Nagy Lehel

A nevem Nagy Lehel, amikor rátaláltam az Erasmus+ hallgatói mobilitási program szakmai gyakorlatára a Sapientia EMTE végzős hallgatója voltam Automatizálás és alkalmazott informatika szakon. Végzős hallgatóként akár négy hónapot is külföldön tölthettem volna program keretein belül azonban mivel szerettem volna mesteri képzést is végezni végül a két hónap mellett döntöttem, hogy még időben visszaérjek az első tanitasi hétre.

Az első feladatom a helyszín kiválasztása volt, ahol a mobilitásomat szeretem volna tölteni, de viszonylag rövid időn belül Budapest mellett döntöttem. A pályázattal járó papírmunka elvégzése viszonylag egyszerű feladatnak bizonyult, mivel rengeteg segítséget kaptam hozzá az egyetem titkárságán. Az első komolyabb gondot egy számomra alkalmas befogadó intézmény találása jelentette. A cégek akikkel felvettem a kapcsolatot nagyon későn válaszoltak a küldött levelekre és nagyon elutasítóak voltak, többnyire arra hivatkozva, hogy túl rövid periódust töltenék a cégjüknél és nem jövedelmező gyakornokot fogadniuk ilyen rövid időre. Végül az államvizsgavezető tanárom közbenjárásával sikerült felvennem a kapcsolatot egy ottani egyetemmel, név szerint az Óbudai egyetemmel ahol szinte rögtön rábólintottak a jelentkezesemre es fel ajánlották, hogy csatlakozhatok egy egyik már futó kutatási projektjükhöz. A projekt amelyhez úgy döntöttem résztveszek az orvosi robotikához tartozott, mint később kiderült az ottani laborban számos kutatás folyik az orvosi robotika terén es nagyon korszerű felszereléssel vannak ellátva tehát igy visszagondolva sem bántam meg a döntésemet.

A szállás találása szerencsére viszonylag könnyű feladat volt, mivel a barátnőmmel vettem részt a programban akinek vannak rokonai a fővárosban. Habár távol voltunk a belvárosól kicsit se bantuk. Egy nagyon hangulatos régimódi házban lakhattunk egy csendes környéken és a lakótársunk egy kedves idős hölgy volt aki imádott mesélni.

Első napom az egyetemen nagyon forgalmas volt. A személy, akivel mindvégig tartottam a kapcsolatot kiutazás elött, megkért, hogy készítsek egy néhány slideos bemutatkozót magamról mert az első nap egy ilyen bemutatkozást szeretne tartani, amit egy grillezes követne, és amin részt vesznek a laborban tevékenykedő személyek és az Erasmusosok is.

El is készítettem a bemutatómat és megérkeztem első nap az egyetemre ahol azonban nagy meglepetésemre csak néhány ember fogadott. Megtudtam, hogy hol lesz a helyem es pontosan hogy is néz ki az a projekt amin dolgozni fogok de mindenek felett megtudtam, hogy az egyetemet meglátogatja egy japán egyetem néhány képviselője és az a személy aki megkért, hogy készítsem el a bemutatkozom, lett megbízva, hogy körbevezesse őket az egyetemen. Így alakult, hogy első nap nem igazan ismertem meg senkit, azonban annyira nem búslakodtam mivel a robotika laboratórium felszerelésé nagyon korszerű volt és egyből elnyerte a tetszésemet, igy hát egymagam kis felfedezőútra indultam. Minden érdekes projekt mellé odalopóztam és kérdésekkel bombáztam az éppen rajta dolgozó személyt. 

Már első nap kipróbálhattam a labor egyik legkorszerűbb, legnagyobb és legdrágbb robotikai felszerelését, ami nem más volt mint egy „da Vinci” egészségügyi robot. Erről a robotról annyit kell tudni, hogy egy az egészségügyben használt nagyon korszerű felszerelés, lényegében két nagyobb rész alkotja van maga a robot rész, amely el van látva négy robotkarral, ez a rész felelős magáért a műtéti beavatkozásokért és a megfigyelésért valamint van a „felhasználói felület” amely lényegében azért felelős, hogy az orvos aki végzi a műtétet lassá a robot mozgását illetve hát magát a műtétet. Ennek a gépnek a segítségével az orvos és a paciens tartózkodhat akár a bolygo két különböző oldalan is a műtét alatt.

Egy másik kedvenc projektem egy kooperatív robotokból álló berendezés volt, melyeket ÚR10 es robot karok alkottak, szám szerint öt és melynek a tagjai képesek voltak ugyanabban a munkatérben működni egymással illetve akár emberekkel is. A feladat itt az volt, hogy amikor egy külső szemlélő, munkás belép a robotok munkaterébe azoknak a mozgása lelasuljon, hogy ne tudjanak kárt tenni az emberben. A projekt lényegében már működőképes volt amikor én megérkeztem de részt vettem a teszteléseben. Nagyon érdekes volt ahogy a karok lelassultak amikor a közelükbe lopództam.

Egy másik érdekes dolog az volt, hogy mivel rengeteg orvosi felszerelést fejlesztenek az egyetem robotika laborjában egyértelmű, hogy ezeket tesztelniük is kell, ahogyan az is, hogy nem tesztelhetik, igazi hús-vér embereken ezért úgynevezett „fantomokon” tesztelik amelyek lényegében szilikonból, műanyag csövekből illetve egyéb 3D nyomtatott anyagokból összeállított szervek vagy akar teljes testrészek modellei voltak. A szakmai gyakorlatom során segédkeztem néhány ilyen elkészítésében is, így ezen a téren is egy kis tapasztalatot szerezve.

A saját projektem egy ultrahangos orvosi eszközzel ellatot KUKA robotkar softwerének a fejlesztésé volt, lényegében egy olyan programot kellett írnom, amely képes az ultrahangos műszer által visszatérített képet megszűrni a zajoktól, es felismerni rajta az ereket, hogy a későbbiekben a robotkar képes legyen egy tű segítségével onnan mintát venni. 

De a nyár sem teljese a munkáról szolt, rengeteget kirándultunk felfedeztük a várost és a környéket és kipróbáltunk rengetek új dolgot is mint például a kenuzást a Dunán, ellátogattunk a közelben levő strandokra, felültünk a Pesten található óriás kerékre megnéztük a várost éjjel a Gellert hegyről és még számos élménnyel gazdagodtunk.

Úgy érzem, hogy egy nagyon jó tapasztalat volt es teljesen megérte reszt vennem rajta.

2019.12.04.