Bíró Dávid, immáron harmadéves kertészmérnök szakos hallgató vagyok a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karán. A 2022-es év elején több társammal együtt úgy döntöttem, hogy belevágok a már régóta tervezett Erasmus+ programba, azon belül egy két hónapos nyári gyakorlatot pályáztunk meg.
A papírmunka az elején egyszerű volt, később akadtak komplikációk, de összességében nem mondanám annyira elrettentőnek, mint amilyen híre van. A megfelelő cég kiválasztásával viszont akadtak gondjaink. Hiába fogtunk neki idejében keresni, így is szinte az utolsó pillanatban sikerült véglegesíteni a megállapodást. Voltak cégek, amelyek nem jeleztek vissza, voltak, akik nem akartak fogadni, voltak, akiknél már beteltek a helyek és olyanok is akadtak, akik bár fogadtak volna, a hiányos kommunikáció miatt nem tudtuk lebonyolítani velük az Erasmussal járó hercehurcát. Végül érdeklődési köreinknek megfelelően több, kertészkedéssel foglalkozó céggel állapodtunk meg, és a papírmunkát is sikerült elintézni az Erasmus koordinátorok hathatós közreműködésével, így nem volt más hátra, mint belevágni a nagy kalandba.
A szaktársammal együtt a Holland Alma Kft-nél tevékenykedtünk a nyár folyamán. A vállalat faiskolaként működik Miskolctól nagyjából 30 kilóméterre, Csobád községben, több munkaponton. A cég kiválasztásánál fontos volt számunkra, hogy a kommunikáció gördülékenyen menjen, szerettünk volna olyan cégnél dolgozni, amelynél hasznos munkát végezhetünk, de azért nem használnak ki minket, és közben értékes tapasztalatokkal is gyarapíthatjuk az eddig megszerzett tudásunkat. További szempont volt, hogy biztosítsanak nekünk élhető körülményeket, nem luxusról van itt szó, de azért jó volt előre tudni, hogy lesz, ahol bevásárolni, ebédelni és még szállást is kerestek nekünk. Ezúton is köszönöm Babicz Szabolcs kereskedelmi igazgatónak, hogy mindebben készségesen a rendelkezésünkre állt, időt és energiát nem sajnálva.
A szállásunk előbb Perén majd Szentistvánbaksán volt, a munkahelyünktől 8 majd 13 kilóméterre. Peréről biciklivel jártunk be, amit szintén Szabolcs szerzett be nekünk. Elsőre talán nagynak tűnhet a távolság, de szinte teljes hosszában sík terepről beszélünk, így egy magam fajta dimbes-dombos terephez szokott embernek sétagalopp volt az út megtétele, néha magától gurult a bicikli. Két hét után Szentistvánbaksára költöztünk, ahol olcsóbb szállást sikerült találni. Az ottani polgármesterasszony és kedves férje a közmunkások segítségével egy azelőtt szappanházként működő ingatlant rendezett be kifejezetten nekünk, lakóháznak. A körülményeket egyszerűnek és nagyszerűnek írnám le, nem volt TV-nk és sokáig internetünk sem, viszont minden más, amire csak szükségünk volt, az egész házat belengő levendulaillatról nem is beszélve. A csendes, békés környezet pedig szárnyalásra késztette a fantáziánkat, kisebb-nagyobb kirándulásokat szerveztünk a szabadidőnkben, szakmánkhoz illően gondoztuk a ránk bízott kis kertet, gyomláltunk, paradicsomot, paprikát, szilvát szedtünk, én személy szerint néha napján barkácsoltam és a helyi könyvtárból kikölcsönzött könyveket olvasgattam. Hétvégenként nagyobb kirándulásokra vállalkoztunk, jártunk Tokajban, többször Miskolcon, Lillafüreden, Budapesten, meglátogattuk a Hortobágy mellett dolgozó barátomat, két fesztiválra is sikerült eljutnom sok más mellett. Baksáról egy kedves munkatársunk, felettesünk, Tamás, vitt munkába reggelente, neki is rengeteg mindent köszönhetünk, ezalatt a rövid idő alatt apánk helyett apánk volt. A cég továbbá munkanapokon állta az ebédünket, nem is akármilyen ebédet kaptunk, amiért azóta is hálásak vagyunk, a többi étkezésről nekünk kellett gondoskodnunk, ez azt hiszem rendben is van így.
És akkor egy kicsit a munkáról is. Az idő nagyrészében hajnali 4 órakor keltünk, 5 órára mentünk dolgozni. A korai munkakezdés a mi javunkat szolgálta, ugyanis délután már igencsak forrón tűzött a nap. Így csak fél kettőig kellett dolgoznunk, fél óra hivatalos szünettel, a többit pedig akkor tartottuk, amikor jólesett, feletteseink javaslatára, akik gyakran emlegették, hogy ne hajtsuk túl magunkat. Hogy mennyire a mi javunkat szolgálta a korai indulás azt csak az utolsó héten éreztük igazán, amikor is már 7-től 4-ig dolgoztunk, talán mondanom sem kell, visszasírtuk a koránkelést. A munkánk a csobádi munkapontokon folyt és általában az oltványokkal és a szemzett alanyokkal foglalkoztunk, de sokat tevékenykedtünk a cég bió almaültetvényében is. Főbb feladataink közé tartozott az oltványok nádalása, erre azért volt szükség, hogy azok egyenesen álljanak, de nádaltuk az ültetvény fáit is, amelyek támrendszerhez voltak rögzítve. Vadaltunk, és július második felétől nagyjából egy hónapon át a szemzés művészetébe is belekóstolhattunk. Ezek mellet rövidebb ideig szedtünk almát, segítettünk szemzőgallyat gyűjteni és a szemzésre váró alanyokat is a mi feladatunk volt megszámolni. Számomra a legélvezetesebb feladat talán a szemzés volt, bár a kevés mozgást és az újra és újra felvett merev testtartást a lábaim és a derekam annyira nem díjazták, magát a szemzést, melyet precíz munkaként, a kézügyességem javítására szánt gyakorlatként fogtam fel annál jobban élveztem. A technikám folyamatosan változott, javult, egyre gyorsabban haladtam, és noha a harcedzett szemzők teljesítményét nem sikerült utolérni, mégis elégedett voltam a munkámmal, mely véleményem szerint kellően precíz lett, jó eredésben reménykedek, a jövőre nézve pedig remélem, hogy lesz még alkalmam kamatoztatni az ezen a téren szerzett tapasztalataimat, tovább fejlődni. Ami az anyagiakat illeti, ha az ember jól gazdálkodik a forrásaival, és hajlandó akár alkalmi munkákat is bevállalni, akkor nem lesz gondja, sőt.
A munkaközösségbe való beilleszkedés időbe telt, mivel az első hetekben a többi munkástól külön, előbb a szaktársammal ketten, majd Tamás fiával kiegészülve, hárman dolgoztunk. Jópofa gyerek, a napjainkat sok nevetés fűszerezte, általában a jókedv uralkodott, hiszen a munka sem volt nehéz, nem igazán volt, amin összeveszni. A szaktársam szeret egyedül dolgozni, még akkor is, ha így lassabban halad a munka, illetve aminek ő fogott neki, abban nem fogadja el mások segítségét. Ezt sokáig nehéz volt elfogadnom, de végül belenyugodtam és ezáltal elfogadóbb emberré váltam. Ez is egy értékes munkatapasztalat, amit nem lehet az egyetem falai között ülve elsajátítani. A többi munkással, akik többségében romák, végül a szemzés folyamán kerültünk össze. Nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak, rengeteget beszélgettünk velük, jó kapcsolatokat sikerült kialakítani, folyamatos jókedvük, közös nótázásaink, a viccelődések fokozták a jókedvünket. A szemzést meglepő pontossággal és még meglepőbb sebességgel végezték, nagyjából 4-5 óra alatt túlszárnyalták a napi teljesítményünket. Más munkákban nem voltak ennyire hihetetlenül hatékonyak, lévén, hogy azokat órabérben fizették, nem teljesítményre, de példa értékű, hogy az egyik idősebb hölgy minden nap hajnali 3 órakor kelt, csakhogy elérjen a munkába. Ezek alapján semmiképpen nem emlegetném egy lapon az ottani munkatársaimat az itteni romákkal. A feletteseinkkel is nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani, kapcsolatunk inkább nevezhető barátinak, mint tiszteletet parancsoló főnök-beosztott viszonynak. Mindenben a segítségünkre voltak, amit éppen kiejtettünk a szánkon, úgy a munkában, mint azon kívül, sokszor kérnünk sem kellett. Elvittek bevásárolni, mostak ránk, hordoztak ahová csak kellett, intézték a papírjainkat, néha még alkalmi munkákat is szereztek nekünk és nap mint nap gondoskodtak arról, kifinomult humorukkal, hogy a kedvünk kitűnő legyen. Több szakmai előadáson is részt vettünk, de összességében az egész nyár egy nagy szakmai előadás volt, bármikor, bármit kérdezhettünk, szívesen válaszoltak, tanúságot téve szakmai tudásukról, hozzáértésükről. Egy alkalommal például munkaidőben elvittek a szomszéd településre, ahol saját szemünkkel nézhettük meg, hogyan meszezik a talajt, visszafelé pedig még egy-egy fagyira is meghívtak. Azóta elmondhatjuk magunkról, hogy mi már ettünk Forrón fagyit. Kérdem én, mi ez, ha nem klassz munkahely?
Összességében fantasztikus személyes és szakmai élmény volt a Magyarországon való tartózkodás, bár azért nem állítom, hogy nem kínzott a honvágy, és a csendes hétköznapjainkból is hiányoltam a fiatalok társaságát, de nagyon jó embereket sikerült megismernünk, csodálatos élményekben volt részünk és mindenkinek csak ajánlani tudom a Holland Alma Kft-t, egy olyan céget, amelynél nem csak a külső megjelenésre figyelnek oda, hanem véleményem szerint az alkalmazottakkal is lelkiismeretesen törődnek.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Marosvásárhelyi Kar
Marosvásárhely/Koronka, Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4
Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro