Orbán Péter-Zsigmond

Az Erasmus+ programnak köszönhetően a 2022-es nyarat Budapesten tölthettem. Már az év elején szóba került a baráti körön belül, hogy ragadjuk meg ezt a lehetőséget, és szerencsére hármunknak össze is jött. Budapestet tartom Európa legszebb városának, és habár voltam már a városban régebben, sosem volt alkalmam hosszabb ideig ott tartózkodni és gyönyörködni benne. Éppen ezért egy percig sem volt kérdés, hogy ott fogom teljesíteni a nyári gyakorlatot.

Július 4-én, reggel fél hatkor érkeztünk meg a Népligetbe. Mind a kiutazás, mind a kollégiumba való beköltözés zökkenőmentesen ment, így az egész napom szabad volt, hogy sok mindent el tudjak intézni, például bevásárolni, BKK bérletet venni, egy kicsit szétnézni a kerületben és megtalálni az irodát, kitanulmányozni, hogy melyik járattal lehet a leghamarabb odaérni. Még aznap felhívtam a főnököt, hogy egyeztessünk egy időpontot, hogy másnap hányra menjek be.

Másnap reggel 10-kor mentem be az irodába, ahol Barcza Mihály (a mentorom) vezetett körbe, bemutatott mindenkinek, elmondta milyen feladatok várnak rám, és közösen megegyeztük, hogy hogyan járjak be majd dolgozni a későbbiekben. Először mindenféle papírt kellett aláírnom, majd „beiktattak a rendszerbe”: kaptam bejárókártyát, külön e-mailt csináltak nekem, amire később kaptam a fordítani valót, és még saját asztalt is, ahol a későbbiekben munkálkodtam. Miután megmutatta, hogy melyik lesz az én asztalom, már munkába is álltam.

Végül abban egyeztünk meg a főnökkel a munkaprogramom kapcsán, hogy ameddig kijön a heti 20 órám, addig kedvem szerint járok be. Örültem ennek a rugalmasságnak, hiszen jobban be tudtam osztani az időmet és könnyebb volt igazodni más programokhoz. Maga a munka általában nem volt nehéz. Egy átlagos munkanap úgy zajlott le, hogy bementem az irodába, elfoglaltam a helyem, majd vártam, hogy felkeressenek mindenféle munkával. Legtöbb alkalommal az irodai e-mail címemre küldték a fordítandó dokumentumokat. Erről legtöbbször szóltak nekem személyesen előtte, hogy fognak küldeni anyagot, amit majd le kell fordítanom. Viszont voltak olyan alkalmak is, amikor kézbe kaptam egy doksit, és úgy kellett lefordítanom, majd azt Word-be leírni. A legérdekesebb meló, amivel megbíztak az egy 60 oldalas dokumentum volt, amit lektorálnom kellett. Egyrészt azért volt érdekes, mivel azelőtt nem sokat kellett lektoráljak, erre ott kapok rögtön 60 oldalt; másrészt azért, mivel ezek facebook posztok voltak, és azoknak az automatikus fordítását kellett lektorálnom. Gondolom nem is kell mondjam, hogy mennyi munka volt ezzel, tekintve az automatikus fordítások hitelességét. Szerencsére a határidők nem voltak szigorúak, de mégis, mikor megkaptam a feladatot, rögtön elvégeztem azt, egyrészt azért, hogy lássák milyen szorgalmas vagyok, másrészt pedig azért, hogy nehogy később elfelejtsem.

Az irodában a légkör meglehetősen kellemes volt. Már az első napomon meleg fogadtatásban volt részem, mindenki nagyon közvetlen és barátságos volt velem, valóságosan úgy éreztem magam, mintha már évek óta ott dolgoznék. Bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzájuk, mindig örömmel segítettek, ha netalán értetlenkedtem volna, akkor is türelmesek és kedvesek voltak. Persze voltak kivételek, hiszen voltak olyanok, akik annyira elfoglaltak voltak, hogy nem nagyon tudtam velük beszélgetni, megismerni őket vagy nem olyan területen dolgoztak, ami által kapcsolatba tudtunk volna kerülni egymással. De valószínűleg nem is lett volna erre lehetőség, hiszen az irodának meglehetősen sok alkalmazottja van.

Budapest egyik nagy előnye az én – fordító és tolmács szakos – szempontomból az, hogy a város tele van külföldi emberekkel, akikkel ugyebár hacsak nem tudunk az ő anyanyelvükön, angolul kell értekezzünk. Nem tudnám megszámolni a két kezemen, hogy hány ilyen esetben volt részem. Akár útbaigazítást kért valaki, akár csak csevegni szeretett volna egy szórakozóhelyen, jól jött az angoltudás, nem is beszélve arról, hogy ezáltal sokat fejlődött az angol beszédkészségem ilyen úgymond „éles helyzetekben”. Az irodában is volt lehetőségem angolul beszélni, hiszen volt köztük egy ukrán munkatársnő, és én ugyebár nem beszélek ukránul. Sőt, még a kollégiumon belül is volt példa ilyen helyzetre, amikoris a portásnak én kellett tolmácsoljam az egyik bentlakó mondanivalóját.

Heti 20 óra mellett bőven volt szabadidőm, így sok különféle helyre elmehettem. Vagyis mondhatnám, hogy mehettünk, hiszen majdnem mindenhova barátok társaságában tehettem ezt, akik szintén Erasmussal voltak Budapesten, ugyanabban a kollégiumban. Eredetileg csak két embert ismertem, amikor nekiindultam ennek a két hónapnak, ott azonban rögtön az első napokban megismertem a többieket. Seperc alatt jól kijöttünk, így mindenhová – ami nagyobb látványosság – együtt mentünk. Budapest főbb nevezettségeit sikerült is mind szemügyre vennünk, például a Parlamentet, Budai várat, Halászbástyát, Szent István-Bazilikát, Hősök terét stb. Sajnos a lánchidat már nem tudtuk megcsodálni, hiszen renoválás alatt van. Amikor pedig épp nem találtunk ki valami különlegesebb programot, akkor vagy elmentünk a Margitszigetre sétálni (esetenként sörözni), vagy egyet elléptünk kosarazni/edzeni a hozzánk egy köpésre lévő Bikás parkba, vagy akár átmentünk egymás szobájába beszélgetni. A lényeg, hogy sosem unatkoztunk. Az az igazság, hogy egy ilyen sokszínű városban, mint Budapest, nehéz is lenne.

Emellett volt lehetőségem találkozni olyan gyerekkori barátokkal, akik már ott élnek Budapesten. Sőt, arra is volt lehetőségem, hogy az utolsó pár napot (lakhely híján) rokonoknál töltsem. Mivel ők Tatabányán élnek, ezért kicsit nagyobb nyűg volt onnan melóba menni, de nem is panaszkodok, hiszen egy 40 perces vonatútról beszélünk, ami egyáltalán nem vészes.

Összességében véve azt kell mondanom, hálás vagyok ennek a lehetőségnek. A két hónap alatt fontos munkatapasztalatra tettem szert, sok nagyszerű emberrel ismerkedtem meg, egy nagyszerű közösség tagja voltam, újra találkozhattam otthoni ismerősökkel és rokonokkal, csodás helyekre mehettem és gyönyörködhettem bennük. Különösképpen szerettem, hogy anyanyelvemen tudtam érvényesülni, úgymond otthon éreztem magam. Ilyenkor ugyebár megfordul az ember fejében a kiköltözés gondolata is, és ez velem sincs másképp. Na de majd meglátjuk mit hoz majd a jövő.

Budapestre tapasztalatért mentem. Ebből hiányt nem is szenvedtem és érzem, hogy sokat segített a fejlődésemben ez a röpke két hónap. Ez egy olyan élettapasztalat (számomra legalábbis), amit, aki csak teheti az meg kell tapasztaljon. Hálás vagyok a lehetőségért, csak ajánlani tudom mindenkinek.