A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán tanulok, közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon. Az Erasmus+ program keretében lehetőségem volt részt venni egy rövid vegyes tanulmányi mobilitáson, ami egy Blended Instensive Programme (BIP) része volt. A program címe,, Global health in a sustainable society,, (Egészségvédelem egy fenntartható társadalomban) volt.
A mobilitás fizikai része 2026. április 20-24 között zajlott Szlovákiában, Komárno vároásban, a Selye János Egyetem szervezésében. A program célja az volt, hogy bővítsük a tudásunkat a globális egészségvédelem és a fenntarthatóság témájában. A szállást a Sirály Kollégiumban biztosították számunkra.
A program során többféle előadáson és gyakorlati tevékenységen vettünk részt. Az egyik első programunk egy túra volt a Tátra hegységben. A túra alatt egy tanárnő bemutatta a helyi növényeket és gyógynövényeket, valamint elmagyarázta, hogy ezek milyen hatással lehetnek az egészségre. Megismertük a mártialaput, a kankalint és a haranglábat.
A mártialapuról azt tanultuk, hogy főleg köhögés ellen használják, és gyakran alkalmazzák légúti betegségeknél. A kankalin köptető és nyugtató hatású, míg a haranglábnak gyulladáscsökkentő hatása is lehet, viszont bizonyos részei mérgezőek, ezért nagyon óvatosan kell vele bánni.
A túra után visszamentünk a szállásra, ahol különböző előadásokat hallgattunk meg. Több előadás is a gyógynövények felhasználásáról szólt, például arról, hogy milyen növények segíthetnek légúti problémák vagy keringési gondok esetén.
Egy másik előadás a barlangterápiáról szólt, ami számomra különösen érdekes volt. Erről a témáról már líceumban is tanultam, ezért nem volt teljesen új, viszont most sokkal részletesebben és szakmaibb szemszögből hallhattam róla. Az előadó elmagyarázta, hogy a barlangterápia (speleoterápia) egy természetes kezelési módszer, amely a barlangok különleges mikroklímáját használja fel. A barlang levegője általában tiszta és pormentes, emellett állandó hőmérséklet és magas páratartalom jellemzi.
Az előadás során megtudtuk, hogy a barlangterápia főként légzőszervi problémák esetén lehet hasznos, mint például asztma vagy allergia esetén, mivel a barlangi környezet segíthet a tünetek enyhítésében. Számomra azért volt különösen hasznos ez a téma, mert most nem csak alapinformációkat hallottam róla, hanem azt is jobban megértettem, hogy pontosan miért lehet kedvező hatású az ilyen jellegű terápia, és milyen egészségügyi előnyei vannak.
A következő napon ellátogattunk a Bélai-barlanghoz és Csorba-tóhoz. A barlanglátogatás során sok érdekes képződményt láthattunk, például cseppköveket és különböző mészkőformákat. A barlang levegője valóban nagyon tiszta volt, és jó érzés volt megtapasztalni azt, amiről előtte az előadáson beszéltek. Úgy érzem, hogy ez a programrész nem csak kirándulás volt, hanem tanulási lehetőség is.
A program során meglátogattuk a TANAP Múzeumot is, ahol a Tátra természeti értekeiről és élővilágáról tanulhattunk. Emellett további előadásokon és csoportos foglalkozásokon vettünk részt, ahol olyan témákat beszéltünk meg, mint a globális felmelegedés, az ökológiai lábnyom, és hogy mit tehetünk a fenntarthatóbb életmódért.
Szakmai szempontból nagyon hasznos volt számomra ez a mobilitás, mert sok olyan témát érintettünk, ami kapcsolódik a tanulmányaimhoz. A gyógynövényekkel kapcsolatos előadások érdekesek voltak, mert nem csak elméleti információkat kaptunk, hanem gyakorlati példákat is hallottunk arra, hogyan használják ezeket a növényeket a mindennapi életben.
A barlangterápia témája szintén sok új és részletes információt adott át, és segített jobban megérteni, hogy a környezet és a levegő minősége milyen fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében.
Személyes szempontból is sokat adott nekem ez a program. Jó élmény volt egy másik országban tanulni, új embereket megismerni, és más egyetemek hallgatóival együtt dolgozni. Úgy érzem, hogy ez segített abban is, hogy nyitottabb legyek, és fejlődjön a kommunikációm.
Kulturális élményként számomra érdekes volt megismerni azt a helyet ahol a Tátrateát készítik. Ez egy gyógynövényes, tea alapú ital, amit gyakran mézzel és fűszerekkel készítenek. A helyiek főként hideg időbe fogyasztják, és úgy tartják, hogy segíthet a megfázás esetén is.
Összességében nagyon pozitív élmény volt számomra ez az Erasmus+ mobilitás. Sok új tudást szereztem, hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem, és úgy érzem, hogy mind szakmailag, mind személyesen fejlődtem a program során. Örülök, hogy részt vehettem benne, és szívesen ajánlanám más hallgatók figyelmébe is.

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro