Orbán Júlia

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár  Könyvtár közös keresője 
✕
Orbán Júlia
  1. április 20–24. között lehetőségem volt részt venni egy Erasmus+ rövid vegyes tanulmányi mobilitáson Szlovákiában, amelynek címe „Egészségvédelem egy fenntartható társadalomban” (Global Health in a Sustainable Society) volt. A programot a komáromi Selye János Egyetem szervezte, és nagyon örülök, hogy közegészségügyi hallgatóként részt vehettem ezen a mobilitáson.

A program elsődleges célja az volt, hogy átfogóbb képet kapjunk az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés kérdésköréről egy fenntartható társadalom kontextusában. A mobilitás során a szakmai előadások mellett lehetőségünk nyílt nemzetközi környezetben tanulni, kapcsolatokat építeni és új tapasztalatokat szerezni. A programon rajtunk és a komáromi hallgatókon kívül más intézményekből, többek között Bajáról érkező diákok is részt vettek, ami különösen értékessé tette az együtt töltött időt, hiszen lehetőségünk volt más hallgatókkal is megismerkedni, és közösen részt venni a programokon.

A mobilitás szakmai része elsősorban Komáromban, a Selye János Egyetemen zajlott, ahol különböző egyetemi előadásokon és interaktív foglalkozásokon vettünk részt. Az előadások témái az egészségmegőrzéshez és egészségfejlesztéshez kapcsolódtak, és azt mutatták be, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egy fenntartható társadalomhoz. Több szó esett arról, hogy az egészséget nemcsak az egyéni életmód befolyásolja, hanem a környezet, a társadalmi helyzet, az oktatás és az életkörülmények is. Számomra ez különösen érdekes volt, mert ezek a témák szorosan kapcsolódnak ahhoz, amit a saját szakom keretében is tanulok. Hasznos volt, hogy az előadások nem csupán elméleti jellegűek voltak, hanem több esetben gyakorlati példákon keresztül mutatták be az egészségmegőrzés lehetőségeit és kihívásait. Jó volt látni, hogyan kapcsolódik össze a fenntarthatóság, a prevenció és a közegészségügyi szemlélet a gyakorlatban.

A szakmai program során különösen érdekesek voltak azok az előadások, amelyek a gyógynövények egészségre gyakorolt hatásáról szóltak. Ezek során megismerhettük néhány gyógynövény jótékony hatását és felhasználási lehetőségeit, főként a légzőszervi panaszok enyhítésében és az általános egészségmegőrzésben. Emellett szó esett a barlangterápiáról is, mint természetes egészségmegőrző módszerről. Ez számomra egy új és érdekes téma volt, mert jól bemutatta, hogy a természetes környezeti tényezők, például a tiszta, pormentes levegő és a megfelelő mikroklíma, milyen pozitív hatással lehetnek az egészségre, főként a légzőszervi problémák esetében.

A program során csoportos foglalkozásokon is részt vettünk, ahol olyan aktuális témákról beszélgettünk, mint az ökológiai lábnyom, a globális felmelegedés és ezek egészségre gyakorolt hatásai. Ezek a beszélgetések segítettek jobban átlátni, hogy a környezet állapota és az emberi egészség mennyire szorosan összefüggenek egymással. Különösen hasznos volt számomra, hogy ezekről nemcsak elméleti szinten beszéltünk, hanem arról is, hogy egyéni és közösségi szinten milyen lépéseket tehetünk egy egészségesebb és fenntarthatóbb jövő érdekében.

A mobilitás nemcsak szakmai, hanem kulturális és személyes szempontból is értékes tapasztalatot jelentett. Az előadások mellett kulturális és közösségi programokon is részt vettünk. Az első napon lehetőségünk volt megnézni Komárom városközpontját, ami jó alkalom volt arra, hogy jobban megismerjük a várost és a helyi környezetet. A hét egyik legemlékezetesebb része a Magas-Tátrába szervezett kétnapos kirándulás volt. Az első napon utazás után kezdődött is a túrázás, egy vízeséshez sétáltunk, majd ezután visszatértünk a szállásra, ahol egy éjszakát töltöttünk. Már ez a nap is nagyon szép volt, és külön élményt jelentett a hegyvidéki környezet.

Másnap folytatódott a kirándulás szintén a Magas-Tátra környékén. Először a Belianska Jaskyna barlangot (Bélai-barlang), majd ezt követően a TANAP Múzeumot látogattuk meg. A múzeumlátogatás során többet megtudhattunk a Tátra élővilágáról és természeti értékeiről. Ezután a Csorba-tó körül sétáltunk, ahol nagyon szép kilátás nyílt a hegyekre. Ez a kirándulás nemcsak élmény szempontjából volt különleges, hanem azért is, mert jól kapcsolódott a program témájához. A természetben töltött idő, a mozgás és a friss levegő mind olyan tényezők, amelyek pozitívan hatnak az egészségre, így ezt a saját tapasztalatunkon keresztül is megfigyelhettük.

A kétnapos kirándulás után visszatértünk Komáromba, ahol a mobilitás utolsó napjait ismét szakmai programokkal töltöttük. Így a hét folyamán jól váltakoztak az elméleti és gyakorlatiasabb részek, ami szerintem még érdekesebbé tette az egész programot.

Összességében úgy érzem, hogy teljes mértékben megérte, hogy részt vegyek ezen a mobilitáson. Sok új dolgot tanultam, szakmailag is hasznos tapasztalatokat szereztem, emellett pedig új embereket ismerhettem meg, és egy másik ország kultúrájába is betekintést nyerhettem. Ez a mobilitás számomra egy nagyon jó és emlékezetes tapasztalat volt, amelyből sokat tanultam, és amit örömmel fogok visszaidézni.

Hírek
2026-10-16
2026-10-16
2026-10-15
2026-10-15
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign