A nevem Kiss Heléna, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán vagyok elsőéves, fordító és tolmács szakos tanuló. Már az egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt kíváncsian fordultam az Erasmus által szervezett különböző programjai felé, így a rövid, egy hetes miskolci mobilitási program egy nagyszerű lehetőségnek tűnt.
Megérkeztünk a Miskolci Egyetem kampuszára, és rögtön ámulattal néztem körül az Egyetemvárosban. Egy teljesen más világban éreztem magam, mivel az egész környezet egy igazi falucskának tűnt, ahol diákok tanulnak egy rendkívül civilizált és kellemes atmoszférában. Külsőleg abszolút lenyűgöztek a parkok, épületek és a bentlakás is. Mi a Uni-Hotelben voltunk elszállásolva, ahol nagyon modern szobáink voltak, kikapcsoló volt ott lakni az ott töltött idő alatt.
A szervező általi kedves fogadtatás nagyon jól esett. Öt napot tölthettünk az egyetemen, ahol minden megadatott nekünk ahhoz, hogy maximalizálhassuk a digitális történetmesélési képességeinket, és új dolgokat tanuljunk meg. Az ott tartott bemutatók is olyan új szempontokat vetettek fel, amelyek felnyitották a szemem új, különböző ismeretek gyarapítása iránt.
A BIP program alatt a feladatom az volt, hogy egy személyes történetemnek a leírását kidolgozzam és azt képek segítségével, egy videóba összerakva szemléltessem. Ezt a feladatot csoportosan végeztük és a csapatban mindenkinek megvolt a saját szerepköre az alkotás folyamatában. Én a személyes történetemet mutattam be, ehhez hozzájárult az a személy a csapatból, aki segített az angol szöveg megírásában, tökéletesítésében, más valaki a videó szerkesztésével működött közre. Egy másik csapattag pedig külső szemmel tekintett a projektünkre és ezáltal segített abban, hogy a videó minél megfelelőbb és precízebb legyen a nézőközönség számára. A mobilitás utolsó előtti napján a rövid videóink elkészültek és kivetítésre kerültek. Érdekes volt látni, hogy mindegyik csapat törekedett az egyediségre és arra, hogy mindenki egyénileg belefektette az energiáját a munkákba. Mellesleg, a videók megnézése után csupa pozitív élménnyel maradtunk, és beleláttunk a digitális történetmeséléshez szükséges szerkesztési módszerekbe, az angol nyelv odaillő stílusának használatába.
Úgy gondolom, fordítói szakos hallgatóként, hogy a szerkesztési készségeinknek a fejlesztése, illetve az angol nyelv használata igencsak jól fog. Új embereket is megismerhettünk Szlovákiából, ezáltal bővültek az ismereteink egy más kultúráról és érdekes volt más akcentusokat hallani.
A mobilitás alatt volt időnk felfedezni Miskolcot, vagy akár a környező látványosságokat is. Voltunk a miskolctapolcai barlangfürdőben, ahová bármikor szívesen visszamennék. Miskolc városa nem hozott számomra sok meglepetést, olyan volt amilyennek elképzeltem. Ha a belváros nem is okozott meglepetést, a város szélén az Egyetemváros annál jobban elcsodálkoztatott.
A Miskolci Egyetemen az Erasmus+ mobilitási program keretén belül a nyelvi, szerkesztési készségeimet is kamatoztatni tudtam. Mindenképpen hasznosak lesznek ezek a jövőre nézve számomra. Mindenképpen továbbra is megpróbálom az ehhez hasonló pályázatokat, programokat megragadni, mert úgy gondolom, hogy egyetemi éveim alatt fontos, hogy kihasználjam azokat a lehetőségeket, amelyek segítenek a személyiségem és ismereteim fejlesztésében. Köszönöm az Erasmus-program lehetőségét, továbbá ajánlom ezt a programot azoknak a hallgatóknak, akik nem félnek a környezetváltástól és a komfortzónán kívül kerülésről.

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro