Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Marosvásárhelyi Kar – ms.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Tiszteletbeli professzor címet kapott dr. Bíró Domokos oktatónk az Egyetem napi ünnepségen

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, és az intézményi akkreditációt követően a Szenátus elhatározta, hogy az első tanévnyitó évfordulóját az Egyetem Napjává nyilvánítja. Az idei évben a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara adott otthont az ünnepi rendezvénynek.

„Bár kinyílt a világ, sokfelé lehet menni, nem véletlen jött létre az egyetem, hiszen a Sapientia célja a jövő vezetőinek nevelése. Küldetésének tekinti, hogy akiket felkészít az életre, azok itthon maradjanak” – fogalmazott nyitóbeszédében Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Tonk Márton, az egyetem Szenátusának elnöke az első tanévnyitón elhangzottakat idézte, majd megjegyezte: kevesebb mint 400 hallgató kezdte meg az első tanévét, mára ez a szám többszörösére nőtt. „Ma az Erdélyben magyar nyelvű felsőoktatásban részt vevő fiatalok egynegyede tanul a Sapientián. Ha az elmúlt 18 esztendőben nem lett volna meg a szükséges hit, akkor ma nem lenne önálló magyar felsőoktatás a Székelyföldön, nem lenne magyar nyelvű műszaki és mérnöki képzés, nem lenne magyar nyelvű jogászképzés – és a sor még hosszan folytatható” – tette hozzá.

A testület tiszteletbeli professzor címet adományozott Bíró Domokos egyetemi docensnek kiemelkedő tudományos életműve és példaértékű, elkötelezett oktatói tevékenysége elismeréseként.

Gratulálunk és további sikereket, jó egészséget kívánunk!