Incze Johanna

Eltelt a nyári időszak, itt az indián nyár és ezzel lejárt az Erasmus + pályázat nyújtotta program is. Idén, 2019-ben végeztem el a marosvásárhelyi Sapientia EMTE Kommunikáció és közkapcsolatok szak alapképzését. Már másodév végén gondolkodtam az Erasmus programon való részvételen, mivel bárki, aki részese volt csak pozitív véleménnyel volt róla. Úgy gondoltam, hogy ezt a lehetőséget nekem sem szabad elhalasztanom. Az élet adta lehetőséget észre kell venni és élni velük. Fejlődni akartam, szakmán belül dolgozni egy új környezetben, és bizonyítani saját magamnak. Miután minden pro-kontra érvet felsorakoztattam (természetesen több volt a mellette érv), elhatároztam magam. Úgy döntöttem, szerencsét próbálok.

Tudatosan előre terveztem, tisztában voltam vele, hogy hová szeretnék menni mesterizni és egy minél közelebbi, végzettségemnek megfelelő szervezetet választottam. Nem került sok időbe megtalálni azt a céget, amelynél eltöltöttem az elmúlt két hónapot, mint gyakornok. Ennek köszönhetően az alapképzés lejárta után és a továbbtanulási időszak (mesteri képzés) megkezdése között is hasznosan telt az az előre soknak, idővel pedig nagyon rövidnek tűnő 2 hónap. 

Július vége fele kezdetét vette a nagy kaland. Lezárult egy korszak, és egy teljesen új fejezet íródott életem, életünk lapjain. Miért mondom ezt? Hamarosan kiderül.

Párommal közösen becsomagoltunk, több útvonaltervezés után pedig elindultunk a híres Magyar Honba. Most el tudnám mesélni, hogy milyen izgalmas volt az utazás, a ki- és becsomagolás, milyen új élethelyzettel találtuk szembe magunkat és aztán milyen jól alakult minden. De ezt, majd úgy is mindenki másképp éli meg, szerintem csak az a fontos, hogy használd, bárhol is vagy, a székely paraszti, de ugyanakkor igen éles logikádat! 

A bevett hagyományokkal ellentétben inkább a gyakornoki munka élethelyzeteit, körülményeit, kihívásait, fejlődési irányait mutatom be, írom le. 

Kommunikációs hallgatóként mindig azt mondtam, hogy sem rádiónál, sem tévénél, sem újságnál nem szeretnék dolgozni. A szívem mindig inkább a PR, marketing irányába húzott. De mivel az egyik alapelvem, hogy élni kell a lehetőségekkel, és nem véletlenül történnek – úgy fogalmazok most hogy – változások az életünkbe, így végül egy megyei kereskedelmi tévénél voltam gyakornok.

A csapattal már volt egy előzetes rövid ismeretségem júniusba, amikor a mesteri felvételi időszaka zajlott. Elmondásuk alapján már nagyon vártak, mert pozitív volt az első találkozás.

Először voltam gyakornok egy számomra teljesen idegen környezetben, idegen emberek társaságában.

Első nap még izgultam, nem tudtam, hogy mi lesz a feladatom, mit vigyek, talán valamit ismételnem kellene? Cikáztak a gondolatok, aztán megnyugodtam, bíztam magamban, tudtam, hogy a maximálisát hozom ki. Belépve az irodába már várt a főnök, aki gyorsan meg is mutatta az asztalomat, a kollégákat névszerint és egyegy rövid történet kíséretében, az épület minden sarkát. 

A körbevezetés után meg is kaptam az első feladatom: tartalomszerkesztés, online feltöltések. Ezzel a feladattal telt nagyjából az első hét. Ezalatt ismerkedtem, barátkoztam az új ismeretekkel. Minden kolléga nagyon szívéjesen fogadott, mesélt, magyarázott, ha kérdeztem, mindig volt rám és néha kicsinyes, számukra egyértelmű kérdéseimre válaszuk (hol a legközelebbi buszmegálló, mi a belépő kód az irodába és ehhez hasonlók). 

Majd kezdetét vette az igazi bevetés. Ültünk be a céges autóba, mentünk ki terepre, készítettük el a híradóba vagy a magazinba az adást, interjúk készítése, vágó képek felvétele, vissza az autóba, be a szerkesztőségbe, fogalmazni és hozzáilleszteni a szöveget a felvett kép anyagához, hogy a hír lényege is egyszerűen mindenki számára érthető módon megmaradva kerüljön este adásba. Ahogy olvasod pont olyan pörgős ez a munka. Ezért is éreztem lemaradva magam, hogy lassan haladgatok a már rutinos kollégák között, de ők javítottak, biztattak, dicsértek. Egyszóval mellettem álltak és mindig megfelelően reagáltak. Nem volt példa rá, mint Romániában több helyen is, persze vannak kivételek, hogy nem foglalkoznak veled, nincs idejük rád, lenéznek, hogy te csak egy pályakezdő vagy és kávét főzni vagy jó és hasonlók. Teljesen más a kultúra, az életfelfogás, ami hamar elnyerte a tetszésemet. A két fő hírszerkesztő kolléga mellett tanultam. Ellestem a szakmai fogásokat,majd rövid időn belül mély vízbe dobtak: egyedül készítettem el életem első anyagát,ami még aznap adásba is került. Kicsit büszke voltam magamra, és úgy éreztem, hogy ez a szakma nekem van kitalálva. Ezzel a lelkesedéssel és kíváncsisággal kezdtem el minden napot, és az elmúlt másfél hónapba már számtalan önálló anyagom készült.

Természetesen mindenhol vannak kezdeti nehézségek, olyasmik, amelyekkel életedben nem foglalkoztál, de azért van az Erasmus adta gyakornoki lehetőség, hogy megtanuld, elsajátítsd.

Igaz, hogy vége a programnak, de a szervezet keretei között fogok hivatalosan, szakmán belül dolgozni októbertől ugyanis felajánlottak egy állást, amelyre rábólintottam.

Lehet nem ez volt a kezdeti elképzelésem, de az élet hoz furcsa fordulatokat, és ennek most igazán örvendek, hiszen friss végzősként szakmán belül szinte azonnal, sőt azonnal el tudtam helyezkedni. 

Így hát megválaszolva az elején feltett kérdést, a Magyar Honba, továbbtanulás mellett, rugalmas időbeosztást garantáló, állandó munkahellyel közösen és önállóan, folytatódik életem és életünk közös lapjai-napjai a párommal. 

2019.12.04.