Nemzetközi újságírói versenyfelhívás

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
Nemzetközi újságírói versenyfelhívás
Nemzetközi újságírói versenyfelhívás
Nemzetközi újságírói versenyfelhívás
2013. március 20.

Az Európai Bizottság romániai képviselete versenyt szervez  a kommunikáció szakos diákok számára.

A versenyre egy európai témájú médiatermék összeállításával lehet benevezni.
A versenyen való részvétel körülményeiről az EB romániai képviselete tájékoztatót tart a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon 2013. március 21-én, csütörtökön, 13 órától a 129-es előadóteremben.

A legjobb projektek különböző díjakat nyerhetnek, majd a versenyt követően a munkákat felajánlják a központi és helyi hírcsatornáknak szemléltető anyagként. Az első és második helyezett győzteseit 2013 szeptemberében pedig elviszik Brüsszelbe, hogy meglátogassák az európai intézményeket.

KUKA SYSTEMS - bemutató
2013. március 20-án, 12 órától a KUKA SYSTEMS munkatársai bemutatót tartanak a cégről a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar 131-es előadótermében.

Buli a harangért
2013. március 19-én, kedden, 21 órától minden kedves szórakozni vágyót szeretettel várunk a marosvásárhelyi a Jazz&Blues Club-ba.

Nyelvvizsga pontosítások
Fontos tudnivalók, pontosítások az angol és német nyelvvizsgákkal kapcsolatosan.

IV. Nyílt Nap 2.0
2013. március 16-án Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Szovátáról várjuk azokat a középiskolás diákokat és oktatókat, akik a reál és humán szakok iránt érdeklődnek.

Indul az érettségi felkészítő Román nyelv és irodalomból is
2013. március 16-tól indul a Román nyelv és irodalomból való érettségi felkészítő program.

Álláshirdetés - vegyésztechnikus III.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: vegyésztechnikus.

Tájékoztatás a Velux ösztöndíjprogramról
2013. március 14-én, csütörtökön, 09:00 órától a Szenátus teremben a Velux ösztöndíjprogramot szervező két dániai felsőoktatási intézmény képviselői tájékoztatják a hallgatókat.

Új dékánhelyettesek
A 2013. március 6-i Kari Tanács ülésén jóváhagyták a dékán által nevesített dékányhelyetteseket.

Elmarad a március 9-re tervezett Nyílt Nap
Objektív okok miatt elmarad a 2013. március 9-re tervezett Nyílt Nap!

Az Egyetem Házhoz Jön idén is!
2013. március 11-14. és 18-21. között ismét megszervezzük a már hagyományossá vált felvételi tájékoztató körutat.

Ingyenes érettségi felkészítők
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar campusában 2013. márciusától kezdődően ingyenes érettségi felkészítőket tartanak Román nyelv és irodalomból, valamint Matematikából.

Vezetőváltás
2013. március elsejétől vette át hivatalát Dr. Kelemen András adjunktus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar élén.

Gördülő csapágyak felépítése, típusai és kenése
Bartha Károly és Bölöni Ottó-Csongor, a S.C. LECO Impex S.R.L.képviselői tartanak előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán.

A rádió mint intézmény
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kara hetedik alkalommal szervezi meg a Rádiós Konferenciát, Rádió - mint intézmény címmel, 2013. február 27-én.

Pályázati felhívás dániai részképzésre és ösztöndíjra: 2013 őszi és 2014 tavaszi félévekre
A Velux Alapítvány dániai részképzésre és ösztöndíjra hirdet pályázatot a Sapientia EMTE diákjai körében. Leadási határidő 2013. március 17.

Álláshirdetés - labortechnikusi állás (villamosmérnöki)
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara munkatársat keres labortechnikusi állásra.

Dékánválasztás 2013 - eredmények
A Szenátus mai ülésén jóváhagyta a rektor által nevesített dékánok kinevezését.

Peter Burba, a bukaresti Amerikai Nagykövetség konzulja tart angol nyelvű előadást
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar vendégeként 2013.02.18-án 12 órai kezdettel a 129-es teremben.

II. Erdélyi Kertész és Tájépítészeti Konferencia - II. Körlevél
Közeledik március 1., amikor a II. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia jelentkezési határideje lezárul.

Pszichológiai tanácsadás a 2012/2013-as tanév II. félévében
A 2012/2013-as tanév második félévében is biztosítunk pszichológiai tanácsadást egyetemünkön.

Nyelvi sokszínűség Európában
A Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kara (Marosvásárhely) 2013. május 10–11-én második alkalommal nemzetközi konferenciát szervez NYELVI SOKSZÍNŰSÉG EURÓPÁBAN címmel.

Erasmus az ELTE-vel
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara aláírta első nemzetközi diák- és oktatói mobilitási szerződését.

Nyelvvizsga végzős hallgatóknak
2012. december 21-én az egyetem Szenátusa elfogadta a Sapientia EMTE által szervezett államvizsga előfeltételét képező nyelvvizsga megszerzésének szabályzatát és követelményeit.

Licensz vizsga tematika 2013 - Kommunikáció és közkapcsolatok szak
A Kommunikáció és közkapcsolatok szak licensz vizsga tematikája a 2012/2013-as tanévre az alábbiakban olvasható.

Álláshirdetés - vegyésztechnikus II.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állások betöltésére:

Pótvizsgabeosztás 2012/2013 I. félév
A 2012/2013-as tanév I. félévének pótvizsgaidőpontjai itt találhatóak.

ECL - megérkeztek a szükséges könyvek
Értesítjük a kedves hallgatókat, hogy az ECL nyelvvizsgához szükséges angol és német könyvek megérkeztek a könyvtárba.

Új Média Konferencia VI.
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékén immár hatodik alkalommal szervezik meg az Új Média Konferenciát 2013. április 12–13. között.

Kampányarcokat keresünk!
Idén 2013. március 11-15. és 18-22. között Erdély mintegy 100 középiskolájába látogatunk el, ehhez keresünk tehetséges, ambíciós hallgatókat.

A Szenátus elfogadta a nyelvvizsgára vonatkozó szabályzatot
2012. december 21-én az egyetem Szenátusa elfogadta a Sapientia EMTE által szervezett államvizsga előfeltételét képező nyelvvizsga megszerzésének szabályzatát és követelményeit. A szabályzat itt olvasható.

Megjelent Dr. Gagyi József Turizmus és közkapcsolatok című könyve
Egy kis ízelítő a pár napja megjelent Turizmus és közkapcsolatok (PR) című könyből:

Egy jeltelen sírtól – a Világemlékezetig
Oláh Anna kutató Egy jeltelen sírtól – a Világemlékezetig címmel tart előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és hUmántudományok Karán 2013. január 25-én, 14 órakor.

MSHÖK Műhelytábor - jelentkezés
A Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat műhelytábort szervez február 15-17. között, Maroshévizen, ahová azon hallgatók jelentkezését várjuk, akik az egyetemi éveik alatt aktívan be szeretnének kapcsolódni a HÖK tevékenységébe, ezáltal tapasztalatra tenni szert többek között rendezvényszervezés terén.

A Sapientia is felolvas Marosvásárhelyért!
Idén is megszervezik az Olvass fel Marosvásárhelyért elnevezésű 24 órás felolvasó maratont, amelynek megszervezésében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is partner.

Dékánválasztás 2013 - leadott pályázatok
A Sapientia EMTE Választási szabályzatának megfelelően 2013. január 17-ig két jelölt adta le jelentkezési pályázatát.

Rádió, mint sajtóintézmény - Konferencia felhívás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kara hetedik alkalommal szervezi meg a Rádiós Konferenciát, Rádió - mint sajtóintézmény címmel, 2013. február 27-én.

Óraadói állások 2012/2013-as tanév II. félévére
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2012/2013-as egyetemi év II.félévére:

Könyvtári nyitvatartás vizsgaidőszakban
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar könyvtárának nyitvatartási programja a 2012/2013-as tanév I. félévi vizsgaidőszakában:

Álláshirdetés - vegyésztechnikus
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állások betöltésére:

Álláshirdetés - kertészmérnöki labortechnikus
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állások betöltésére:

Dékánválasztás 2013
A dékáni pályázatok benyújtásának határideje: 2013. január 17.

Tenderfüzet - távközlési és számítástechnikai eszközök
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara nyílt versenytárgyalást hírdet távközlési laboreszközök valamint számítástechnikai eszközök beszerzésére.

Könyvtári nyitvatartás az ünnepek alatt
Kedves Hallgatók! Íme a könyvtár nyitva tartása a téli vakációban:

Áldott Ünnepeket!
Áldott Karácsonyi Ünnepet és egy boldogabb Új Évet kíván a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara!

2012/2013-as tanév I. félévi vizsgabeosztása
Kedves Hallgatók! A 2012/2013-as tanév I. félévi vizsgabeosztása itt található. Folyamatos frissítés alatt!

II. Erdélyi Kertész és Tájépítészeti Konferencia - I. Körlevél
2013. április 12-13. között másodjára is megszervezi az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciát a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kar Kertészmérnöki Tanszéke .

Pályázati felhívás egyéni tudományos tevékenység támogatására
A Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem...

Mikulás-Kupa 2012
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humánytudományok Kar Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi a Mikulás-Kupát.

Megjelent a Miújság.zip decemberi száma
A hólepte újságban olvashattok az alvás fontosságáról, kreatív karácsonyi ajándékok készítéséről, a vásárhelyi és csíkszeredai...

Karácsonyi Jótékonysági Est 2012
Karácsonyi Jótékonysági Estet szervez a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara.

Bolyai-breviárium - könyvbemutató
Bolyai-breviárium címmel Oláh-Gál Róbert könyvbemutatója a Sapientián.

Közelebb a társadalom valóságához: a riport a médiában
Beszélgetés a M.Ú.R.E. tagjai és a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói között.

Filmmaraton 2.0 - Karácsonyi kiadás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Hallgatói Önkormányzata ismét filmmaratonra hívja az érdeklődöket!

Felhívás: trendence Graduate Barometer 2013
Pályaválasztásra és egyetemi képzésre vonatkozó kérdőív, értékes nyereményekkel!

2012. december 10.
Fontos! Rektori rendelet december 10-i nappal kapcsolatosan!

Neptun rendszer-tanulmányi szerződések
Fontos! Tanulmányi szerződések leadását elmulasztók figyelmébe!

Adj egy mackónyi szeretetet
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar jótékonysági gyűjtést szervez 2012. december 3-19. között.

Öltöztessük Karácsonyba a Sapientiát
Idén is feldiszítjük Egyetemünket! Gyere te is segíteni!

Egyetemi Angyalkázás
Mint minden évben, idén is, néhány napra bárki őrangyallá változhat az egyetemi közösség valamelyik tagja számára.

Álláshirdetés: tanszéki titkár
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke versenyvizsgát hirdet titkári állás betöltésére.

Sapientia kórus alakul
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon kórus alakul, amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődöt!

Jövő tanévtől indul az ERASMUS!
Megérkezett az Egyetem ERASMUS Chartája az Európai Bizottságtól.

November 30-a hivatalos munkaszüneti nap
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is november 30-a munkaszüneti nap.

Konzultációk a Sapientián 3.0
Szakértői beszélgetések napjaink kulcskérdéseiről

Rektorválasztás 2012 – eredmények
Újabb mandátumot nyert Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.

Sapientiás szociológusok a Sapientián
A Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományok Kar harmadéves Szociológia szakos hallgatói tanulmányi kirándulás keretében intézményünkbe látogattak 2012. november 16-án.

Belső versenyvizsga - laboráns állásra
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara munkatársat keres labortechnikusi állásra.

Tandíjas hallgatók figyelmébe!
Azokat a hallgatókat, akik 2012 december 7.-ig nem fizetik ki a 2012/2013-as tanév első félévére a tandíjat, KIZÁRJUK az egyetemről.

MMDSZ Nyílt Nap a Sapientián
Több mint 110 középiskolás diák látogat holnap a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar épületébe.

EME Konferencia - program
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya 2012. november 17-én a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretén belül megtartja éves szakmai konferenciáját, amelynek az idén a Sapientia EMTE, Műszaki és Humántudományok Kar főépülete ad otthont Marosvásárhelyen.

Álláshirdetés: PR felelős
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatala pályázatot hirdet PR felelősi munkakör betöltésére.

Rektorválasztás 2012 – Tájékoztató a választás menetéről és eljárásáról
2012. november 16-án rektort választ az akadémiai közösség.

Magyar Tudomány Ünnepe
A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB) a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó központi rendezvényét a romániai magyar közoktatásnak és a pedagógusképzésnek kívánja szentelni.

Gólyabál 2012
Sapientiás Gólyabál: Világvége 2012 november 22-én 17 óra 1 perctől.

Fordítós Összerázó
2012. november 15-én másodjára kerül sor a Fordító és tolmács szak összerázójára.

A jós web. Mitologizáló tendenciák a kortárs médiadiszkurzusban
Müllner András tart előadást a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karán.

Őszi Összerázó Kirándulás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar alkalmazottai, oktatók és adminisztrációs kollegák, Őszi Összerázó Kiránduláson vettek részt, 2012. november 10-11. között Borzonton.

Változások a tanulmányi és vizsgaszabályzatban
Módosult a képzési idő meghosszabbítására vonatkozó paragrafus tartalma.

Megjelent a Miújság.zip novemberi száma
Igaz, hogy még nem jött a Mikulás, sem az Angyalka, de számos meglepetés vár rátok.

KOMMTAKT 3.0
A Kommunikáció és közkapcsolatok szak diákjai és oktatói 2012. november 8-án délután 5 órától a 240-es teremben tartják az éves összerázó rendezvényüket.

Rektorválasztás 2012
2012. november 2. volt a határideje a rektori pályázatok elkészítésének és leadásának.

Online újságírásé a jövő?
Balázsi-Pál Előd és Sipos Zoltán, a transindex.ro újságírói tartanak előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán.

Megemlékezés dr. Murvai Olga egyetemi tanárról
1942-2011

Eredményhirdetés: Komyathy-ösztöndíj kommunikáció szakos hallgatóknak
Brian Komyathy úr támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ösztöndíjat hirdetett a 2012/2013-as tanévre.

Sapientia belépő a Megtorlásra
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a november 6-i, 19:30-tól kezdődő Megtorlás c. kistermi előadásra, amelyet a színház Sapientia-belépőként hírdetett meg.

Megalakult az új Szenátus
2012. október 26-án tartotta alakuló ülését az újonnan megválasztott szenátusi testület.

Pszichológiai tanácsadás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar hallgatói számára pszichológiai tanácsadást biztosítunk.

November 1-2. munkaszüneti napok
2012. november 1-2. munkaszüneti napoknak vannak nyilvánítva.

Online lapok szerkesztősége
Soós Róbert (manna.ro) és Szász Attila (uh.ro) tart előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán.

Filmmaraton
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Hallgatói Önkormányzata az idei tanév első Filmmaratonját szervezi 2012. október 26-án!

Tanszéki és kari választások - Beszámoló
Beszámoló a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar tanszéki és kari választásokról.

Pályázati felhívás kommunikáció szakos diákok figyelmébe: Komyathy-ösztöndíj
Brian Komyathy úr támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ösztöndíjat hirdet a 2012/2013-as tanévre.

Kari választások - II. forduló - jelöltek
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán a szenátori tisztségre a következő főállású oktatók adták le pályázatukat október 12-ig (II. forduló):

EME Konferencia
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya 2012. november 17-én a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretén belül megtartja éves szakmai konferenciáját, amelynek az idén a Sapientia EMTE, Műszaki és Humántudományok Kar főépülete ad otthont Marosvásárhelyen.

Kari választások - első forduló
2012. október 8-9. között lejárt a kari választás I. fordulója.

Pályázati felhívás dániai részképzésre és ösztöndíjra
A Velux Alapítvány pályázatot hirdet dániai részképzésre és ösztöndíjra.

Megjelent a Miújság.zip októberi száma
Exkluzív interjú Orbán Viktor miniszterelnök úrral a MIÚJSÁG.zip októberi számában!

A gömböc története - Dr. Domokos Gábor akadémikus előadása a Sapientián
Dr. Domokos Gábor akadémikus “A gömböc története” címmel tart előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar campusában 2012. október 9-én, 16 órai kezdettel, a 231-es teremben.

Óraadói állások 2012/2013-as tanévben - Német nyelv
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2012/2013-as egyetemi évI.félévére:

Tenderfüzet - számítástechnikai berendezés
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és HUmántudományok Kara nyílt versenytárgyalást hírdet különféle számítástechnikai...

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign