Koncz Melánia

2024. május 27-31 között lehetőségem volt Miskolcra utazni az Erasmus+ mobilitási program keretén belül, ahol rengeteg tapasztalatot szerezhettem, és felejthetetlen élményekben volt részem.

Május 26-án indultunk útnak egy kisbusszal. Az utazás viszonylag lassan telt, de jó volt közben együtt lenni és beszélgetni. Nem is tudtuk, pontosan mire várjunk ettől a programtól, úgyhogy érdekes volt végighallgatni kinek milyen elképzelései voltak. Amikor végre odaértünk az első éjszakai szállásunkhoz, nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy lejárt az utazás, és elkezdődtek a miskolci napjaink.

26-án este szabad programunk volt, kisebb csoportokban fedeztük fel a várost, együtt hangolódtunk rá az előttünk álló hétre. 27-én, hétfőn délután a Miskolci Egyetemen fogadtak minket. Meglepett az egyetem látványa, olyan volt, mint egy külön negyede a városnak. Elfoglaltuk a szobáinkat, utána pedig ismerkedős program következett a Szlovákiából érkezett hallgatókkal.

A mobilitás igazán érdekes és kreatív része kedden kezdődött, amikor az Anthropolis Egyesület tagjaival találkoztunk. Bevezetésként betekintést nyerhettünk a migráció és a fenntarthatóság, illetve a zaklatás és a gyűlöletbeszéd világába. Ezek után megismertük Nagy Balázst és házastársát, Viktóriát, akik végigkísérték munkánkat a három nap alatt. Az ők segítségükkel nyertünk belátást a digitális történetmesélésbe, és útmutatásukkal készítettük el a saját projektjeinket.

Először mindenki megosztotta az egyéni történetét. Megrázó és ugyanakkor megható élmény volt látni, hogy mindenkinek vannak olyan történetei, amiket talán még senkivel sem osztott meg azelőtt. Miután megtörtént a kisebb csoportokba való szerveződés, kezdődhetett a munka. Fogalmazási, előadási, szerkesztési és vágási képességeket is elsajátíthattunk a projekt készítése során.

Csütörtökön megtekintettük a videókat, ami szerintem a legjobb élmény volt a mobilitás ideje alatt. Láttuk a saját és a többiek fejlődését is, láttuk a tanárok szemében a büszkeséget, ami egy rendkívül jó érzés volt. Aznap délután városnézésben is részünk volt. Habár szemerkélt az eső, nyugtató érzés volt közösen sétálni. Az estéinket nagyjából együtt töltöttük, beszélgettünk, az egyetem klubszobájában zenét hallgattunk és játszottunk. Ez így volt az utolsó ott töltött esténken is.

Pénteken megkaptuk az okleveleinket, és elindultunk haza. A hazafele út talán még hosszabbnak tűnt, mint arrafele, mert mindenki fáradt volt, de abban biztosak lehetünk, hogy senki nem bánta meg ezt az élményt. A mobilitási program egy olyan lehetőség volt számomra, ahol nem csak a saját szakmai fejlődésemre koncentrálhattam, hanem olyan emberi kapcsolatokat kezdeményezhettem és mélyíthettem el, amelyek talán örökös nyomot hagytak bennem. Lehetőségem volt hallgató társaimmal több időt tölteni, de a tanárnőkkel is sokat beszélgettünk, szóval szerintem mindenféle szempontból nyereség volt ez az utazás.