Szikszai Ibolya

Mi vesz rá valakit, hogy két hónapig elszakadjon mindentől, ami haza köti, és alkalmazkodjon egy más hely körülményeihez? Vannak teljesen logikus magyarázatok, mint az, hogy az illető szakmai tapasztalatot, esetleg pénzt akar szerezni, vagy csak nem szereti az állandóságot, végre kirándulni akar, az amúgy is trendi dolog. Van, aki azt hallotta, hogy életre szóló élmény az Erasmus, és nagyon megbánná, ha kihagyna egy ilyen lehetőséget. Sok mindent hall az ember, gondolkodik, és hírtelen meghozza a környezetét ledöbbentő döntést, megpályázza az Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitást. 

Ami engem illet, ugyanúgy elbűvöltek a fenti érvek, mint bárki mást, azonban a legfőbb indíttatásom az volt, hogy végre kipróbáljam magam egy kommunikációs ügynökségnél, ugyanakkor eltöltsek egy kellemes nyarat a párommal. Ő a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diákja, Zolinak hívják. A pályázatok megírásának és leadásának pillanatában mindketten feszültek voltunk, attól tartottunk, hogy egyik pályázat esetleg nem lesz sikeresen elbírálva. Mikor mindketten megtudtuk a jó hírt, ünneplés helyett újra aggódtunk, én amiatt, mert még keresnem kellett egy olyan céget, ami fogad két hónapig. Ez nem volt könnyű vállalkozás, az e-mailek, titkárnők postaládájában landolnak, akik általában tesznek arra, hogy a vezetőséggel megbeszéljék egy gyakornok fogadásának lehetőségét, még csak nem is válaszolnak a levelekre. Ennek ellenére nem adtam fel, minden nap a neten szörföltem, reménykedtem abban, hogy rábukkanok a számomra megfelelő cégre. Végül így is lett, egyik délután megtaláltam az ArvaliCom hibridkommunikációs ügynökség weboldalát. Azonnal megfogott a cég tevékenységi köre, és a jól megfogalmazott PR szövegek is felkeltették az érdeklődésemet. Tovább görgettem, és megláttam, hogy gyakornokokat is fogadnak. Bingó. Ezúttal pár óra elteltével választ is kaptam a levelemre.

Egy hét kellett ahhoz, hogy a megfelelő személyekkel felvegyem a kapcsolatot, és lebonyolítsuk a telefonos interjúkat. Ezek mind jól sikerültek, és a vezetőség végül úgy döntött, hogy fogad. Végre megvolt a cég, azonban még előttem állt az államvizsga. Sikerülnie kellett. 

Zolinak is akadt nehézsége a pályázat megnyerése után. Épp egy OTP-s bankszámlát szeretett volna nyitni, amikor felhívták a figyelmét arra, hogy a mobilitás alatt le fog járni a személyi igazolványa. Csak az utolsó pillanatban sikerült megkapnia az új személyit, de végül minden jól alakult. Ennek a kis akadálynak köszönhetően megvárhatta, amíg leállamvizsgázok, és együtt utazhattunk ki.

A Royal busszal indultunk útnak. Éjszaka érkeztünk meg. Mivel rengeteg csomagunk volt, és azt sem tudtuk, hova kellene mennünk, taxit hívtunk. Így jutottunk el a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonba, ami Zoli gyakornoki helye volt, ugyanakkor mindkettőnk szállása. 

A szeretetotthon kellemes helynek bizonyult. Olcsón megúsztam a szállásdíjat, ugyanakkor rendszeresen étkezhettem a második emeleten, ahol a dolgozók mindig kedvesen, mosolygósan vártak. Jóleső érzés volt, amikor felcímkézett ételadagokat láttam az asztalon, és az egyik címkén az én nevem állt. Éreztem, hogy valaki gondoskodik rólam. Sok mindent köszönhetek ennek a helynek. Itt kezdtem el zongorázni egy hihetetlenül értékes Bösendorfer zongorán. Nagy meglepetésemre, nem csak én tanultam. Sokszor arra léptem be a közösségi terembe, hogy egy 92 éves dédnagypapa épp egy 86 éves dédnagymamát tanít, ez mindig megmosolyogtatott. Élmény volt velük beszélni, és minden időssel azon a helyen, izgalmas élettörténeteik vannak.

Szintén kellemes emlékként maradt meg az, amikor a szeretetotthon igazgatója, Beszterczey András meghívott bennünket (a gyakornokokat és engem) a Trófea étterembe. Egy fix összeg ellenében mi szolgáltuk ki magunkat, annyit ettünk, amennyit csak akartunk. Kipróbáltunk olyan különlegességeket is, mint a szusi, garnélarák, békacomb stb. Azt hiszem, soha életemben nem éreztem annyira megtömve magam. Emellett hálás vagyok azért is, hogy a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon és az MRE Zsinati Ifjúsági Iroda együttműködésének köszönhetően ingyen szállást kaptunk Balatonszárszón, ahol három csodálatos napot töltöttünk. Megfogadtuk, hogy legközelebb mindenképp viszünk majd naptejet is, a második napon ugyanis végig a vízben pancsoltunk, és annyira leégtünk, hogy a harmadik napon már ki sem tudtunk mozdulni az árnyékból, csak pihentünk és olvastunk. 

A mobilitás alatt, hétköznapokon napi 6 órát dolgoztam az ArvaliComnál, ugyanakkor a cég írországi kirendeltségének, a Follow Me-nek a munkáját is segítettem. A mindennapok során az alábbi tevékenységeket végeztem: internetes háttérkutatás, közösségi média tartalmak készítése, online marketing tevékenységek támogatása, PR riportok készítése, eseményszervezés, céges prezentációk és Excel kimutatások készítése, írásos anyagok készítése. A munkatársak már az első naptól jófejek, barátságosak voltak. Tetszett az, hogy kaptam visszajelzéseket arra nézve, hogy elégedettek a munkámmal, ez feltöltött, és inspirált, hogy egyre többet és többet hozzak ki magamból. Tetszett az, hogy kihívások elé állítottak. Emlékszem, egyszer az volt a feladatom, hogy keressek cseh és szlovák influencereket. Először megijedtem, tartottam attól, hogy nem tudom majd megoldani, de összeszedtem magam, belevágtam, és végül eredményesen teljesítettem a feladatot. Az ilyen és ehhez hasonló esetek megerősítettek abban, hogy valóban ügyes vagyok. Rengeteget fejlődtem, és sok új dolgot tanultam a két hónap alatt. Ami még nagyon tetszett a cégben, az a rugalmasság. Péntekenként általában otthonról dolgoztunk, és ha valami még közbejött, más napokon is megtehettük ugyanezt. A reggeli kezdésem nem volt órához kötve, amikor felébredtem, bementem, és az érkezésemtől kezdődően ledolgoztam a 6 órát. Amikor elmentem Balatonszárszóra, szó nélkül elengedtek, és még buzdítottak is, hogy használjam ki kellőképpen a nyarat.

Amikor nem munkában és nem a szálláson voltunk, akkor felkerestük Budapest nevezetességeit a párommal. Ellátogattunk a Gellért hegyre, hajókáztunk, vízi bicikliztünk, sétáltunk a Margit szigeten, megnéztük a zenélő szökőkutat, körbenéztünk az Andrássy úton, felmentünk a Budai Várhoz, végigmentünk a Széchenyi hídon, ellátogattunk az Országházhoz, a Szent István Bazilikához és a Hősök teréhez, megnéztük a Cipők a Duna Parton emlékműt, kiültünk a Szabadság Hídra. Emellett strandoltunk, moziba jártunk, és lazításként szinte minden este sétáltunk egyet a Városligetben, a Vajdahunyad vára mellett. Olykor barátokkal, ismerősökkel is kiruccantunk, beszélgettünk. A kedvenc helyünk a Pántlika lett, közel is volt hozzánk, a szeretetotthonnal szemben helyezkedett el. Számomra a legnagyobb élmény azonban az augusztus 20-i ünnephez kötődik. Előtte való este elmentünk a Clark Ádám térre, a Hooligans koncertre. Elmondhatatlanul jó volt, minden percét élveztem, ez abban is megmutatkozott, hogy elment a hangom. Másnap együtt néztük végig a tűzijátékot a Budai Vár mellől. 

Augusztus végén nem várt fordulat történt, Zoli elveszítette az okmányait. Elmentünk a rendőrségre, majd a román nagykövetségre, ahol kapott egy papírt, amivel hazautazhatott. Két hétig egyedül voltam Budapesten, ezalatt felfedeztem a Massolit kávézót. Hangulatos kis hely, tele idegen nyelvű könyvekkel, és a kávé is nagyon finom ott. Az utolsó napjaim egyikén Renivel (a szeretetotthon programfelelősével) egy kis feltöltődés reményében elindultunk az Erzsébet kilátóhoz. Egy meredek erdei úton két kiló métert sétáltunk felfele, mire felértünk. Nagyon szép volt a kilátás, megérte felmennünk. Aznap a 9. Édes Napokra is elmentünk. Bár nagy volt a tömeg, nem bántuk, hogy oda is elmentünk, sok finomságot láttunk, kóstoltunk. 

Nem igazán szeretek búcsúzkodni, de az utolsó napjaimon nem kerülhettem el. Jól esett, hogy az irodában megleptek egy kis sütizéssel, és megköszönték a munkámat. Ugyanígy a szeretetotthonban is ölelésekkel, ajándékokkal búcsúztak tőlem. A legutolsó napom meglehetősen zűrös volt. Kitört a bőröndöm kereke, taxit kellett hívnom, illetve mint kiderült, a Royal menetrendje is módosult. Megpróbáltak értesíteni, azonban nem érkezett meg az üzenet. Fél 4-től fél 7-ig kuporogtam a szinte mozdíthatatlanul nehéz bőröndömmel a buszmegállóban, mire elindulhattam haza. Annyira fáradt voltam már, hogy végigaludtam az utat. Mikor megérkeztem Marosvásárhelyre, Zoli óriási öleléssel fogadott, ez kárpótolt minden kellemetlenséget.

Két oka lehet annak, ha most ezt a beszámolót olvasod: vagy ismersz, és érdekel milyen volt számomra ez a két hónap, vagy azon gondolkodsz, hogy te is pályázol majd. Minden bizonnyal arra vagy a legkíváncsibb, hogy szerintem megéri-e. Ha tanulmányi útra mennél, azt nagyon meg kell gondolni. A másodév első félévében az ELTE Bölcsészkarán tanultam. Nagy élmény volt, viszont egyik tanárom nem hagyott itthon vizsgázni, mivel nem volt szemináriumi jelenlétem. Harmadéven újra fel kellett vennem a tantárgyát, és emiatt fizetéses helyre kerültem. Gondold át, kik lesznek a tanáraid, vedd fel a kapcsolatot olyan személyekkel, akik ugyanarról a szakról mentek Erasmus+ tanulmányi mobilitásra, mint te, és csak aztán mérlegelj és dönts. Ami a szakmai gyakorlat mobilitást illeti, ne gondolkodj, menj! Azzal csak nyerhetsz.

Lehet, hogy klisének hangzik, de életem legszebb nyarát tudhatom magam mögött. Megérte kimennem, hisz amellett, hogy rengeteget tanultam az ArvaliCom és a Follow me munkatársaitól, végül felajánlották, hogy maradjak ott. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, nem maradok Budapesten, ekkor azonban felkínáltak egy megbízási szerződést, amit természetesen elfogadtam. Továbbra is nekik fogok dolgozni, Home Office-ban, itthon. 

2019.12.04.