2024 május 27. és 31. között angol nyelvű vegyes tanulmányi mobilitáson (BIP) vettem részt a Miskolci Egyetemen. Egyetemünkről 13 hallgató és két oktató utazott ki, de a programhoz társultak a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem diákjai is.
A program keretén belül elsajátítottuk a digitális történetmesélés módszerét. Ez mindannyiunk számára új volt. Először csak meghallgattunk erről egy előadást, majd beszélgettünk. Ezután elkezdtük gyártani a kisfilmjeinket, melyek képekből és saját narrációnkból épültek fel. Tanultunk a videószerkesztésről, és a narrációk tömör, de figyelemfelkeltő, frappáns megírásáról. Különösen tetszett nekem az, hogy nem volt kötelező mindenkinek megosztani egy személyes történetet, csatlakozhattunk másokhoz, csapatban dolgoztunk. Ez kedvező volt nekem, mert általában nem szeretek megosztani másokkal személyes történeteket. Voltak, akik drámai, kissé szomorú történeteket osztottak meg, de voltak vicces történetek is. A legfontosabb a tanulság levonása volt. A program címéből ítélve (Act on Sustainability), azt hittem, hogy a környezeti fenntarthatóságról fogunk tanulni, valamiért nem gondoltam arra, hogy a társadalmi fenntarthatóság lesz a téma. Tanultunk a gyűlöletbeszédről, a káros előítéletekről, a migrációról. Érdekes volt új nézőpontokat megismerni, megvitatni fontos témákat, véleményt formálni.
Az utat zöldutazással oldottuk meg, kisbuszt béreltünk, Miskolcra is az vitt bennünket és haza is a kisbusszal utaztunk, ami külön plusz élmény volt. A szervezők nagyon jó ellátást biztosítottak. Az egyetemi kollégium modern és kényelmes volt, az ételek is finomak voltak, mindenki kedves volt velünk, még buszjegyeket is kaptunk, amivel az egyetemi városból Miskolc központjába mehettünk. A Miskolci Egyetem kampusza nagy területen helyezkedik el, így volt mit felfedezni. Volt szabadidőnk is, így ellátogattunk hárman Miskolctapolcára a barlangfürdőbe, ahol most jártam először. Ez nagyon tetszett nekem, remélem még máskor is eljutok ide. Az utolsó napon volt egy vezetett városnézés, ennek keretén belül Miskolc történelméről tanulhattunk. Természetesen arra is jó alkalom volt a mobilitás, hogy egymást jobban megismerjük, valamint, hogy új emberekkel találkozzunk.
Mindenkinek azt tanácsolom, hogy használja ki az Erasmus által nyújtott lehetőségeket, mert sok élménnyel és tudással gazdagodhatunk, ha kimozdulunk a megszokott környezetünkből. Remélem még lesz lehetőségem rövid, de akár hosszú, féléves mobilitáson is részt venni.


Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro