Mihályi Andrea

Mechatronika szakos hallgatóként a 2024/25-ös tanév első félévét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen töltöttem, ahol egy fantasztikus félévben volt részem. Nemcsak tanulmányi szempontból, hanem önállóság, személyes kapcsolatok és élmények szempontjából is egyaránt.

Már a gimnáziumi évek alatt megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy majd, ha egyetemista leszek mindenképp ki szeretném próbálni az Erasmus által nyújtott lehetőségek egyikét. De azt ugyan nem tudtam, hogy mikor és hogyan lenne a legalkalmasabb, de abban így is úgy is biztos voltam, hogy mindenképp megpróbálom. 

Amikor már biztos volt, hogy mehetek Erasmus + mobilitásra kettős érzésem támadt, nagyon örültem, hogy valóra válhat az egyik álmom, de egy picit meg is ijesztett a rám váró ismeretlen, hogy vajon jó döntés volt-e ebbe belevágni. A kiutazás előtti időszakra ez az idézet jellemzi szerintem a legjobban: „nem tudom/nem tudom és ebbe/kapaszkodom / mint megváltó szalmaszálba.”(Wislawa Szymborska)

A tantárgyak egyeztetése nem volt egy egyszerű dolog, de szerencsére akadtak olyan személyek a környezetemben, akik nagy segítséget nyújtottak benne. Bár néha olyan érzésem támadt, hogy nem fog sikerülni mindenre megoldást találni. De úgy álltam hozzá, semmi sem lehetetlen, ha már kaptam egy ilyen lehetőséget, nem hagyhatom elveszni.

Sokan azt mondták, hogy a másik legnehezebb dolog a szálláskeresés lesz, de azt végül hamarabb sikerült találni, mint a tantárgyegyeztetést véglegesíteni. Itt is nagy segítséget nyújtottak az ismerősök. Szerintem nagyon fontos ilyen helyzetekben érdeklődni, mert sosem lehet tudni, ki tud ajánlani egy olyan megoldást, amire magadtól nem biztos, hogy rátaláltál volna.

Az első egyetemi év végére és nyár elejére sikerült a papírmunka, valamint a szállás oroszlán részét elintézni.  De ahogy közeledett a nyár vége, egyre jobban elhittem, hogy ez tényleg a valóság és a következő 5 hónapot egy más országban, egy elég nagy városban fogom tölteni, úgymond egyedül, távol a megszokott környezettől.

Budapestre költözéskor a családommal mentem, ők segítettek. Habár Budapestet már elég jól ismertem, mégis furcsa volt megszokni a gondolatot, hogy most ez lesz egy egyetemi félévig az otthonom. Nagyon jó albérletházban sikerült lakást találnunk az V. kerületben. Számomra nagyon jó volt az albérletház elhelyezkedése, mindenhová nagyon könnyen el lehetett jutni, akár gyalog is, mivel eléggé a város központjában volt, biztonságos környéken és az egyetem is maximum 10 percre volt busszal.

Mivel egy héttel hamarabb mentem, mint ahogyan az egyetem elkezdődött, volt lehetőségem felfedezni a várost, egy kicsit turistáskodni, ugyanakkor ezen a héten intéztem a maradék papírmunkát, ami még szükséges volt. Ez sem volt egy egyszerű dolog, nagyon nehézkesen lehetett egyről a kettőre jutni. De szerintem itt estem át a tűzkeresztségen, amikor sikerült meglépnem ezt is, sikerült mindent elintézni az egyetem kezdete előtt, úgy, hogy nem volt ott valaki, aki a kezem fogja, vagy helyettem megoldjon egy újabb felmerülő problémát.

Ezzel párhuzamban, ugyan akkor volt az orientációs hét is, ahol megismertük egymást a többi külföldi diákkal. Ezen a héten ismertem meg azokat is, akikkel a félév során szorosabb barátság alakult ki.

Az első hét nagyrészt azt foglalta magába, hogy próbáltam eligazodni a BME temérdek épülete és még annál is több terme közt, de már a második héten az egyetem területén sem okozott problémát a tájékozódás. Az órarendem is elég jó volt, ahhoz képest, hogy nagyjából 4-5 különböző szakról voltak összeválogatva az óráim, amik közül három angol nyelven folyt, a többi pedig magyarul. Így szinte minden órán más csoporttal voltam, lehetőségem volt még több új embert megismerni. Belekóstoltam milyen egy ilyen hatalmas egyetemen diáknak lenni.

Szerintem annak ellenére, hogy egy eléggé nagy egyetemről van szó, a tanárok nagyon segítőkészek voltak. Minden diákra próbáltak a lehető legjobban figyelni és segíteni, megoldást találni egy-egy felmerülő problémában a tanulással kapcsolatban. Tetszett, hogy új tanítási módszereket és tanítási stílusokat ismerhettem meg. Valamint, hogy olyan dolgokról tanulhattam a sokszínű tantárgyaknak köszönhetően, amikkel nem találkozhattam volna más körülmények között, mivel más szakokról is felvehettem tantárgyakat. Utólag is nagyon jó döntésnek tartom a BME-t. Máshol nem is tudtam volna elképzelni ezt a félévet.

Számomra furcsa volt, hogy inkább a szorgalmi időszakon és a zh-kon volt a hangsúly, mintsem a vizsgákon. Vizsgaidőszakra kevesebb vizsga maradt, mert a szorgalmi időszak alatt sok tantárgyból már minősítést kaptak a diákok. Bár nekem így is jóval több vizsgám volt a vizsgaidőszakban, mert a tantárgyak különböző szakokról voltak összeválogatva.

A félév kezdete előtt megegyeztem magammal, hogy megpróbálok aranyközéputat találni a tanulás és a szórakozás között, amit többnyire sikerült is tartanom. Bár a maximalista énem azt mondaná, hogy lehetett volna többet is tanulni, de így is úgy érzem nemcsak élményekkel, de maradandó tudással is gazdagodtam, ami bármikor jól jöhet még az életben.

Én nem az a tipikus erasmusos diák voltam, akinek hatalmas új baráti társasága lett, de megtaláltam azt a pár embert, aki jelentős része volt az életemnek abban a félévben, s akikkel továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Rácsodálkoztam arra, hogy egyes emberekkel bár még csak kis ideje ismeritek egymást, mégis olyan, mintha ezer éve ismernétek őket.

Nagyon tetszett az egyetem mellett Budapest is, valamiért nagyon vonzott. A félév alatt, ahogy azt az órarend is engedte minden percet próbáltam a legjobban kihasználni. Budapest számtalan programlehetőséget kínált, amit butaság lett volna kihagyni. Volt ahová az új barátokkal mentünk vagy a családdal, az itthoni barátaimmal, akik meglátogattak a félév során. De volt, hogy egyedül nekiindultam felfedezni a várost, színházba mentem. A félév végére már eléggé otthonosan mozogtam Budapesten. Már nem éreztem magam turistának és valószínűleg ezután sem fogom, amikor visszalátogatok oda.

A hazautazáskor a rengeteg csomagot és az üres lakást látva éreztem a legjobban, hogy ennek tényleg vége, itt most egy fejezet lezárul az életemben. Elszorult a szívem, hogy itt kell hagynom azt az életet, ami ez a röpke félév alatt kialakult.  De nagyon örültem, hogy megint láthatom a családom és hogy hazamehetek. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy mindvégig támogattak, biztattak és a nehéz helyzetekben a távolság ellenére is segítettek. Nélkülük nem lett volna erőm mind ehhez.

Bár nemcsak szép pillanatokat tartogatott, voltak hullámvölgyek is ez az 5 hónap során. Itt éreztem néha a legmagányosabban magam, amikor nem találtam azokat, akikre szükségem lett volna, hogy átsegítsenek egy-egy nehezebb időszakon. Ugyanakkor ez idő alatt kaptam betekintést, hogy milyen tényleg felnőttként viselkedni, milyen nagy felelősséggel jár az a szabadság, amit akkor kapsz. Itt éreztem a legönállóbban magam, bár egy percig sem ijesztett el.

 Nem bántam meg, hogy nem választottam más országot és más várost. Az azért nagy könnyebbséget jelentett, hogy nagyrészt az anyanyelvemen tudtam értekezni, tanulni, ügyeket intézni, ez azért adott egy biztonságérzetet. Nem éreztem magamat elég vakmerőnek, hogy egy távolabbi országban, egy, a miénktől eltérőbb kultúrában tegyem próbára magam. De ez így volt jó, így volt kerek egész.

Summa summarum, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget, aki teheti próbálja ki bátran. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű, de hisz az élet sem mindig habos torta. De, amit cserébe kapsz, az felbecsülhetetlen érték.