Magabiztosan elmondhatom, hogy Erasmus+ BIP mobilitásom, hatalmas mértékben hozzájárult személyes fejlődésemhez, és remélhetőleg én is másokéhoz. Nagyon élveztem már az első percektől a társaságát az új személyeknek az életemben, előre tudtam, hogy minden rendben lesz és hamar összekovácsolódunk, muszáj is volt hamar az 5 napos mobilitás miatt, sok idő nem volt ismerkedni. Szerencsére semmi problémánk nem volt egymás között, hamar megkaptuk a közös hangot. Ebből kiindulva, a foglalkozások is sokkal simábban mentek, mivel már megismertük egymást valamennyire, és nem az volt, hogy ott a foglalkozások alatt kellett megnyílnunk, mondhatni már volt egy közös alap. A foglalkozásra nézve, a felkészítő tanárok nagyon kedvesek, megértőek, és azt, amit csinálnak profi szinten csinálják. Fontos problémákról hallhattunk jól előkészített és mély, interaktív előadásokat, hiszen kíváncsiak voltak a mi véleményünkre a témával kapcsolatban ezért a kérdéseknél mi is elmondtunk véleményeinket. A hét első fele inkább a megismerésről szólt (hétfő, kedd), utána pedig nekifogtunk elkészíteni a digitális történetünket, ami ugye a mobilitás célja is volt egyben. Több lépésből álló feladat volt, igazából az volt a lényege, hogy megértsük az alapokat, legyen egy kép előttünk, hogy hogyan kellene kinézzen a történetünk. Amikor ez megvolt, akkor már csak a videóvágó programmal kellett összebarátkoznunk keveset, ezekre mind tökéletesen mindenki fel lett készítve, tehát semmiben nem volt hiány.
Nagyon tetszett nekem a felkészítő-résztvevő közötti kapcsolat. Miután létrehoztuk a videókat, levetítettük és megnéztük, mindenkinek egész jól sikerült. A körülmények leírhatatlanok voltak, minden igényünk ki volt elégítve, semmi nem hiányzott, emelem a kalapom a szervezők előtt. A foglalkozás keretein belül, szerintem mindnyájan egy olyan témával foglalkozhattunk, amiben senki nem volt jártas, én a mobilitás előtt nem is voltam tisztában a „digital storytelling” fogalmával. A foglalkozásokon sokat nevettünk, barátságos volt a hangulat. Foglalkozások után várost néztünk, különböző éttermeket látogattunk meg, kivettünk a részünket a Miskolci életvitelből. Sok új barátra leltem, akikkel valószínűleg soha nem is beszéltem volna az egyetemen mert mindig külön utakon járunk, viszont ez a mobilitás egy hidat épített közénk és az összesen átjártunk, ennek nagyon hálás vagyok. Remélem, hogy következő tanítási évben is lesz lehetőségem részt venni egy ilyen mobilitáson, szerintem mindenki, aki teheti, kötelezően elkéne menjen egy ilyen foglalkozásra, nagyon sokat tanul magáról az ember és másokról is.


Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro