Kiss Jácinta Barbara

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár  Könyvtár közös keresője 
✕
Kiss Jácinta Barbara

Lehetőségem volt részt venni az Erasmus+ Blended Intensive Programme (BIP) keretében megvalósuló „Egészségvédelem egy fenntartható társadalomban” című programon, mint közegészségügyi szakos hallgató. A rövid egy hetes programnak a Selye János Egyetem adott otthont, Komárom városban Szlovákiában. A program célja az volt, hogy bemutassa a fenntarthatóság és az egészségmegőrzés közötti összefüggéseket, valamint lehetőséget biztosítson nemzetközi szakmai tapasztalatszerzésre. A program különlegessége abban rejlett, hogy az elméleti tudást gyakorlati élményekkel ötvözte, így a tanultakat valós környezetben is megtapasztalhattuk.

Hosszú utunk után a Selye János Egyetem Kollégiumában szálltunk meg. Április 20-án hétfőn az első napon megismerkedtünk egymással, valamint betekintést kaptunk a hét felépítésébe. A gyógynövényekkel kapcsolatos workshop során gyakorlati példákon keresztül tanulmányoztuk a természetes gyógymódokat, ami különösen érdekes volt számomra.

Másnap a program egyik legemlékezetesebb része következett: kirándulás a Magas-Tátrába. Egésznap a Magas-Tátrában túráztunk, ahol közvetlenül megtapasztalhattuk a természet pozitív hatását a fizikai és mentális egészségre. Egy éjszakát is ott töltöttünk, ami különleges élményt jelentett számomra. A hosszú túra után vacsoráztunk egy helyi bisztróban, ahol helyi, tipikus szlovák ételeket fogyaszthattunk. Az ott töltött idő alatt a friss hegyi levegő, a mozgás és a természet közelsége mind hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megértsem a környezet és az egészség kapcsolatát.

Április 22-én, szerdán folytatódott útúnk a Tátra területén, ellátogattunk a Belianska Jaskyna nevezetű cseppkőbarlangba, ahol megismerkedtünk a speleoterápia jelentőségével. Ez számomra új és különösen érdekes terület volt, hiszen bemutatta, hogyan járulhat hozzá a természetes környezet bizonyos betegségek kezeléséhez, mint például olyan légútibetegségek kezeléséhez, mint az asztma vagy allergiák és más légúti problémák.

Ezután ellátogattunk a Csorba-tóhoz is, amely nemcsak természeti szépsége miatt volt lenyűgöző, hanem azért is, mert jól szemléltette a rekreációs tevékenységek szerepét az egészségmegőrzésben. A nap végén még meglátogattunk egy múzeumot is, ahol megtekinthettük a Magas-Tátra élővilágát, különleges növényekkel és állatokkal ismerkedhettünk meg, amelyek őshonosok a Tátra területén. A kiállítás emellett bemutatta a Tátra turizmusának történetét és az ott élő emberek életmódját is, ami segített jobban megérteni a régió kulturális és környezeti jelentőségét.

A program további részét Komáromba töltöttük a Selye János Egyetemen. A program utolsó két napja során több, közegészségügyi szempontból kiemelten fontos témával foglalkoztunk, amelyek jól kiegészítették a korábbi napok során szerzett tapasztalatokat. Az előadások és workshopok közös jellemzője volt, hogy az egészséget komplex módon, biológiai, életmódbeli és környezeti tényezők összefüggésében vizsgálták

Kiemelkedően érdekes volt számomra a mikrobiom szerepéről szóló előadás, amely részletesen bemutatta, hogy az emberi szervezetben élő mikroorganizmusok milyen jelentős hatással vannak az immunrendszer működésére és a betegségek kialakulására. Külön hangsúlyt kapott az életmód és a táplálkozás szerepe a mikrobiom egyensúlyának fenntartásában, ami közegészségügyi szempontból is alapvető jelentőségű, hiszen a prevenció egyik kulcsterülete. A program során részt vettünk egy interaktív workshopon is, amely az egészséges életritmus, az időbeosztás, valamint a terhelés és regeneráció egyensúlyának fontosságát emelte ki. A foglalkozás rávilágított arra, hogy a megfelelő alvás, a stresszkezelés és a tudatos napi rutin kialakítása elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. Ez különösen fontos számomra, mivel a mindennapi életben gyakran háttérbe szorulnak ezek a tényezők.

Szintén jelentős témát képviselt az élelmiszer-fogyasztás ökológiai hatásairól szóló előadás, amely rámutatott arra, hogy táplálkozási szokásaink nemcsak az egyéni egészségünkre, hanem a környezet állapotára is komoly hatással vannak. Megismertük a fenntartható táplálkozás alapelveit, valamint azt, hogy tudatos döntésekkel hogyan csökkenthető az ökológiai lábnyom. Ez a megközelítés jól illeszkedik a közegészségügy holisztikus szemléletéhez.

Összességében az Erasmus+ BIP program rendkívül értékes tapasztalatot jelentett számomra. A szakmai tudás bővítése mellett életre szóló élményekkel is gazdagodtam, különösen a Magas-Tátrában tett kirándulás és a közös programok során. A program megerősített abban, hogy a fenntarthatóság és az egészség szorosan összefügg, és jövőbeli közegészségügyi munkám során kiemelt figyelmet szeretnék fordítani erre a területre.

Hírek
2026-10-16
2026-10-16
2026-10-15
2026-10-15
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign