Május 26. és 31, között BIP tanulmányi programon vettem részt a Miskolci Egyetemen az Erasmus keretein belül. Az utazást kisbusszal oldottuk meg 13 társammal, zöld módon.
Megérkezésünk első napján a Rákóczi-vendégházban voltunk elszállásolva, Miskolc központjában, ahol kipihenhettük az utazás fáradalmait és felfedezhettük a várost. Következő nap elfoglaltuk szállásunk az egyetemen és kezdetét vette az „Act on Sustainibility” nevű képzésünk. A teljes képzés angol nyelven folyt, amit hasznosnak találtam nyelvi készségeim fejlesztése szempontjából. Szlovákiai egyetemről is érkeztek diákok, velük ismerkedtünk a képzés első napján és a szervezővel, Lajos Veronikával. Egy érdekes módja volt még az ismerkedésnek az is, hogy „őrangyalokat” húztunk, akiknek az volt a feladata, hogy titokban szebbé tegyék a hetünk kedveskedésekkel. Több olyan dolgot megtudtam Szlovákiáról és az ottani kisebbségről, amiket meglepőnek találtam. Második nap betekintést nyerhettünk bemutatók keretein belül a fentarthatóság szociális, kulturális és gazdasági oldalába. Egy rövid ebédszünet után bemutatót hallhattunk a digitális történetmesélésről, hiszen a képzés célja az volt, hogy a hét végére mi is csináljunk egy videót a saját történetünkről. Mindenkinek vinnie kellett személyes tárgyakat és elmesélnie a saját történetét. Az alapján alkottunk csoportokat, hogy kinek melyik történet tetszett és elkezdődött a munka. Szöveget kellett írni, felolvasni azt, képeket gyűjteni és videót vágni. Az egész heti munka gyümölcse az volt, amikor megnézhettük együtt az elkészült videókat. Nagyon érdekesnek és elragadónak találtam ahogy néztünk mások életéből meghatározó pillanatokat. Az én történetem is elkészült egy háromfős csapatban „The paper stars” néven. A nap vége városnézéssel telt. A felkért idegenvezető több történelmi és gazdasági információt is megosztott Miskolccal kapcsolatban tehát kulturálisan is gazdagodtunk. Utolsó nap felfedte mindenki, hogy kinek volt az őrangyala, valamint átnyújtottuk egymásnak a diplomákat is egy-két szóval jellemezve egy személyt. A szállást kifogásolhatatlannak találtam, szórakozásra is volt lehetőség egy klub szobában, ugyanakkor az egyetem egy hatalmas parkkal is rendelkezik.
Figyelembe véve, hogy ez volt az első Erasmus programon való részvételem és révén, hogy a képzésről nem tudtunk sokat előre nem tudtam mire számíthatok. Azt mondhatom összeségében, hogy az utazás fölülmúlta az elvárásaim és reményeim. Szakmai és kulturális valamint új barátokkal gazdagodtunk. Lehetőségünk volt jobban megismerni a felsőbb éves társaink és a szlovákiai egyetem diákjait is. Nem csak egyszerűen egy olyan képzésnek gondolom ezt, ahol megtanultunk a digitális történetek elkészítését, hanem tanulhattunk az elfogadásról és hétköznapi problémákról is, amivel mindenki megküzd nap mint nap. Reményeim szerint a jövőben is lesz majd lehetőségem részt venni Erasmus programokon.


Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro