Gál Éva-Erzsébet

A 2020-as év nyári gyakorlatát Budapesten tölthettem az Erasmus+ program keretén belül. A kiutazás zökkenőmentesen zajlott, az idei Covid-19 világjárvány ellenére, szerencsére sikeresen megérkeztem, és nem volt gond a határnál.

Június 29-én hajnali 3 órakor érkeztem meg Budapestre, elfoglaltam a szálláshelyem, majd reggel sikerült felvenni a kapcsolatot az Amnesty International Magyarország munkatársaival. E-mailes megbeszéléseink során elmondták, hogy mi lesz majd a feladatom, heti háromszor fog kelleni bemenjek a székhelyre, 6 órás munkaprogramban.

Másnap munkába is álltam, szerencsére az Amnesty egy könnyű sétányi távolságra volt a szállásomtól, ami idő alatt megcsodálhattam Budapest csodálatos építészeti remekműveit. Pesten a Báthory utca 6 szám alatt meg is találtam az emberjogi szervezet főhadiszállását, Dr. Demeter Áron igazgató fogadott, majd kedvesen körbevezetett, megmutatta az irodákat és személyesen bemutatott a munkatársaknak is.

Mindezek után helyet biztosítottak számomra és el is kezdtem a munkámat. Az első fordításom egy Iránban élő nő esetéről szólt, akit amiatt zártak be, mert ki mert állni a női jogok mellett. Nagyon megérintett ez az eset, elgondolkodtatott és rájöttem mennyire szerencsés lehetek, hogy jelenleg is épp karrierem építése érdekében tanulhatok és gyakorlatozhatok úgy, hogy nem zárnak el. Eddig is tiszteltem és felnéztem az Amnesty International által végzett munkára, jó volt így együtt dolgozni velük, ha csak fordítanom kellett is, irodában laptop mögül, de részese lehettem csodálatos munkájuknak.

Hétfő délelőttönként voltak a megbeszélések, ilyenkor osztották ki a heti munkákat. Ezeket határidőre, péntekig kellett megcsinálni, lefordítani. Számomra ez nem jelentett különösebb nehézséget, szeretek határidőre dolgozni, tudom hogyan osztom be az időmet és így tudtam a munkáimmal elkészülni időben.

Örömmel keltem fel a munkanapok reggelén, szívesen mentem „munkába”. A kollégák kedvesek voltak, barátságosak, a munka érdekes volt, habár sokszor szívszorító. Fordítottam a fehéroroszországi választások miatti tüntetésekről, valamint a Koronavírus megfékezése érdekében tett megszorítások miatti tüntetésekről, melyekre Lengyelországban került sor.

Volt egy érdekes cikk, amely a családon belüli erőszak előfordulásának megnövekedéséről szólt. A világjárvány miatt meghozott határozatok, melyek otthoni karantént írtak elő, arra kényszerítették az embereket, hogy több időt töltsenek otthon, családi környezetben. A karantén miatt megnőttek a családon belüli erőszakkal kapcsolatos jelentések is. Viszont az igazán elgondolkodtató része ennek az volt, hogy bár a jelentett esetek száma nőtt, a becslések szerint így is sokkal magasabb azon esetek száma, amikor a bántalmazott fél nem mer nyitni a hatóságok felé, mivel fél a bántalmazójától vagy attól hogy nem hisznek neki.

Amikor a Szerbiában történő civil szervezetek elleni vizsgálatokkal kapcsolatban fordítottam, kissé betekinthettem abba is, hogy milyen árnyoldalai vannak az újságírásnak, illetve annak ha valaki az emberi jogokért harcol. A Fülöp-szigeteken történt politikai aktivistákkal szembeni elkövetett erőszakos cselekedetek megdöbbentettek, főleg egy ilyen világjárvány idején. Nehéz volt az esetről fordítani és írni tudván, hogy hideg vérrel gyilkoltak meg egy olyan embert aki az emberi jogokért küzdött. Ám abból amit a nyáron ezzel a témával kapcsolatosan megtudtam rájöttem, hogy végtére is minden nehézség mellett megéri az emberi jogokért küzdeni, hiszen reménykedem abban, hogy egy napon majd a harmadik világbeli országokban élő fiatal lányok is tanulhatnak egyetemen és szabadon gyakorolhatják emberi jogaikat.

Kreatív szabadságot kaptam a fordítások terén, ami kicsit megijesztett az elején, mivel úgy éreztem ezzel óriási felelősséget helyeztek a kezembe, de egyúttal rájöttem, hogy ez sarkallt arra, hogy minél többet hozzak ki magamból és a fordításokból. 

A 2020-as év kellemetlenségei ellenére, a sok otthontanulás és bezárkózás után, az Erasmus+ program alatt sikerült gyakorlati tudásra is szert tennem. Betekinthettem egy szervezet mindennapjaiba, az irodai munka kulisszái mögé. Az ott eltöltött két hónap alatt, az Amnesty munkatársai kollégájukként tekintettek rám, ami sokban megkönnyítette a munkámat, illetve megnehezítette a búcsúzást és a hazautazást. 

Magával ragadott a nagyváros, a nyüzsgés, a munka, a nyár folyamán jöttem rá, hogy ez az a munka amit mindig is csinálni szeretnék, főleg az Amnesty International Magyaroszág szervezeténél, mivel mindig felkészült voltam a világban történő eseményekről.

2020.10.06.