Április 12. és 14. között harmadik alkalommal szerveztek kertészeti, dísznövény-kiállítást és vásárt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusában. Ugyanakkor ötödik alkalommal került sor az Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferenciára.
A magyarországi ASSA Divi Kft. tulajdonosának, Krébecz Józsefnek a kezdeményezésére kapcsolódott be a Sapientia EMTE egy olyan rendezvény szervezésébe, amelynek célja elsősorban megmutatni azt, hogy milyen kínálata van e szakterületen az egyetemnek, ugyanakkor azt szeretnék, ha a kiállítás és a vásár lehetőséget nyújtanak arra, hogy a diákok kapcsolatot teremtsenek a gazdákkal, a termesztőkkel. A virágokat, a kertészetet kedvelők is első kézből kaphatnak itt információkat és vásárolhatnak a kertbe vagy a tömbházlakás erkélyére növényeket. Azért sikerült az idén is a kiállítást megszervezni, mert beigazolódott, hogy van amiért – az említett kontextusban – évente összehozni e rangos rendezvényt.
Fotó: Vajda György
A Dísznövény 2019 – kertészeti kiállítás és vásár hivatalos megnyitója április 12-én, pénteken délután volt. Az egyetem kis aulájában összegyűlt meghívottak, tanárok, diákok és hivatalosságok előtt először dr. Kentelky Endre adjunktus, a Sapientia EMTE tanára, programfelelős szólalt fel. Elmondta, hogy az ASSA Divi Kft., illetve Krébecs József és a Sapientia EMTE közötti „kettős találkozás” eredményeként született meg a rendezvény, amely lehetőséget teremt az egyetemnek a bemutatkozásra, ezenkívül a végzett hallgatók közelebb kerülhetnek a gazdákhoz, ugyanakkor ez egy nyitás Marosvásárhely, valamint a megye felé is, hiszen ha bárki eljön, megismerheti az egyetemet, az oktatási kínálatok egyikét. Az is jó, hogy a közel 40 kiállító közül már több mint tíz a Sapientián végzett. Jó hír az is, hogy a végzettek 80%-a a szakmában marad. Ugyanakkor a kiállítással és a vásárral egy időben zajlik az Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, amelynek előadói között rangos szaktekintélyek vannak. A diákok is bemutatkozhatnak, és az sem mellékes, hogy az előadások nemcsak a tudományos berkekben tevékenykedőkhöz szólnak, hanem a szakmában dolgozóknak is hasznos eligazítást nyújtanak. Így kapcsolódik egybe az oktatási intézmény a szakmai gyakorlattal. Az adjunktus ezután köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik összefogtak azért, hogy létrejöjjön a rendezvény, köztük a helyi tanácsnak és polgármesteri hivatalnak, a megyei tanácsnak, a közszállítási vállalatnak, Koronka önkormányzatának és másoknak.
A megnyitón jelen levő Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke kifejtette: a Sapientia az önálló erdélyi magyar oktatás szimbólumává vált, s ezen belül az is tény, hogy a kertészeti és a mezőgazdasági oktatás erős bástyája lett. Nem mindegy, hogy milyen értékeink vannak. A Sapientia EMTE pedig leteszi a garast azért, hogy szakmailag jól felkészült diákok kerüljenek ki az oktatási intézményből, és itthon maradva gazdagítsák közösségünket.
Fotó: Vajda György
Dr. Sándor Tibor László, Magyarország bukaresti nagykövetségének mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomatája elmondta: az anyaország támogatja a szakoktatást Erdélyben, illetve az olyan rendezvényeket, amelyek értéket teremtenek és a két ország közötti közös érdeket szolgálják. A kertészeti kiállítás is egy olyan rendezvény, amely ennek hangot, rangot ad, ezért fontos, hogy évről évre megszervezzék. Makkai Gergely, Marosvásárhely alpolgármestere egykori tanárként szólt a jelenlevőkhöz. Visszaemlékezett arra a hosszú és fáradságos útra, amikor elindult a kertészmérnöki távoktatás Nyárádszeredában. Akkor az volt az elgondolás, hogy azért van szükség erre a szakmára, hogy „Erdély dombjai újra virágba boruljanak”. Ez a szaktudás pedig ahhoz ad eszközt a diákok kezében, hogy „zsebkendőnyi területen is megélhessenek”. Mindkét gondolat ma is érvényes, és azok, akik ezt a szakmát választják, az „élő anyag szobrászai” lehetnek, hiszen a magból szaktudással, gondozással virágot, növényt, életet teremthetnek – mondta a szakma szépségéről az egykori tanár, majd hozzátette: a kertészet nagyon sokak számára a puszta megélhetőséget jelenti, ezért is nagyon sokan foglalkoznak tájainkon ezzel az igen fontos szakmával. S hogy milyen szinten, azt nemcsak a Sapientia EMTE-n rendezett kiállítás, hanem az udvarfalvi, a nyárádszeredai és a Marosvásárhely főterén rendezett termékkiállítások és vásárok is igazolják.
Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: a mezőgazdaságban van a jövőnk, és ez nem valamilyen fellengzős mozgósító jelmondat, hanem a puszta valóság. Ez az egyetlen gazdasági ágazat, amely itt húzóerő lehet, ennek a szakmai hátterét biztosítja az egyetem. Az alapítvány és az RMDSZ szakpolitikusai megfelelő támogatási programokat szeretnének kidolgozni, mert ezek járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a vidéki fiatalok itthon maradjanak. Elárulta, azon is munkálkodnak, hogy beinduljon a magyar mezőgazdasági szakiskolai oktatás is, amely egy erős láncszem lenne az előbb említett építkezésben.
Mindezt alátámasztva Fazakas Miklós, az RMGE–Maros szervezet elnöke a gazdák nevében elmondta, hogy aki ma a mezőgazdaságban nem fektet be a tudásba és a technológiába, nem használja ki az anyagi támogatások lehetőségeit, lemarad. „Úgy érzem, hogy az idén megvan az akarat a felzárkóztatáshoz. Megvan minden feltétel ahhoz, hogy 2019 a gazdák éve legyen. Elindult egy folyamat, amelynek köszönhetően mind anyagilag, mind szakmailag a gazdák az elvárásoknak megfelelően méltó helyre kerülhetnek a társadalomban. Ezt összefogással, partnerkapcsolatok létesítésével, pályázatok megnyerésével lehet elérni. A rendezvény is jele annak, hogy jó úton vagyunk e téren” – mondta az egyesület elnöke.
Fotó: Nagy Tibor
Akik a hétvégén ellátogattak a Sapientiára, igazán minőségi kínálatból választhattak. Külön érdekessége, egzotikuma volt a rendezvénynek a kaktuszkülönlegességek felvonultatása. De aki akart, válogathatott házi szörpökből, dzsemekből vagy különleges lisztekből, és volt bőven kézműves termék, ajándékkínálat is. A kisebbek édességeket, fagyikülönlegességeket kóstolhattak meg, a kiskertben pedig kipróbálhatták a kertészet mint hobbi csínját-bínját. Egy mini szórakoztató park is várta a gyerekeket, míg szüleik, nagyszüleik a dísznövényeket vették szemügyre.
A Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének munkaközössége ötödik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferenciát, amelynek társszervezői a gödöllői Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara és az Erdélyi Múzeum Egyesület voltak. Április 12–13-án a campus több előadótermében megszervezett tanácskozáson előadások is hangzottak el a zöldségtermesztésről, a borkészítésről, a kertépítészetről. Hegedüs Noémi, Kovács Lóránt, Farczádi Izabella Mária, Popa Zsuzsa, Patka Zsuzsa Kincső, Simpf Rajmond, Petelei-Ambrus Bíborka, Tăslăvan Marius Róbert, Kassay Emese, Klósz Endre bemutatták Az én városom, Marosvásárhely című, díjnyertes pályázatukat. Kert- és tájépítészeti esettanulmányokat vizsgálhattak meg az érdeklődő diákok. Szó volt arról, hogy miként lehet átrendezni egy városi tájat műemlék jellegének hangsúlyozásával. Külföldi előadók nálunk is alkalmazható példákat mutattak be. Érdekes téma volt a tájépítészet és a lakosság közötti kapcsolatteremtés és sok más olyan megoldás, amelyet mind a diákok, mind a már gyakorló szakmabeliek használhatnak. A kertészek pedig a különböző növények és zöldségek termesztésével kapcsolatos, illetve növény-egészségtani kutatások, vizsgálatok eredményeivel ismerkedhettek meg.
E hármas összekapcsolódás – oktatás–szakma–közösségépítés – erősítéseként jövőre is lesz dísznövény-kiállítás és vásár a Sapientián… legalábbis ezt ígérték a szervezők.
Forrás: https://www.e-nepujsag.ro/articles/kerteszet-es-gazdasag
Álláshirdetés labortechnikusi állás betöltésére a KMT-re
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara munkatársat keres labortechnikusi állás betöltésére a Kertészmérnöki Tanszékre.
A XVIII. Kari TDK díjazottai
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa és a Kar Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2019. április 12-13. között zajlott a XVIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK).
A végzős évfolyamok 2018/2019-es nyári vizsgabeosztása
A végzős évfolyamok 2018/2019-es nyári vizsgabeosztása itt követhető.
Ingyenes szállítás a Dísznövény 2019 - kertészeti kiállítás és vásár ideje alatt
A kiállítás látogatói 2019. április 12-14. között ingyen utazhatnak a 26-os, 27-es és 44-es autóbuszokon az ingyenes jegy felmutatásával.
Tenderfelhívás eszközök és felszerelések beszerzésére a sepsiszentgyörgyi helyszín részére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet eszközök és felszerelések beszerzésére a sepsiszentgyörgyi helyszín részére.
Tenderfelhívás fóliasátor beszerzésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet fóliasátor beszerzésére.
Semmelweis a Sapientia szoborparkjában
A magyar orvostörténet világszerte legismertebb egyéniségének tiszteletére április 6-án emlékezetes ünnepség keretében a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának koronkai campusában felavatták Semmelweis Ignác Fülöp bronz mellszobrát. Polgár Botond szobrászművész alkotása a magyar állam támogatásával a budapesti Semmelweis Egyetem ajándéka.
V. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
Ötödik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke a gödöllői Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Karával és az Erdélyi Múzeum Egyesülettel közösen az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciát 2019. április 12-13. között, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi kampuszában. A konferenciával egyidőben zajlik a Dísznövény 2019 - Kertészeti kiállítás és vásár is.
12. Új Média Konferencia
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke 12. alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát 2019. április 5-6-án. A konferencia programja megtekinthető itt.
Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi áprilisi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi áprilisi ülésszakán Ambrus Oszkár (Accenture) tart előadást Grooming the Code címmel.
Tanulságos előadások, csúcshangulat
Hatodik alkalommal rendezték meg a PontKom kommunikációs konferenciát március 28–29-én a harmadéves kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákok a Sapientia marosvásárhelyi campusában. A rendezvény témája a mediatizáció volt, vagyis a hagyományos média online térbe kerülése.
Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2019/20-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2019/2020-as tanév első és második félévében.
Dr. Fehér András egyetemi docens előadása
2019. április 2-án, kedden, 13 órától dr. Fehér András egyetemi docens (Széchenyi Egyetem, Távközlés tanszék) tart előadást Automatikus mérőrendszerek programozása címmel.
XXIV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
2019. március 28-29. között huszonnegyedik alkalommal kerül sor Kolozsvárt a Fiatal műszakiak tudományos ülésszakára az EME Műszaki Tudományok szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében.
PontKom konferencia 2019
A konferencia neves előadókkal és színes programmal várja a résztvevőket 2019. március 28-29. között.
Pályázat oktatói minősítési pótlék megítélésére a 2019. évre
A Sapientia EMTE Vezetőtanácsa pályázatot hirdet az oktatók minősítési bérkiegészítésére. A pályázatok benyújtási határideje 2019. április 9., 15 óra.
II. díjat nyert karunk hallgatója a XXXIV. OTDK-án
A Budapesten megrendezett XXXIV. OTDK, Műszaki Tudományi Szekciójában a Marosvásárhelyi Kar két dolgozattal képviseltette magát, az egyiket második díjjal jutalmazták.
XX. Jubileumi Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
Temesvár, 2019. május 2-5.
Tenderfelhívás a számítógép-hálózat bővítésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet a számítógép-hálózat bővítésére.
Rendkívüli zárvatartás a könyvtárban
Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy 2019. március 27-én (szerdán) a könyvtár továbbképzés miatt zárva tart. Köszönjük megértésüket!
Dísznövény 2019 - Kertészeti kiállítás és vásár, 2019. április 12-14.
Még javában zajlik a szervezés, a kiállítók regisztrálása, de a legfontosabb információkat már lehet tudni.
Trans-linguistica 5.
A SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke ötödik alkalommal szervezi meg a Trans-linguistica nemzetközi konferenciát, amelynek idén a „Nyelvek és kultúrák közötti közvetítés a digitális forradalom után – a 21. század kihívásai” címet választottuk. Jelentkezési határidő: március 24.
Átvehetők az oklevelek a Marosvásárhelyi Karon (2019. március 22.)
Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket Marosvásárhelyen, 2019. március 22-én, pénteken 11-18 óra között a 131-es teremben.
Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi márciusi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2019. évi márciusi ülésszakán Kovács Lehel tart előadást "BBC micro:bitek, a menő cuccok alapjai" címmel.
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2019 nyara) és tanulmányi mobilitás (2019/20-as tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2019 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2019/2020-as tanévben.
Ilyen volt a Marosvásárhelyi Karon tartott Erasmus+ Open Doors
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2019. március 5-én, 12 órától az Erasmus+ Open Doors eseményen vettek részt az érdeklődők.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.
Dr. Cristina Nicolae előadása
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének meghívott előadója a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem adjunktusa, dr. Cristina Nicolae, aki tolmácsolás témában tart előadást The Battlefield of Interpreting. Case study: Note-taking címmel. Időpont és helyszín: 2019. március 7., 10 óra, C427-es terem.
Dr. Bianca Oana Han előadása
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének meghívott előadója a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem docense, dr. Bianca Oana Han, aki versfordítás témában tart előadást War and Peace in Poetry Translation címmel. Időpont és helyszín: 2019. március 7., 11 óra, C427-es terem.
Pontkom konferencia - felhívás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának harmadéves kommunikáció szakos hallgatói hatodik alkalommal szervezik meg a PontKom nevet viselő kommunikációs napokat 2019. március 28-29. között.
Mandátumának lejárta után a HÖK elnöke és vele együtt a bizottsági elnökök átadják a stafétabotot a következő generációnak
2019. március 12-én, kedden, a Közgyűlés keretén belül meghallgatjuk az elnökjelölt terveit, március 13-án, szerdán 8-16 óra között adhatók le a szavazatok.
Közegészségügy szakos hallgatóink sikerei a Debreceni Egyetem Egészségtudományi TDK-ján
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáját ebben a tanévben február 15-én rendezték meg Nyíregyházán. A szekcióikban aktuális témákról magas színvonalú előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. A Sapientia EMTE-ről öt közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakos hallgató vett részt a rangos megmérettetésen: Coman Andrea, Ferencz Júlia, Kun Emőke, Péter Krisztián (III. év), valamint Hegyi Brigitta (II. év).
IX. Kiss Elemér Programozói Tábor
A Kiss Elemér Szakkollégium Matematika Informatika Műhelye idén is megszervezi az immár IX. Kiss Elemér Programozói Tábort 2019. március 22-24. között a Sapientia EMTE diákjainak. A tábor mindazoknak szól, akik szeretnek programozni, és izgalmas feladatokat megoldani.
ERASMUS+ OPEN DOORS a Marosvásárhelyi Karon
2019. március 5-én, kedden, 12 órától, a C07-es teremben tájékoztatót tartunk, ahol meghívottunk Páll Zita, a Sapientia EMTE intézményi koordinátora ismerteti az Erasmus+ programot, valamint tanulmányi és szakmai mobilitáson részt vett hallgatók beszámolóit hallhatjátok.
EMTER 2019
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara 2019. április 6-án szervezi meg az EMTER - Matematika, informatika és fizika versenyt középiskolások számára.
KOMMENT-TÁR
A Kommunikációs szakkollégium előadás-sorozatot rendez, amely TED-szerű előadásokat tartalmaz, kommunikációs tanárjaink előadásában.
Szakmai tanulmányút 2019 – Pályázat
Az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék pályázatot hirdet szakmai tanulmányúton való részvételre, I. és II. éves fordító és tolmács szakos hallgatók részére. A pályázatok beküldési határideje 2019. február 25.
Álláshirdetés titkári állás betöltésére az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékre
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke munkatársat keres tanszéki titkári állás betöltésére.
Internship program bemutató
2019. február 21-én a nagyszebeni Continental Automotive Systems képviselői a cég nyári gyakornoki programkínálatát mutatják be a Marosvásárhelyi Kar hallgatóinak.
Felmérik a székelyek lelkiállapotát
A Sapientia EMTE a budapesti ELTE – Pozitív Pszichológia Tanszékével együttműködve elkészíti Székelyföld boldogságtérképét.
Continental versenyfelhívás 2019 - Updated
2019. február 28-ig lehet benevezni a Continental Automotive Systems cég által meghirdetett versenyre, amely 2019. április 16-19. között kerül megszervezésre Nagyszebenben.
"Metszünk! De hogyan?"
2019. február 23-án, szombaton 9:30 kezdettel a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában "Metszünk! De hogyan?" címmel szakmai napot szervezünk.
I. szintű tömbösített tanárképzés 2019
I. szintű tömbösített tanárképzés indul a 2018/2019-es tanév II. félévétől.
TDK 2019
XVIII. Marosvásárhelyi Kari TDK • Jelentkezési határidő: 2019. március 3. • Kivonat feltöltése: 2019. március 10. • Dolgozat...
Új Média Konferencia - felhívás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke 12. alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát 2019. április 5-6-án.
PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon, kiállításokon való részvétel támogatására – 2019
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói számára nemzetközi konferenciákon, fesztiválokon illetve művészeti kiállításokon való részvétel támogatására.
V. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia - felhívás
Ötödik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke a gödöllői Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Karával és az Erdélyi Múzeum Egyesülettel közösen az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciát 2019. április 12-13. között, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi kampuszában.
A 2018/2019-es tanév téli vizsgabeosztása
A 2018/2019-es tanév téli vizsgabeosztása itt követhető.
Pályázati felhívás tudományos eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet főállású oktatói számára.
Álláshirdetés titkári állás betöltésére az ANy Tanszékre
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke munkatársat keres tanszéki titkári állás betöltésére.
Meghosszabított határidő - Tenderfelhívás hőközpont korszerűsítésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet hőközpont korszerűsítésére.
A meghosszabbított határidő: 2019. február 8.
Meghosszabított határidő - Tenderfelhívás hőközpont bővítésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet hőközpont bővítésére.
A meghosszabbított határidő: 2019. február 8.
Magyarországon is valós továbbtanulási alternatívát jelent a Sapientia EMTE
Népszerűnek bizonyult a Sapientia EMTE standja a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol évről-évre nagyobb az érdeklődés az egyetem képzései iránt. A 2019. január 10-12. között tartott rendezvényen mintegy 50 felsőoktatási intézmény és több mint 52 ezer látogató vett részt.
Álláshirdetés - Óraadói állások a 2018/2019-es tanév II. félévére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet óraadói állások betöltésére a 2018/2019-es egyetemi év II. félévére.
Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny a Sapientián
2019. január 12-én zajlott Marosvásárhelyen, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny.
Gábor Dénes-díjjal tüntették ki dr. Kolozsváry Zoltánt, a Marosvásárhelyi Kar tanárát
Dr. Kolozsváry Zoltán az anyagtudomány terén elért eredményeiért, továbbá a felsőoktatásban betöltött kiemelkedő oktatásszervezői és oktatói tevékenységéért részesült Gábor Dénes-díjban.
Találkozzunk a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2019. január 10-12. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo "A" csarnokában! A Sapientia EMTE standja a DA24-es jelzésű helyet foglalja el.
Hosszabbított könyvtári nyitvatartás a téli vizsgaidőszakban
A téli vizsgaidőszakban és az azt megelőző héten a könyvtár szombatonként is várja olvasóit.
Pályázati felhívás
„Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió
a világban” címmel egyetemek és a főiskolák hallgatói számára. A pályázaton magyarországi, valamint Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói pályázhatnak.
A pályázat beküldésének határideje: 2019. február 15.
Pályázati kiírás tanársegédi állások betöltésére - 2018/2019 tanév, II. félév
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2018/2019-es egyetemi év második félévétől.
Könyvtári nyitvatartás a karácsonyi vakációban
December 21-én, pénteken, az olvasóteremben 8.00 és 18.00 óra között várjuk az olvasókat. December 27-28 között az olvasóterem...
Karácsonyi ünnepély
December 18-án a Hallgatói Önkormányzat egy meghitt karácsonyi ünnepéllyel ajándékozta meg az egyetemi közösséget.
Ösztöndíj a kiváló tanulási eredményeket elérő kertészmérnöki, agrármérnöki és tájépítészmérnöki szakos hallgatóknak
Immár negyedik alkalommal részesülnek a Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi kara Kertészmérnöki Tanszékének koordinációjához tartozó, hallgatói a budapesti Agrárminisztérium egész Kárpát-medencére kiterjedő, a magyar nyelvű egyetemi agrárképzést támogató ösztöndíjában.
Kettős könyvbemutató a közegészségügy szakon
2018-as évünk szakmai sikereinek része az a két kötet, amely az év végén látott napvilágot a közegészségügy szak oktatóinak közreműködésével. A december 13-i kötetbemutatón a szerzők, a szerkesztők és a partner kutatóintézetekből meghívott vendégek vettek részt.
Innover csapatverseny - eredmények
Jó ötletek, gondosan elkészített tervek és kiváló csapatmunka jellemezte a második alkalommal megszervezett Innover versenyt.
Az Accenture pályázati felhívása a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar hallgatói számára
Accenture Student Research Scholarship 2019
Pályázhat minden informatika vagy mérnök szakos, nem végzős évfolyamon tanuló hallgató, aki informatikai vagy villamosmérnöki témakörben végez kutatómunkát.
A pályázat beküldési határideje: 2019. január 15.
Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi decemberi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi decemberi ülésszakán, az .Msg cég részéről Demeter Zoltán tart előadást "A szoftverfejlesztők 9+1 tévhite 2018-ban" címmel.
Karácsonyi kiállítás újra
Az immár hagyománnyá vált Karácsonyi kiállítást 2018. december 11-13. között szervezzük meg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának aulájában.
Balla Géza nyerte az Év bortermelője Magyarországon címet
Első határon túli borászként Balla Géza, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének adjunktusa nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet. A "borvilág Kossuth-díjával" kitüntetett termelő elmondta, továbbra is küzdeni fog egy határoktól független, egységes magyar borvilágért.
SapiSentia II - eredmények
Erős mezőny, kreativitás és lendület jellemezte a 2018. november 27-én második alkalommal megrendezett SapiSentia vetélkedőt, amelyet a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjaszervezett középiskolások számára.
SapiTranslatio 3.0 fordítóverseny - eredmények
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke harmadik alkalommal szervezte meg a SapiTranslatio fordítóversenyt, 2018. november 22-én, melyre rekordszámú jelentkező regisztrált.
XVIII. Marosvásárhelyi Kari TDK
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Tudományos Diákköri Tanácsa és Hallgatói Önkormányzata a 2018/2019. tanév tavaszi félévére meghirdeti a XVIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK).
Tenderfelhívás hőközpont korszerűsítésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet hőközpont korszerűsítésére.
Tenderfelhívás hőközpont bővítésére
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara pályázatot hirdet hőközpont bővítésére.
A romániai magyar felsőoktatás helyzetének évtizedes tanulságai
Dr. Kása Zoltán emeritus professzor előadása 2018. november 27-én, 18 órakor a Bernády-házban.
Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév II. félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév második félévében.
Lezárult a jelentkezés a SapiTranslatio 3.0 fordítóversenyre
A jelentkezés lezárult: 199 középiskolás diák és egyetemi hallgató iratkozott az angol nyelvpárra, illetve 37 diák a német nyelvpárra, összesen 7 Maros megyei középiskolából és több egyetemi központból.
XIV. Agrártudományi konferencia
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya 2018. november 17-én a Határtalan tudomány témájú Magyar Tudomány Napja Erdélyben 17. fórumához kapcsolódóan hagyományszerűen megtartja éves szakmai konferenciáját, amelynek ez alkalommal a Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Karának főépülete ad otthont.
Dr. Bodnár István előadása
November 20-án, 13:00 órától dr. Bodnár István, a Miskolci Egyetem adjunktusa tart előadást villamos-energetika, nagy- és középfeszültségű hálózatok, hangfrekvenciás és rádiófrekvenciás központi vezérlések témakörben.
SapiTranslatio 3.0 fordítóverseny
A SapiTranslatio 3.0 verseny angol nyelvpárosítású szakasza 2018. november 22-én 10 órától a C06-os teremben zajlik, míg a német 12 órától a C531-es teremben.
Fordító és tolmács szakos hallgatóink a Shades of Meaning fordítóversenyen
2018. október 26-27 között a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Fordító és tolmács szakának három hallgatója részt vett a Temesvári Nyugati Tudományegyetem (Universitatea de Vest din Timișoara) által 4. alkalommal megszervezett Shades of Meaning fordítóversenyen.
Dr. Eliza Claudia Filimon előadása
Dr. Eliza Claudia Filimon a temesvári Nyugati Egyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa, 2018. november 22-én 8:30-tól a C526-os teremben audiovizuális témában tart előadást.
Álláshirdetés (titkár)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: titkár (Dékáni Hivatal).
XVIII. Marosvásárhelyi Kari TDK - felhívás
2019. április 12–13.
FELHÍVÁS
Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi novemberi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi novemberi ülésszakán a Graphisoft cég részéről Kovács Viktor és L. Kiss József tart előadást "ARCHICAD, Under the Hood" címmel.
Gyászjelentés - Dr. Filep Emőd
Fájó szívvel tudatjuk, hogy kedves kollégánk dr. Filep Emőd tiszteletbeli professzor, 2018. november 14-én elhunyt.
Agrármérnöki szakos diákjaink az INDAGRA szakkiállításon
A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban tanuló Agrármérnöki szakos hallgatók tanáraik kíséretében 2018. november 2-án meglátogatták a bukaresti Romexpo kiállító központban megrendezett INDAGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállítást.
Online is lapozható a 2019-es felvételi tájékoztató füzet
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben kiadja felvételi tájékoztató füzetét, mellyel a pályaválasztás előtt állókat szeretné segíteni. A külsőleg is megújult kiadványban, az egyetemi felvételire készülő diákok megtalálhatják a számukra leginkább tetsző szakot!
II. forduló - Hallgatói képviselők választása - Szenátusi és Kari Tanácsi tagok
A választási szabályzatnak megfelelően, mivel az első fordulóban a választások kvórum hiányában nem érvényesek, egy hét múlva, 2018. november 19-én, 8-16 óra között, újabb fordulót szervezünk a Szenátus teremben.
V. SapiLine Tracer
Az V. SapiLineTracer robotversenyt december 11-én szervezi a Sapientia EMTE Villamosmérnöki tanszéke a Hallgatói Önkormányzattal közreműködve.
Robochallenge
A Marosvásárhelyi Kar HeptaCube csapata első helyezést nyert a XI. Robochallenge nemzetközi robotversenyen
Rendkívüli nyitvatartás a könyvtárban
November első napjaiban a kari könyvtár a következő, rövidített órarend szerint tart nyitva:
II. SapiSentia verseny középiskolásoknak
A Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke második alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában a SapiSentia elnevezésű interdiszciplináris vetélkedőt középiskolás diákoknak 2018. november 27-én.
Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi októberi ülésszaka
A Kiss Elemér Szakkollégium 2018. évi októberi ülésszakán Ambrus Oszkár, az Accenture cég munkatársa tart előadást "Crack the Interview. A practical guide on how to charm your job interviewer" címmel a 230-as előadóteremben, kedden, október 30-án 13:00 órai kezdettel.
BrainMarathon for Health
Egészségügyi témájú nemzetközi diákvetélkedőnek adott otthont a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja. A BrainMarathon for Health témája az elszigetelt települések egészségügyi ellátásának javítása, tágabb értelemben az egészségi állapot javítása, a jövő egészségügyének fejlesztése innovatív ötletekkel.
A ZES Zollner Electronic cég és termékbemutatója a Sapientia EMTE-n
2018. november 6-án, 13:00 órától a a szatmárnémeti ZES Zollner cég tart bemutatót a 114-es teremben.
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából
2018. október 23-án rövid megemlékezést tartottunk az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulójának tiszteletére az egyetem aulájában.
INNOVER 2 - II. Innovációs csapatverseny
Ha műszaki fejlesztési ötleteid vannak és ezek piaci értékesítéséről álmodozol, készíts egy hiteles üzleti tervet és mutasd be!
Jelentkezési határidő: 2018. november 2., 14 óra.
Ha a városi fák beszélni tudnának
Szaller Vilmos minősített favizsgáló Ha a városi fák beszélni tudnának címmel tart előadást szombaton, 2018. október 27-én, 17-19 óra között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának dendrológia laboratóriumában (132-es terem).
Az előadás nyitott minden érdeklődő számára.
Hallgatói képviselők választása - Szenátusi és Kari Tanácsi tagok
A Szenátus elrendeli a részleges hallgatói választások megszervezését három Kari Tanácsi képviselői és két Szenátusi hely betöltésére (Szenátusi határozat: 2165/2018. szeptember 14.).
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro