek
Az előadást dr. Nyárádi Imre-István, a Sapientia EMTE oktatója tartja 2019. szeptember 9-én, 18 órától, Sepsiszentgyörgyön, a Csíki utca 50 szám alatt, a 205-ös teremben.
FELVÉTELIZŐKNEK - FONTOS TUDNIVALÓ
Tekintettel arra, hogy a tanfelügyelőségek jelezték az érettségi igazolások kiadásának késését, értesítjük a felvételizőket, hogy 2019. szeptember 9-10-én iratkozni lehet érettségi igazolás nélkül is.
Álláshirdetés - Labortechnikusi állások
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara munkatársakat keres labortechnikusi állások betöltésére.
Honorary Professor kitüntető címet kapott Bitay Enikő
Honorary Professor kitüntető címet kapott Bitay Enikő akadémikus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetemi docense 2019. augusztus 30-án az Óbudai Egyetem ünnepi megnyitóján a Művészetek Palotájában Budapesten.
Álláshirdetés - Óraadói állások a 2019/2020-as tanév I. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2019/2020-as egyetemi év I. félévében:
Álláshirdetés - Óraadói állás a 2019/2020-as tanév I. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet a Sepsiszentgyörgyön működő Agrármérnöki képzés következő óráinak megtartására a 2019/2020-as egyetemi év I. félévében.
Szilágyi Miklós (1940-2019)
Szomorúan vettük tudomásul, hogy volt tanárkollégánk, Szilágyi Miklós professzor életének 79. évében, 2019. augusztus 20-án, hosszú betegség után elhunyt. Osztozunk családja, felesége és két fia fájdalmában.
Tandíjmentes helyek is maradtak
Egy hónap és pár nap múlva újra szerencsét próbálhatnak a „sapis” életre, illetve képzésre vágyó fiatalok.
2019-es őszi kiegészítő vizsgabeosztás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar 2019-es őszi kiegészítő vizsgabeosztása itt található.
Tervezői tenderfelhívás
Tervezői tenderfelhívást hirdet a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara.
Meghosszabbított leadási határidő: 2019. szeptember 11., 11 óra.
Őszi felvételire hirdetett helyek száma
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karára 2019. szeptember 9-én, hétfőn és 10-én, kedden lehet iratkozni a következő tandíjmentes és tandíjas helyekre:
MathInfo Konferencia
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Matematika-Informatika Tanszéke 2019. szeptember 2-4. között nemzetközi MatInfo konferenciát szervez.
Több esetben is kicsinek bizonyult a Sapientia-sátor a 30. Tusványoson
A Sapientia EMTE 2019-ben is sátrat vert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A korábbi kiadásokhoz hasonlóan, egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemek – Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem - előadói is színesítették a Sapientia-sátor tusványosi programkínálatát.
Mesterképzés - Felvételi eredmények a második elosztási kör után 2019
Mesterképzés felvételi eredményei a második elosztási kör után.
Bentlakás pályázatok eredményei a 2019/2020-as tanévre
A sikeres pályázók listája itt érhető el.
Alapképzés - Felvételi eredmények a második elosztási kör után 2019
Alapképzés felvételi eredményei a második elosztási kör után.
Tenderfelhívás egyetemi menza működtetésére - 2019
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet az egyetemi menza (kantin) működtetésére.
Mesterképzés - Felvételi eredmények 2019
A mesterképzés 2019-es nyári felvételi vizsga eredményei.
Alapképzés - Felvételi eredmények 2019
Az alapképzés 2019-es nyári felvételi vizsga eredményei.
Figyelem! Mesterképzés - Vizsgajegyek 2019
A mesterképzés 2019-es nyári felvételi vizsgajegyei.
Figyelem! Alapképzés - Vizsgajegyek 2019
Az alapképzés 2019-es nyári felvételi vizsgajegyei.
Találkozzunk Tusványoson!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2019-ben is sátrat ver a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemek előadói is színesíteni fogják a Sapientia-sátor tusványosi programkínálatát.
Jubileumi nyári egyetem Fehérváron
Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és Délvidékről érkezett ötvenöt mérnökhallgató a Székesfehérváron immár ötödszörre megrendezett Kandó Kálmán Nyári Egyetemre.
Bentlakás - Pályázati eredmények a 2019/2020-as tanévre
Hallgatók elszállásolása a bentlakásban a 2019/2020-as egyetemi tanévben
Legyél te is sapientiás!
Felvételizz a Marosvásárhelyi Karra 2019. július 15-20. között.
Fesztiválos SapExperience – kiköltözünk a VIBE-ra
Július 4–7. között külön helyszínnel várunk, de Csernobil, szólásszabadság, fotózás, geopolitika vagy épp külföldi munkavállalás témában is lesznek előadásaink.
XIII. Csűrszeminárium
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákjai számára idén XIII. alkalommal kerül megszervezésre a Csűrszeminárium.
Népújság: Ballagtak a marosvásárhelyi sapientiások
Tartalmas és látványos ünnepségen búcsúzott június 29-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának 15. évfolyama, az a 268 „nyitott szemű és szívű” fiatal, akik reál vagy humán tudományokból megyeszékhelyünkön végezték alapfokú vagy mesteri tanulmányaikat.
Románia 20. legjobb egyeteme a Sapientia
Románia 20. legjobb egyeteme lett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) – derül ki az uniRank idei felméréséből.
Kommunikáció szakos hallgatóink sikere a Kreatív Gondolkodásfejlesztő Műhely Nemzetközi Vetélkedőn
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákjai nyerték a Budapesti Metropolitan Egyetem által 2019. június 13-án, Budapesten szervezett, angol nyelvel zajló Kreatív Gondolkodásfejlesztő Műhely Nemzetközi Vetélkedőt.
Elballagott az első Agrármérnök szakos évfolyam a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban
Szombaton, 2019.06.22-én ünnepélyes keretek között elballagott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának első Agrármérnök szakos évfolyama.
A 2018/2019-es tanév nyári pótvizsgabeosztása
A 2018/2019-es tanév nyári pótvizsgabeosztása itt követhető.
Pénztári nyitvatartás a nyári vakációban
A nyári vakációban (2019. július 1 – 2019. augusztus 31. között) a kari pénztár programja a következő: hétfő – péntek: 12:00 – 14:00 óra között.
Ballagás 2019
Idén, a hagyományokhoz híven, háromnapos rendezvénysorozat keretén belül ballagnak a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar hallgatói.
Álláshirdetés labortechnikusi állás betöltésére a Villamosmérnöki Tanszéken - 4 órás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara munkatársat keres labortechnikusi állásra.
Álláshirdetés labortechnikusi állás betöltésére a Villamosmérnöki Tanszéken
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara munkatársat keres labortechnikusi állásra.
A 2018/2019-es tanév nyári vizsgabeosztása
A 2018/2019-es tanév nyári vizsgabeosztása itt követhető.
Pályázati felhívás: Collegium Talentum program 2019–2020-as tanév
A pályázatot 2019. július 12., péntek éjfélig elektronikusan kell beküldeni a ct@sha.hu címre.
Görögországi szakmai gyakorlat 2019
Hatodik alkalommal szerveztük meg a Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Kertészmérnöki Tanszék másodéves kertészmérnök és tájépítészmérnök diákjainak a már hagyományossá vált görögországi szakmai gyakorlatát közösen a kolozsvári Környezettudomány szak alapszakos és mesteris diákjaival.
Hosszabbított könyvtári nyitvatartás a vizsgaidőszak alatt
A nyári vizsgaidőszakban (2019. június 3–23.) a könyvtár szombatonként is várja olvasóit.
Első európai közegészségügyi hét
A Sapientia közegészségügy szakja is csatlakozott ahhoz az európai kezdeményezéshez, amely egy héten át foglalkozott az egészség aktuális kérdéseivel.
Kézmosó program Marossárpatakon
A közegészségügy szak hallgatói a helyes kézmosásra tanították a marossárpataki iskolásokat.
Trans-linguistica 5. konferencia
A SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke május 30-31. között ötödik alkalommal szervezi meg a Trans-linguistica nemzetközi konferenciát, amelynek idén a „Nyelvek és kultúrák közötti közvetítés a digitális forradalom után – a 21. század kihívásai” címet választottuk.
A végzős évfolyamok 2018/2019-es nyári pótvizsgabeosztása
A végzős évfolyamok 2018/2019-es nyári pótvizsgabeosztása itt követhető.
Álláshirdetés – könyvtáron belüli adatfelvezetési állás betöltésére (meghatározott időtartam)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet könyvtáron belüli adatfelvezetési állás betöltésére.
Kreatív írásverseny egyetemi hallgatók részére
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar, Egyetemi könytár, a Székelyföld Alapítvány valamint Lövétei Lázár László és Szekeres Adorján Kreatív írásversenyt szervez.
Hallgatói képviselők választása 2019 - Szenátusi és Kari Tanácsi tagok
A Vezetőtanács elrendeli a részleges hallgatói választások megszervezését négy Kari Tanácsi képviselői és két szenátusi hely betöltésére (VT. 2019. április 17.).
XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekció
A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban 2019. május 17-én kerül megrendezésre a XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciója.
Közegészségügy szakos hallgatónk sikere a PTDK Társadalomtudomány szekciójában
Szász Beáta másodéves, közegészségügy szakos hallgató első helyezést és különdíjat is szerzett a Partiumi Keresztény Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján, társadalomtudományi szekcióban.
A feladatmegoldástól a problémamegoldásig
A KAB Oktatás-nevelési és Pszichológiai Szakbizottsága és a Sapientia EMTE Tanárképző Intézete
konferenciát szervez A feladatmegoldástól a problémamegoldásig címmel, 2019. május 17-18. között.
Három dobogós hely a XII. Nemzetközi Aventics Pneumobil versenyen
Egy első, egy második és egy harmadik helyezéssel tértek haza csapataink a május 9-11. között Egerben lezajlott XII. Nemzetközi Aventics Pneumobil versenyről.
Részt vettünk a Maros félmaratonon
A Marosvásárhelyi Kar négy oktatója képviselte egyetemünket a 2019. május 12-én megszervezett Maros félmaratonon.
ELSŐ EURÓPAI KÖZEGÉSZSÉGÜGYI HÉT a Sapientián is
Rendezvények május 13. és 17. között naponta 12 órától a C227-es teremben.
Nemzetközi programozói és matematikaverseny a Marosvásárhelyi Karon
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán szombaton zajlik az ECN nemzetközi programozói és matematikaverseny.
Hogyan tovább erdélyi magyar oktatás?
Rendkívüli oktatási konferencia, 2019. május 10., Marosvásárhely
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara
Marosvásárhely/Koronka, 1C., 230-as terem
Természetvédelem és mezőgazdaság kéz a kézben
Természetvédelem és mezőgazdaság kéz a kézben címmel tartanak előadást a Milvus csoport munkatársai, Papp Tamás és Kelemen Katalin, május 7-én, 13.00-tól a 230-as teremben! Minden érdeklődőt szeretettel várunk, az előadáson való részvétel ingyenes!
IoT Accenture Workshop
2019. május 14-én, kedden, 13 órától az Accenture cég képviselői tartanak előadást My coffee machine unfollowed me. IoT has already started. címmel.
12 díj és 9 OTDK jelölés az MTDK-n
Kitűnően szerepeltek a Marosvásárhelyi Kar hallgatói a Temesváron megszervezett XX. Jubileumi Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferencián. A május 2-5. között lezajlott konferencián négy első, négy második, két harmadik és két különdíjat valamint kilenc OTDK jelölést szereztek hallgatóink.
Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben. A pályázat célja lehetőség biztosítani oktatási célú mobilitás megvalósítására külföldi felsőoktatási intézményben, az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül.
Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2019/2020-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.
A Kárpát-medence legjobb magyar matematikusai Marosvásárhelyen vetélkednek
Első alkalommal látja vendégül a Bolyaiak városa a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. Az április 24-28. között zajló rangos rendezvényre, amelynek házigazdája a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara, 230 matematikában jeleskedő diákot és 70 tanárt várnak.
Informatika szakos hallgatóink sikere a XXXIV. OTDK-n
Egy harmadik és egy különdíjjat szereztek a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának hallgatói a XXXIV. OTDK Informatikai Szekcióján, Budapesten. Gratulálunk!
Pénztári nyitvatartás a Húsvéti vakációban
Értesítjük a hallgatókat, hogy az elkövetkező időszakban az alábbiak szerint alakul a kari pénztár programja:
nagycsütörtök (április 18.): 12.00 – 14.00
nagypéntek – húsvéthétfő (április 19 – 22.): zárva
április 23. – május 3.: 12.00 – 14.00
május 1.: zárva
Könyvtári nyitvatartás a húsvéti vakációban és utána
Értesítjük olvasóinkat, hogy az elkövetkező időszakban az alábbiak szerint alakul a kari könyvtár programja:
nagycsütörtök (április 18.): 8.00 – 15.00
nagypéntek – húsvéthétfő (április 19 – 22.): zárva
április 23. – május 3.: 8.00 – 15.00
május 1.: zárva
Könyvbemutató - A Logical English Grammar
Dr. Imre Attila: A Logical English Grammar című könyvének bemutatójára kerül sor a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán.
Kertészet és gazdaság
Dísznövény-kiállítás a Sapientián
Április 12. és 14. között harmadik alkalommal szerveztek kertészeti, dísznövény-kiállítást és vásárt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusában. Ugyanakkor ötödik alkalommal került sor az Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferenciára.
Álláshirdetés labortechnikusi állás betöltésére a KMT-re
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara munkatársat keres labortechnikusi állás betöltésére a Kertészmérnöki Tanszékre.
A XVIII. Kari TDK díjazottai
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa és a Kar Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2019. április 12-13. között zajlott a XVIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK).
A végzős évfolyamok 2018/2019-es nyári vizsgabeosztása
A végzős évfolyamok 2018/2019-es nyári vizsgabeosztása itt követhető.
Ingyenes szállítás a Dísznövény 2019 - kertészeti kiállítás és vásár ideje alatt
A kiállítás látogatói 2019. április 12-14. között ingyen utazhatnak a 26-os, 27-es és 44-es autóbuszokon az ingyenes jegy felmutatásával.
Tenderfelhívás eszközök és felszerelések beszerzésére a sepsiszentgyörgyi helyszín részére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet eszközök és felszerelések beszerzésére a sepsiszentgyörgyi helyszín részére.
Tenderfelhívás fóliasátor beszerzésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet fóliasátor beszerzésére.
Semmelweis a Sapientia szoborparkjában
A magyar orvostörténet világszerte legismertebb egyéniségének tiszteletére április 6-án emlékezetes ünnepség keretében a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának koronkai campusában felavatták Semmelweis Ignác Fülöp bronz mellszobrát. Polgár Botond szobrászművész alkotása a magyar állam támogatásával a budapesti Semmelweis Egyetem ajándéka.
V. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
Ötödik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke a gödöllői Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Karával és az Erdélyi Múzeum Egyesülettel közösen az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciát 2019. április 12-13. között, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi kampuszában. A konferenciával egyidőben zajlik a Dísznövény 2019 - Kertészeti kiállítás és vásár is.
12. Új Média Konferencia
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke 12. alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát 2019. április 5-6-án. A konferencia programja megtekinthető itt.
Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi áprilisi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi áprilisi ülésszakán Ambrus Oszkár (Accenture) tart előadást Grooming the Code címmel.
Tanulságos előadások, csúcshangulat
Hatodik alkalommal rendezték meg a PontKom kommunikációs konferenciát március 28–29-én a harmadéves kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákok a Sapientia marosvásárhelyi campusában. A rendezvény témája a mediatizáció volt, vagyis a hagyományos média online térbe kerülése.
Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2019/20-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2019/2020-as tanév első és második félévében.
Dr. Fehér András egyetemi docens előadása
2019. április 2-án, kedden, 13 órától dr. Fehér András egyetemi docens (Széchenyi Egyetem, Távközlés tanszék) tart előadást Automatikus mérőrendszerek programozása címmel.
XXIV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
2019. március 28-29. között huszonnegyedik alkalommal kerül sor Kolozsvárt a Fiatal műszakiak tudományos ülésszakára az EME Műszaki Tudományok szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében.
PontKom konferencia 2019
A konferencia neves előadókkal és színes programmal várja a résztvevőket 2019. március 28-29. között.
Pályázat oktatói minősítési pótlék megítélésére a 2019. évre
A Sapientia EMTE Vezetőtanácsa pályázatot hirdet az oktatók minősítési bérkiegészítésére. A pályázatok benyújtási határideje 2019. április 9., 15 óra.
II. díjat nyert karunk hallgatója a XXXIV. OTDK-án
A Budapesten megrendezett XXXIV. OTDK, Műszaki Tudományi Szekciójában a Marosvásárhelyi Kar két dolgozattal képviseltette magát, az egyiket második díjjal jutalmazták.
XX. Jubileumi Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
Temesvár, 2019. május 2-5.
Tenderfelhívás a számítógép-hálózat bővítésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet a számítógép-hálózat bővítésére.
Rendkívüli zárvatartás a könyvtárban
Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy 2019. március 27-én (szerdán) a könyvtár továbbképzés miatt zárva tart. Köszönjük megértésüket!
Dísznövény 2019 - Kertészeti kiállítás és vásár, 2019. április 12-14.
Még javában zajlik a szervezés, a kiállítók regisztrálása, de a legfontosabb információkat már lehet tudni.
Trans-linguistica 5.
A SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke ötödik alkalommal szervezi meg a Trans-linguistica nemzetközi konferenciát, amelynek idén a „Nyelvek és kultúrák közötti közvetítés a digitális forradalom után – a 21. század kihívásai” címet választottuk. Jelentkezési határidő: március 24.
Átvehetők az oklevelek a Marosvásárhelyi Karon (2019. március 22.)
Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket Marosvásárhelyen, 2019. március 22-én, pénteken 11-18 óra között a 131-es teremben.
Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi márciusi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi márciusi ülésszakán Kovács Lehel tart előadást "BBC micro:bitek, a menő cuccok alapjai" címmel.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro