Barabás Orsolya

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár  Könyvtár közös keresője 
✕
Barabás Orsolya

Barabás Orsolya vagyok, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem másodéves hallgatója Fordító és tolmács szakon. Ebben a beszámolóban a miskolci tanulmányi utamról szeretnék beszélni.

Az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatásával angol nyelvű vegyes tanulmányi mobilitáson (BIP) vettem részt a Miskolci Egyetemen társaimmal együtt. A program egy hetes volt és ottlétünk alatt rengeteg tapasztalatra tehettünk szert. Első alkalommal vettem részt ilyen programon, de mindenképp azon leszek, hogy lehetőségem legyen újra BIP-en részt venni, akár a Miskolci Egyetemen, akár egy másik egyetemen.

Először is megismerkedtünk a várossal, felfedeztük a főteret, sétálgattunk, hétfő délután pedig megismerkedhettünk a program főszervezőjével: dr. Lajos Veronika egyetemi docenssel, illetve a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem diákjaival, akik szintén részt vettek a programon. Már első nap rengeteget szórakoztunk, ismerkedtünk és barátságokat kötöttünk. A hét minden napja egy ajándék volt számunkra, mellesleg rengeteg új dolgot tanultunk, elsajátíthattuk a digitális történetmesélés módszerét, és a legjobb rész pedig az volt, hogy az általunk elkészített kisfilmek az Anthropolis Egyesület felületein elérhetők lesznek. Mindenki hozott magával egy kis történetet a fenntarthatóságról és úgy döntöttünk, hogy csoportosulunk. Így meséltük el a kisfilmekben az iskolai bántalmazásról, az önkénteskedésről, a szociális szorongásról szóló történeteinket. A filmvetítés, fáradtságos munkánk eredménye pedig mindenkit meghatottak és könnybe lábadt szemmel mentünk ebédelni az egyetem kantinjába, ahol minden egyes nap valami finomsággal vártak bennünket.

A mindennapi foglalkozás mellett a délutánjaink nagyrészt szabadok voltak, így elmehettünk színházba, múzeumba, városnézésre, vagy egyszerűen csak beültünk egy kávéházba. A város gyönyörű és csendes, az egyetemi kampusz pedig szinte filmbeillő. Remek kikapcsolódás és tanulási lehetőség is volt egyben.

Számomra életre szóló élmény volt, örvendek, hogy eljutottam a Miskolci Egyetemre, külön hasznos volt számomra, hogy a komfortzónámon kívül is kipróbálhattam magam.

A mobilitás minden képzeletemet felülmúlta. Sikerült elsajátítanom egy hasznos kis szakmát, sikerült elmesélnem az én történetemet is, sikerült eljutnom egy olyan városba, ahol még nem voltam, sikerült új barátokat szereznem és szorosabb kapcsolatokat kialakítanom a régiekkel, és végül, de nem utolsó sorban, sikerült felejthetetlen emlékeket szereznem.

Ezúton köszönöm oktatóinknak, hogy velünk tartottak.

Hírek
2026-10-16
2026-10-16
2026-10-15
2026-10-15
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign