Kerestély Kitty-Mercédesz

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár  Könyvtár közös keresője 
✕
Kerestély Kitty-Mercédesz

A nevem Kerestély Kitty-Mercédesz, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar Közegészségügy szolgáltatások és politikák másodéves hallgatójaként lehetőségem volt részt venni egy Erasmus+ keretében megvalósuló rövid tanulmányi mobilitáson, amely 2026. április 20–24. között Szlovákiában, pontosítva Komárno városában és a Magas-Tátra környékén zajlott. A program célja az volt, hogy a tanulmányaimat tudjam bővíteni új területen, valamint új tapasztalatokat szerezhessek a globális fenntartható társadalom és az egészségvédelem témakörében.

A mobilitás során számos érdekes és hasznos programon vehettem részt. Április 20.-án nem volt részünkben programon, kellemes köszöntésben lehetett részünk, ahol egy szép fogadás után vacsorával zártuk a napot.

 Április 21-én kiránduláson voltunk a Magas-Tátrában, ahol körülbelül 15 kilométeres túrát tettünk meg. A túra során gyönyörű természeti környezetben haladtunk, és lehetőségünk volt megfigyelni a hegyvidéki élővilágot. Az út egyik legszebb része egy látványos vízesés volt, amely a hegyek között helyezkedett el. Itt egy fénykép is készült rólam, amely jól megörökíti ezt az élményt. A túra nemcsak kikapcsolódást jelentett, hanem szakmai szempontból is hasznos volt, mivel jobban megismerhettük a természet és az egészség kapcsolatát. A friss hegyi levegő, a mozgás és a természet közelsége mind hozzájárulnak a fizikai és mentális egészség megőrzéséhez, ami a tanulmányaim szempontjából is fontos tapasztalat.

Április 22-én újabb tartalmas programokon vettünk részt A Tátra környéken. Ellátogattunk egy barlangba, ahol közvetlenül megtapasztalhattuk a barlangok sajátos mikroklímáját. A tiszta, pormentes levegő és az állandó hőmérséklet különösen kedvező hatással van a légzőrendszerre, ezért a barlangterápia fontos szerepet játszhat bizonyos betegségek, például az asztma vagy allergia kezelésében. Ez a látogatás nemcsak természeti élményt nyújtott, hanem szakmai szempontból is rendkívül hasznos volt. Ezek az élmények segítettek abban, hogy jobban megértsem a környezet és az egészség közötti szoros kapcsolatot.

A program további részében, csütörtökön és pénteken különböző szakmai előadásokon vettünk részt, amelyek során többek között a gyógynövények egészségre gyakorolt hatásairól tanultunk. Megismertük, hogy egyes növények hogyan alkalmazhatók különböző betegségek megelőzésében vagy kezelésében, különösen a légzőszervi problémák esetén. Emellett szó esett a barlangterápiáról is, amely egy természetes gyógymód, és főként a tiszta, pormentes levegője miatt kedvező hatással van az emberi szervezetre. A csoportos foglalkozások során olyan témákat is érintettünk, mint a globális felmelegedés és az ökológiai lábnyom, amelyek napjainkban kiemelten fontosak.

A program nemcsak szakmailag volt hasznos, hanem személyes szempontból is sokat adott számomra. Lehetőségem volt új embereket megismerni, kapcsolatokat kialakítani, valamint egy másik ország kultúrájába is betekintést nyerni. Ezek az élmények fejlesztették kommunikációs készségeimet és nyitottabbá tettek más kultúrák iránt. Összességében a mobilitás egy nagyon pozitív tapasztalat volt számomra, amely hozzájárult mind a szakmai, mind a személyes fejlődésemhez. Örülök, hogy részt vehettem ebben a programban, és a jövőben is szívesen élnék hasonló lehetőségekkel.

Hírek
2026-10-16
2026-10-16
2026-10-15
2026-10-15
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign